Svéd-rali, északi egyeduralom

Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig a Karlstad központú Svéd-ralin száguld-csúszkál a világbajnoki mezőny, kérdés, ki töri meg, meg tudja-e valaki törni az északi pilóták sikersorozatát, hegemóniáját. Mert eddigi 51 havas-jeges futamon kivétel nélkül skandinávok diadalmaskodtak.
Vágólapra másolva!

Peugeot - Triplázásra készülve

Az elmúlt két évben Peugeot 206 WRC-vel vitték el a pálmát a jég és a hó futamán. Tavalyelőtt Marcus Grönholm, az elmúlt szezonban pedig Harri Rovanperä állhatott a dobogó tetejére. Idén is ők, kiegészülve a tavalyi világbajnok Richard Burnsszel próbálják öregbíteni a Peugeot hírnevét, s minden esélyük megvan arra, hogy harmadszorra is győzelemre vigyék a 206-ost. Az évadnyitón az aszfalton sokat fejlődött világbajnok Grönholm pontszerző helyen végzett, Panizzi és Burns pedig a hetedik és nyolcadik helyen zárt. Kezdetnek nem volt rossz, bár Panizzi elmaradt a várakozástól, Burnsnek viszont még barátkoznia kell a géppel.

"Nagyon örültem, hogy pontszerzőként végeztem a monacói futamon. Ezen a ralin még jobban teljesíthetek, mert nagyon szeretek itt versenyezni. Számomra nagyon 'kényelmesek' a szakaszok, még akkor is, ha helyenként rettenetesen gyorsak" -mondta Grönholm, aki ezen a világbajnoki futamon aratta pályafutása első diadalát.

Honfitársa, Rovanperä karrierje kísértetiesen hasonlított Grönholméhoz, ugyanis a harmincöt éves finn rögtön debütáló megmérettetésén nyerni tudott, amely történetesen a tavalyi Svéd-rali volt. "Gyönyörű emlék. Remélem, hogy rengeteg hó lesz, s így továbbra is ugyanaz a különleges verseny lesz, mint eddig. Az idényt megelőző tesztelések mindhármunknak jól sikerültek, így nagy esélyünk van a harmadik győzelem megszerzésére."

Burns bízik abban, hogy ő lehet az első nem skandináviai versenyző, aki nyerni tud a vb-sorozat ezen futamán, bár még nem alkotott maradandót. Most, hogy már túl van egy versenyen, úgy érzi, jobban uralja az autót, és nagyobb sikerre számít, mint a szezonnyitón. "Az új-zélandi és a finn futammal együtt a svéd is a kedvenceim közé tartozik. Rengeteget tanultam az elmúlt alkalommal, hiszen mind az autó, mind a csapat új volt számomra. Mostantól sokkal versenyképesebb leszek. Tudom, hogy óriási a kihívás, de hiszem, hogy Colin McRaevel egyetemben és is azok közé a pilóták közé tartozom, akik meg tudják verni az északi versenyzőket."

Ford - Sainz és McRae sem esélytelen

A Ford-csapat három autóval vág neki a Svéd-ralinak, s a gépekben a már megszokott duó - Colin McRae és Carlos Sainz - mellett az észt Markko Märtin tolja majd a Focusnak. A csapat a nyitó, monte-carlói futamon szokatlanul jól teljesített, ugyanis mindkét autója pontszerző helyen végzett. A spanyol harmadikként, a skót pedig önmagát felülmúlva a negyedik helyen végzett, így a Ford tíz ponttal jelenleg a második helyen áll a világbajnokságban.

Talán a Ford pilótáinak van a legtöbb esélye arra, hogy valóra váltsák az évtizedek óta dédelgetett álmot, és legyűrjék az északi versenyzőket. Sainznak összesen öt dobogós helyezése van, négy második és egy harmadik, McRae egyszer ezüstös, háromszor bronzos pozícióban végzett.

