Eredmény, női Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. forduló, 2. csoport:
Győri Audi ETO KC-CSM Bucuresti (román) 36-27 (22-15)
a Győr gólszerzői: Pintea 9, Knedlikova, Fodor, Groot 5-5, Oftedal, Kristiansen 3-3, Hansen, Tomori 2-2, Afentáler, Brattset 1-1
A csoportkör küzdelmeit hibátlan teljesítménnyel abszolváló győri lányok az élről vághattak neki az első középdöntős mérkőzésnek a 2-es csoportban. A két klub az elmúlt évek során nyolc alkalommal találkozott egymással, ezeken a mérkőzéseken a Győri Audi ETO KC hazai pályán rendre legyőzte román ellenfelét, így magabiztosan állhatott neki a meccsnek a magyar csapat.
Az viszont nehezítette a győriek helyzetét, hogy a norvég Nora Mörk és a brazil Eduarda Amorim továbbra is sérült, míg
Görbicz Anita vírusos betegség miatt nem játszhatott.
Igaz, azért a románoknál is voltak hiányzók, elég csak Cristina Neagura gondolni, aki a Magyarország elleni Eb-mérkőzésen dőlt ki legalább fél évre. Ott volt viszont a pályán Tomori Zsuzsanna, aki utoljára a BL-ben tavaly március 10-én, a Krim elleni meccsen játszott.
A mérkőzés kiválóan indult az ETO számára, a 7. percben már 5-1-re vezetett a címvédő
Cornelia Nycke Groot találatát követően. Két perccel később Stine Bredal Oftedal fantasztikus átlövés góllal jelentkezett, de a románok sem akartak lemaradni, kétszer is túljártak Amandine Leynaud eszén (7-3).
A CSM Bucuresti nem találta a folytatásban sem a győri rohamok ellenszerét, viszont támadásban sokat javult, így
a félidő feléhez érkezve kettő találatra zárkózott a román együttes (9-7).
A 17. percben pedig újabb fontos mozzanatához érkezett a meccs, Tomori Zsuzsanna hosszú szünet után újra eredményes volt a BL-ben.
A 20. percben sikerült háromgólosra növelni az előnyét a Győri Audi ETO-nak, Veronica Kristiansen villanása után. Ezt követően Andrea Lekic hibázott támadásban, majd Crina Pintea és Oftedal is az üres kapuba lőtt (16-11). Pillanatokkal később a magyar csapat román beállósa ezt megismételte, ekkor már szinte felrobbant a győri aréna (18-12). Az utolsó öt percben még egy lapáttal rátett a magyar együttes, így nem volt meglepő, hogy
a fantasztikus első félidő végén 22-15-ös állásnál vonultak a csapatok az öltözőbe.
A második játékrész mindkét oldalon kihagyott lehetőségekkel indult, először Lekic volt eredményes a 33. percben. Az első magyar találatra négy percet kellett várni, Oftedal szerzett lélektanilag is nagyon fontos találatot (23-16).
Ám hiába játszott ekkor sokkal több hibával a magyar együttes, a Bucuresti nem tudott közelebb férkőzni, sőt,
a 39. percben már 26-17 volt az állás a Győri Audi ETO KC javára.
Amandine Leynaud hihetetlen formában védett, így nem volt meglepő, hogy az ETO kétszer is támadhatott a tízgólos különbségért, az már más kérdés, hogy ez ekkor nem sikerült, és a 42. percben a román csapat feljött 27-19-re.
Viszont ami késik, az nem múlik,
Fodor Csenge szélsőgóljával a 45. percben már meglett a közte tíz (29-19.)
Sajnos a fiatal magyar kézilabdázó megsérült a találata után, a győri orvosi stábnak kellett lekísérnie a pályáról. Ezt követően a Bucuresti szerzett gyors két gólt, annak ellenére, hogy Leynaud továbbra is elképesztő bravúrokat mutatott be. Tíz perccel a mérkőzés vége előtt nyolc gólra jöttek fel a románok (30-22).
A román együttes a hátralévő időben már csak azért küzdött, hogy egy kicsit szorosabbá tegye a mérkőzést, ám mindig volt egy győri, aki villanni tudott, így ez nem igazán sikerült. Sőt, az 55. percben Jana Knedlíková találatával ismét visszaállt a tízgólos különbség (33-23.)
A végén még Pintea-shownak tapsolhatott a hazai publikum, na és persze a Győri Audi ETO KC kiütéses sikerének:
a magyar csapat 36-27-re verte a Bucurestit a BL-csúcsrangadón.
„Kezeljük a helyén a sikert. Igazi csapatként játszottunk. Nem egy vagy két ember vitte a hátán a csapatot,
mindenki kivette a részét a sikerből. Elég jó tempót mentünk, a védekezés is kiváló volt. Lekic az első félidőben okozott problémát, de ezt is megoldottuk. Ahhoz képes, hogy ma reggel még négy játékos a kórházban volt, szép sikert arattunk,
amely még jobban növeli a győzelem értékét. Fodor Csenge kiválóan mutatkozott be, fantasztikusan játszott. Szeretném, ha a formánk még emelkedne is a jövőben. Ha a jövőben esetleg gyengébben megy, akkor is azt akarom látni, hogy ez a fantasztikus közösség együtt van" – mondta a mérkőzést követően Danyi Gábor, a Győri Audi ETO KC edzője az M4 Sport kamerája előtt.
„Nagyon örülök neki, hogy jól éreztem magam a pályán, még térdvédőre sem volt szükségem. A BL más kávéház, mint az NB I, nagyon elfáradtam a végére, de
közel vagyok a régi formám visszaérzéséhez. A nyitott védekezéssel megleptük, nyomás alatt tartottuk őket első tíz percben. Sikerült átlépnünk a fáradtságon, megmaradt a fegyelmezett játék.
A második félidőben sok felállást gyakoroltunk, nagyon tisztes helytállás volt a mai" – árulta el Tomori Zsuzsanna, a győriek átlövője.