Vadócz Krisztián: A klubhűség nem foglalkoztat, a válogatottság igen

A 32 éves Vadócz Krisztián eddig kilenc országban futballozott, jelenleg a hongkongi Kitchee játékosa és kétszeres hongkongi bajnok. Az ázsiai együttessel címvédésre készül, miközben Magyarországon alig beszélnek róla. Pedig több mint 300 nemzetközi klubmérkőzést játszott, pedig ötvennél több gólt lőtt. Tudja, ha hazajönne, talán újra válogatott lehetne. Az egykor a Real Madridnak is gólt lövő középpályás Hongkongban nyilatkozott az Origónak.

Van különbség abban, ha a hongkongi Dreams csapatának, vagy a Real Madridnak lő éppen gólt?
Persze, hogy van, hiszen amikor a spanyoloknak találtam be, arról mindenki beszélt, amikor a Dreams álmait töröm össze arról senki sem szól – odahaza legalábbis. Amúgy rúgtam gólt az Atlético Madridnak, a Villarealnak, az Espanyolnak, a Vitesse-nek, a Groningnennek és a Sionnak is.

Vadócz Krisztián az Osasuna játékosaként a Real Madrid ellen lőtt gólját ünnepli, Cristiano Ronaldo szomorúan áll Forrás: AFP/ImageForum/Dani Pozo

Én nem teszek különbséget, hogy milyen bajnoki meccset játszom, hogy hol lépek pályára. Nekem az is mindegy, hogy ezer, vagy hatvanezer ember előtt focizok, mert a motivációmmal egyik esetben sincs gond. Amúgy hiába rúgtam be anno a Realnak, ott kikaptunk az Osasunával. Itt meg a Dreams ellen győztünk – ez is egy különbség.

Hiányzik az életéből az, hogy önről beszéljenek, hogy a középpontban legyen?
Inkább azt sajnálom, hogy Magyarországon nem beszélnek rólam. Nem beszélnek?

Nem nagyon.
Ez van, ahol éppen játszom, mindig beszélnek rólam, nincs ez másképpen Hongkongban sem. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy odahaza a spanyol, a holland, vagy a svájci labdarúgásnak nagyobb a renoméja, mint a hongkonginak. Sajnálom, hogy Magyarországon nem látják azt, hogy mire vagyok képes, hogy milyen teljesítményt nyújtok.

Máris itt vagyunk élete jelenlegi legfájóbb pontjánál, azaz a válogatottból való kimaradás kérdésénél. Amikor azt olvassa, hogy Georges Leekens szövetségi kapitány 37 tagú keretet hirdet, mi jut eszébe?
Remélem, hogy az első ötvenben azért benne vagyok – ez jutott eszembe erről. A tréfán túl azt gondolom, hogy simán benne kellene legyek a hadra fogható, versenyképes játékosok között. A karrierem erre a bizonyíték. Kilenc országban játszottam eddig, mindenhová ismeretlenül érkeztem, mindenhol tudtam bizonyítani, hogy jó játékos vagyok.

Lukas Podolski, a német válogatott játékosa üldözi Vadócz Krisztiánt a 2010. május 29-én, Budapesten lejátszott barátságos mérkőzésen Forrás: ddp images/AFP/Oliver Lang

Tudom, hogy kevés a használható középpályás a nemzeti csapatban. Ezt a lakásomban üldögélve olvasom. Nem azt mondom, hogy fájó pont, csak azt, hogy zavar. Tisztában vagyok azzal, hogy ezen nem tudok változtatni, csak annyit tehetek, hogy a Kitchee együttesében jól játszom. Nem sírok, hogy válogatott akarok lenni, mert rajtam kívül akadnak még olyanok, akik ugyanebben a cipőben járnak.