"Régebben, amikor a csapatok nem indultak minden futamon, mindig olyan gárdában versenyeztem, amelyik nem ment el Svédországba. Először 1995-ben indultam itt és nagyon élveztem. Azt hiszem, ez a kedvenc futamom a világbajnoki sorozatban. Imádok síelni és vezetni is hóban, élvezem a száguldást a havon és a jégen, legyen az sílécen vagy autóban" - mondta a Svéd-rali eddigi legsikeresebb nem skandináv pilótája. "Csapatként jól funkcionáltunk Monte-Carlóban, az a futam jól sikerült. Szerintem Svédországban is jók leszünk. Fontosak voltak a versenyt megelőző tesztek, már voltak is tapasztalataink, és tavaly karácsony előtt is teszteltünk egy kicsit, így bizakodó vagyok" - nyilatkozta Sainz.

"Van néhány olyan rali a szezonban, amelyen ahelyett, hogy megpróbálnék nyerni, a biztos pontszerzés a cél, és van olyan, amelyen érzem, hogy tudok nyerni. Svédországban célunk a győzelem, és persze az időjárási viszonyoktól függően képesek is vagyunk rá" - bizakodott McRae, aki a Svéd-ralin debütált 1987-ben. "Ha hideg és sok hó lesz, annak örülni fogunk. Ez azt jelenti, hogy hófalak között mehetünk, amiket arra is használunk, hogy benntartsák az autót a pályán. Sokszor olyan hibákat lehet megúszni ezen a futamon, amelyek máshol végzetesek lennének" - tette hozzá a 33 éves skót.

"Ez a legélvezetesebb rali az egész szezonban, és olyan gyorsan akarok menni, amennyire csak lehetséges. A karácsony előtti két napos teszteléskor nagyon kellemesen éreztem magam, így most nagy önbizalommal vágok neki a versengésnek. Már háromszor vettem részt itt, és kétszer magamnak is meglepetést okoztam az elért eredménnyel. Remélem, hogy most sem lesz
másképp. A pontszerző helyek valamelyike a célom" - latolgatta esélyeit a 26 éves Markko Märtin.

Mitsubishi - A fiatal hév és a rutin

Az első háromautós futam elé néz a Mitsubishi-csapat, s ami azt illeti, nem a biztonsági autózásra voksolt a vezetés. A gárdában Francois Delecour és Alister McRae révén keveredik a tapasztalat és a fiatal hév, és azt várhattuk volna, hogy a harmadik Lancer WRC-be egy öreg "rutinrókát" ültessenek, de nem így történt. A Jani Paasonen, Arto Kapanen kettősben már önmagában is megvannak a jó szerepléshez szükséges tulajdonságok. Az északi futamokkal kapcsolatban nincsenek tapasztalatok híján, ráadásul a Mitsubishit is ismerik, ugyanis tavaly ők nyerték a finn N-csoportos bajnokságot egy Lancer Evo VI-ossal. Ugyanakkor fiatal koruknál fogva - Paasonen 26 éves - félelem és lelki teher nélkül vágtathatnak a hófalak között.

"Az autó remekül viselkedett a teszteken, de csak a futamon derül ki, hogy igazából versenyképesek vagyunk-e. Elég nehéz jóslatokba bocsátkozni pusztán a tesztelés alapján, mert nem ismerjük a vetélytársak teljesítményét, és rengeteg dolog változott más csapatoknál is. Ami a ralit illeti, az általában nagyon élvezetes és szép" - nyilatkozta Delecour.

Alister McRae és Davis Senior már hatodik Svéd-ralijukra készülődnek, de az elsőre a Mitsubishivel. McRae jóval nagyobb önbizalommal áll rajthoz, mint Monte-Carlóban. "Tetszett, ahogy az autó a tesztek alatt viselkedett, és azt hiszem, hogy most közelebb leszünk az élmezőny átlagsebességéhez. Eléggé kiszámíthatatlanok a körülmények, de ennek ellenére ez az a futam, amelyet a pilóták többsége szeret. Ráadásul nekem is kicsit több tapasztalatom van, mint a Montén."

