Vágólapra másolva!
Szinte biztos, hogy a Championship playoff-meccse az, amelyen egyetlen mérkőzésen a legnagyobbat lehet bukni anyagilag. Angliában a harmadik-hatodik helyen végzett csapatok között rájátszás dönt arról, melyik két csapat küzdhet meg a Wembleyben a Premier League-be jutásért, a bajnok és az ezüstérmes mögött.

Hétfő délután 16.00 órakor a Huddersfield Town és a Reading küzd majd meg a Wembleyben a hatalmas bevételek lehetőségéért. A Huddersfieldnek egészen szép történelme van, 1926-tal bezárólag zsinórban három bajnoki címet szereztek, ennek ellenére 1972-ben játszottak legutóbb a legmagasabb osztályban. A másodosztályban az ötödik helyen végzett a csapat, az elődöntőben a Sheffield Wednesdayt kaszálták el. A csapat menedzsere az a David Wagner, aki Németországban született, ennek ellenére nyolcszor az amerikai válogatottban szerepelt és korábban a Borussia Dortmund tartalékjaival dolgozott edzőként.

David Wagner, a Huddersfield menedzsere Forrás: AFP/Oli Scarff

Az ellenfél neve ismerősebben csenghet. A Reading bronzérmes helyen zárt, az elődöntőben a Fulhamet ejtette ki és nem is olyan régen szerepelhetett a csapat a Premier League-ben. Az egyik legidősebb angol klub, amely története során először 2007-ben szerepelt a legmagasabb osztályban. Ekkor Steve Coppell irányításával az előkelő nyolcadik helyen végzett a csapat, majd egy évvel később kiesett. A Reading még 2012-ben is feljutott, de akkor csak egy év jutott a csapatnak a legjobbak között. A csapat menedzsere a hollandok legendás védője, Jaap Stam.

Jaap Stam szezon közben vette át a Reading irányítását Forrás: AFP/Justin Tallis


Dan Jones, a brit Deloitte munkatársa szerint a feljutás alsó hangon 170 millió fontot (majdnem 60 milliárd forint) jelent, de amelyik csapat túléli az első szezont, az 290 millió fontnyi bevételt is elkönyvelhet.

„Az új közvetítési jogi megállapodásnak köszönhetően hatalmas a tét a hétfői meccsen. A győztes, csakúgy, mint a már feljutott Brighton and Hove Albion minimum 170 millió fontos bevétellel számolhat a következő három idényre. Amennyiben a csapat kiesik, még akkor is jár kiegészítő bevétel a következő két idényre. Amennyiben valamelyik csapat bennmarad a Premier League a következő idényben, úgy a bevétel minimum 290 millió font lesz" – nyilatkozta Jones az angol Sky-nak.

Az elmúlt tíz idényt alapul véve, a feljutó csapatok 60 százaléka meg tudott ragadni legalább egy évre a Premier League-ben.

A táblázaton minden egyes pozíció további plusz kétmillió fontot jelent. Ez a rendszer egyébként a statisztikák alapján messze nem garantálja, hogy egy kiesett csapat rögtön vissza tud kerülni a Premier League-be.

A bajnok Newcastle és a második helyezett Brighton and Hove Albion már biztosan a Premier League-ben szerepel a következő idényben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!