2011. október 11-én a finnek elleni 0-0-ra végződött Eb-selejtezőn szerepelt legutóbb a nemzeti csapatban. 2014-ben Pintér Attila akkori szövetségi kapitány meghívta a törökországi edzőtáborba. Ennek a meghívásnak miért nem lett folytatása?
Mert mire Pintér betett volna a csapatba, a szövetség menesztette őt. Jött Dárdai Pál, akivel anno együtt játszottam, nála már nem fértem oda. Pedig 2015-ben a svájci Grasshoppers játékosa voltam, nem mondhatták, hogy eltűntem Indiában vagy Ausztráliában. Dárdai utóda, a német Bernd Storck mindig azt hangoztatta, hogy valamennyi játékost egyénileg fel kell mérni, meg kell nézni a fizikai mutatóit, hogy ki kire képes, milyen terhelés adható neki. Tényleg sajnálom, hogy nem mutathattam meg, vagy ha jobban tetszik, nem mértek fel.

Vadócz Krisztián és az angol Wayne Rooney csatázik a Wembley-stadionban 2010 augusztusában lejátszott Anglia-Magyarország barátságos mérkőzésen Forrás: AFP/Adrian Dennis

Persze, ismerem a velem szembeni ellenérveket. A hongkongi ligában játszom, mit is akarok én? Elmúltam harminc, mit szeretnék én? Ez nem erről szól. Akik leszólnak, vagy leszólják a hongkongi bajnokságot, nem tudják, mi van itt. A fiatal tehetségek jövőképével az én jövőképem nem tud versenyezni, nekik van még tíz évük, nekem meg nincs – ezt elfogadom. De az tény, hogy háromszáznál több nemzetközi mérkőzésen fociztam. Nem sok olyan magyar futballista van, aki hasonló számokat tud felmutatni. Ráadásul mindezt kilenc különböző ország (Spanyolország, Ausztrália, India, Hongkong, Hollandia, Svájc, Skócia, Dánia, Franciaország) értem el.

Nem lehet, hogy pont ez a baj? Hogy egy olyan stigma került önre, amelyet nem tud levakarni magáról. Ez a Vadócz egy komolytalan ember, sehol nem tud megragadni, mindenhonnan lelép. Ezt mondják.
Ha azt mondják, hogy vándormadár vagyok, igazuk van, nem tudok ezzel vitatkozni, nem tudom megcáfolni.

A klubhűség szobrát nem önről mintázzák meg.
Nem baj. Senki nem tudja azt, hogy amikor egy országon belül váltottam (Spanyolországban és Indiában), mindkétszer megkérdeztem az előző csapatom vezetését, hogy szerintük elmehetek-e ugyanabban az országban egy másik klubba, tehát egy vetélytárshoz. Klubhűség? Én mindegyik együttesemnél igyekeztem jó produkciót nyújtani. Azért, hogy el tudjam mondani: mindent megtettem értük. Szerintem ez is egyfajta klubhűség – még ezt a fogalmat nem is ebben a kontextusban használják. Én sosem azért váltottam, mert nem játszottam. Azért váltottam, mert az aktuális körülmények nem elégítettek ki, mert valami újra vágytam. Középpályásként külföldön több mint ötven gólt rúgtam. Folytassam?

Kivonul a Kitchee, Vadócz Krisztián a második a sorban Forrás: Origo

A háromszázból hetvennégyet a spanyol első osztályban, az Osasunában és az Alavesben nyomott le. Nincs abban vita, hogy a spanyol bajnokság a legjobb a világon. Már akkor is az volt, amikor ott játszott. Mára utópisztikussá vált az, hogy egy magyar futballista ennyi meccset játsszon a La Ligában. Még a fénykorában, a PSV Eindhovennél kiválóan játszó Dzsudzsák Balázs sem tudott eligazolni Spanyolországba. Sajnálja, hogy ennek e hetvennégy meccsnek nem lett folytatása?
Amikor eljöttem onnan, közösen döntöttünk a klubbal, így mondhatom azt, hogy nincs mit sajnálnom. Tényleg szebb lenne a statisztika, ha ez nem hetvennégy, hanem százhetvennégy, vagy kétszázhetvennégy spanyol meccsem lenne. Abban már nem vagyok biztos, hogy a válogatottságaim száma több lenne, mert hiába fociztam a világ legjobb bajnokságában, ha az aktuális szövetségi kapitány egy év alatt öt középpályást próbált ki a helyemen.

Vadócz Krisztián Lionel Messi dolgát is megnehezítette Forrás: AFP

Nem vagyok ostoba, én tudom a legjobban, milyen a spanyol ligában focizni, és milyen Hongkongban. Hányszor kapom meg a kérdést, van futball egyáltalán Hongkongban? Van és én most jó helyen vagyok. Lehet, hogy egy év múlva már nem így érzem, de most ezt gondolom. Hollandia persze jobban hangzik, mint Hongkong – már ami a focit illeti, de most én inkább ezt a helyet választanám. Ha jönne az Ajax, az más kérdés lenne, de ennek nincs realitása. A topbajnokságokat leszámítva et a hongkongi foci nekem ugyanolyan, mint az összes többi, ahol játszottam. Nem más, mint a dán, vagy a svájci bajnokság. Nagyon jól érzem magam Hongkongban – ha nem így lenne, nem írtam volna alá újabb egy évet. Az első fél évet követően bajnokok lettünk, erre most is megvan minden esélyünk. Játszhatunk az ázsiai Bajnokok Ligájában, ahol világsztárok ellen léphetek pályára. Ugyanazt érzem, mint gyerekkoromban, amikor a 42-es villamossal mentem a Bozsik-stadionba, hogy labdát szedjek a nagyoknak. A játék iránti vágy, a mindenkori győzni akarás Hongkongban sem vesz el az emberből.

Mi kellene ahhoz, hogy újra az NB I-ben futballozzon? Sokszor elmondta, hogy Magyarországon csak egy csapatban tudná magát elképzelni, a Honvédban. Ez is egyfajta klubhűség, ha már ezt feszegettük. De miért nem tudna játszani a Debrecenben, a Videotonban, vagy éppen a Fradiban? A Groupama Aréna előtt is van villamosmegálló.
Ha hazatérnék, akkor talán visszatérhetnék a válogatottba – ezt duruzsolják sokszor a fülembe. Ez tényleg nyomós érv amellett, hogy érdemes lenne újra Magyarországon játszanom. Ha külföldi lennék, akkor biztosan nem a Honvédban gondolkodnék, hanem a Fradiban vagy a Videotonban. De én Kispesten nevelkedtem. Nekem a metró a Határ út, a villamos a 42-es, a stadion a Bozsik. Nehezen tudom elképzelni, hogy otthonról elindulva meg kellene álljak a Népligetnél. Otthon én nem tudok máshol játszani. Képzelheti, mit éreztem, amikor a csapat tavaly bajnok lett. Ráadásul ugyanazon a napon, mint amikor mi a Kitchee-vel szintén aranyérmesek lettünk. Én voltam az egyetlen, aki nem mentem el ünnepelni a fiúkkal, hanem rohantam haza, hogy megnézzem a Videoton elleni bajnoki döntőt.

Vadócz Krisztián most Hongkongban van otthon, Magyarországon csak a Honvéd létezik a számára Forrás: Origo

Olyankor mi jár a fejében, amikor a magyar labdarúgó-válogatott vereséget szenved Andorrától, Luxemburgtól, vagy Kazahsztántól?
Azt hittem, azt kérdezi, hogy mennyire voltam szomorú, amikor a nemzeti csapat a franciaországi Európa-bajnokságon szerepelt nélkülem.

Nem akartam ezzel előhozakodni. Túl nagy ziccer lett volna.
Pedig akkoriban állandóan ezt kérdezték tőlem. Előtte is, közben is, utána is. Nem, ez nem volt rossz. Az a rossz, hogy most nem vagyok a válogatott tagja.

Akkor még inkább jogos az a kérdés, amelyet a váratlan és megmagyarázhatatlan vereségekkel kapcsolatban tettem fel.
Itt nem csak arról van szó, hogy ellenünk nyernek ezek az együttesek. Luxemburg például világbajnoki selejtezőn ért el 0-0-s döntetlen idegenben a franciák ellen.

A magyar válogatott erőssége lehetne Vadócz Krisztián Forrás: Origo

Ez így van, sőt, a finnek is nyomtak egy 1-1-et a spanyolokkal, de azért Andorra nem sokszor nyer meccset. Se tétmérkőzést, se barátságosat.
Szerintem a futballban bárhol ki lehet kapni. Még Andorrában is. Ne a számszerű eredményt nézzük már, ne ezen lovagoljunk, hanem azon, hogy miért nyújtottunk azon a meccsen olyan teljesítményt. Nincsenek végigvezetett támadásaink, nincs olyan, hogy három ember kijátszott kettőt. A mérkőzések nagy részében nem látni semmiféle tudatosságot, azt, hogy a pályán lévők értenék a játékot. Mindez edzői hiba is lehet. Ez a fájó, nem az, hogy Andorra 1-0-ra legyőz bennünket. Már Feröer is végig tud vinni meccsenként egy-két olyan támadást, amelyet nézve észre lehet venni a tudatosságot. Nézzük meg azt a góljukat, amelyet az Üllői úton lőttek nekünk 2015 őszén az Eb-selejtezőn. Akkor még Böde Dániel meg tudta őket verni. Az ön által citált vereségek azért fájóak, mert a játékunkban nincs meg a tudatosság és az automatizmus. Ma ilyeneken múlik egy-egy mérkőzés eredménye.

Egyetértünk abban, hogy Andorrát az NB II-es Békéscsabának is meg kellene vernie?
Igen, ez így van. Mégpedig azért, mert a Békéscsaba egy összeszokott csapatként megy oda és ezért győz. A magyar válogatott viszont nem így érkezett meg arra a mérkőzésre. Ha nem az aktuálisan legmegfelelőbb emberekkel utazunk oda, ha nincs elképzelés, akkor van az, hogy Andorra jobb Magyarországnál. Ez lehetetlen. Nem találhatunk ki hirtelen ennyi új dolgot, nem hívhatunk be a nemzetközi szinten keveset bizonyított játékosokat. Ez egy csapatjáték, amit össze kell rakni. Még Andorra ellen is. Én azt gondolom, túl sokat gondolunk a magyar labdarúgásról. Jó magasra tesszük a lécet, aztán csodálkozunk, hogy nem tudjuk átugrani. Nem látjuk be, hogy az eredmények alapján a nemzetközi futball hátsó udvarában van a helyünk.

A brazil Alexandre Pato (középen) vezeti a labdát VAdócz Krisztián (balra) és Paulinho (jobbra) között Forrás: AFP/-

Jelenleg nem vagyunk versenyképesek, bár ezt a 2016-os franciaországi Eb-szereplés – ha egy kis időre is – cáfolta. De a sportág egészét tekintve nem állunk jól. Mi nem tehetjük meg azt, hogy tíz olyan játékosból, aki mindenképpen válogatott szintű labdarúgó, nem hívunk meg kettőt. Ez egy olyan luxus, amelyet nem engedhetünk meg magunknak. Félreértés ne legyen, ha én ott vagyok, akkor is kikaphatunk ezektől az együttesektől. Moldova 3-0-ra vert meg bennünket Kisinyovban, pedig én is a pályán voltam. A 38. percben le is cseréltek. Azon a mérkőzésen a két belső védőnk miatt kaptunk két gólt, erre a szövetségi kapitány lehozta a két középpályást. Pályafutásom alatt eddig egyszer cseréltek le az első félidőben – ezen a kisinyovi mérkőzésen, ahol a balhét nekem kellett elvinnem.