A Mitsubishi nagy reményeket fűz Paasonen teljesítményéhez, aki a hírek szerint szenzációsan autózik, és minden gépből a maximumot hozza ki. "Igazából nem tudok semmi konkrétat mondani az elvárásaimmal kapcsolatban, hiszen ez lesz az első futam, amelyet Lancer WRC-vel tejesítek, de nagyon szeretem ezt a ralit, és a körülmények nekünk kedveznek. Remélem valami meglepetéssel rukkolunk elő."

Skoda - A nagy lehetőség

A Skoda-csapat történelme során soha nem állt fel ilyen erős összeállításban a cseh autógyár. Mint ismeretes, a Svéd-ralin eddig kizárólag skandináv pilóták nyertek, és a Skoda három északi úriembert nevezett. Stig Blomqvist, Kenneth Eriksson és a fiatal Toni Gardemeister a futam szempontjából a legütőképesebb hármas, ugyanis Blomqvist hét, Eriksson három diadalával a két "öreg" kerek tíz alkalommal győzedelmeskedett ezen a ralin.

"Mindig szerettem ezt a ralit. Ez az év kétségtelenül egy óriási kihívás. Az Octavia WRC egy nagyon jól kiegyensúlyozott autó, ami talán a legfontosabb ezen a futamon. Ráadásul rengeteget tanultam a monacói futamból. Nagyon várom a versenyt, mert a havas utak az autónak és nekem is fekszenek, és bármire képesek vagyunk" - fedte fel elvárásait Eriksson.

Toni Gardemeister az első tízben végzett az idénynyitón, ami igencsak komoly önbizalmat adhatott a 26 éves finnek, aki tavaly csak egyetlen helyezéssel maradt le a dobogóról. "A hó a kedvenc pályaborításom, és az Octáviának is jobban fekszik, mint a monte-carlói futam aszfaltja. A monacói top 10 után reálisnak látszik, hogy a legjobb hat között végezzünk, persze egy téli ralin nehéz megjósolni az eredményt. Ha kicsit jobban érinted a falat a kelleténél, teljesen keresztbe fordít, és eltűnsz a buckák között. Mire kikászálódsz, annyi időt vesztettél, hogy esélyed sincs a győzelemre."

A csapat legtapasztaltabb pilótája, az 1984-es világbajnok már korántsem volt annyira bőbeszédű, mint kollégái. "Számomra mindig is egy különleges futam volt a svéd. Nagyon örülök, hogy az Octaviát vihetem harcba. Az előérzetem a tesztek alapján jót jelez, az autó versenyképes. Igyekszem a legjobbamat nyújtani" - mondta Blomqvist, akinek hét elsősége mellé hét ezüstérem és két bronz is termett a Svéd-ralin.

Subaru - Továbbra is kettecskén

Habár a Subaru-csapat versenyzők számában a leggyengébben áll, mégis vezet mind a pilóták, mind a gyárak világbajnoki küzdelmeiben. A citroënesek visszavont óvását követően, Tommi Mäkinen kapta meg a győzelemért járó tíz pontot a monte-carlói futam után. Petter Solberg is hozzátette a maga két pontját a történethez, és ez a gyári versengés első helyére repítette a kékeket.

Mäkinen folytathatja pontgyűjtögetését, hisz háromszor nyerte a világbajnoki sorozat téli futamát, így kellő tapasztalattal rendelkezik a havas, jeges utakon. "Nagyon érzem az autót. Rengeteget készültünk és teszteltünk, aminek Monacóban meg is lett az eredménye. Azt hiszem, a szezont megelőző tesztek is bizonyították, hogy alkalmas az autó a Svéd-ralira. A gumik nagyon fontosak, azon múlik minden, mert az autó egyébként olyan, mint a kezesbárány. Remélem, hogy a hó megkeményedik egy kicsit, mert most elég mély, és én rajtolok elsőként."

A remek monacói szereplést követően szintén jó helyezésre számítanak Petter Solberg esetében is. Eddig háromszor indult ezen a versenyen, és legutoljára, tavaly hatodikként haladt át a célvonalon. "Nehéz bármit is mondanom, mert legutoljára tavaly vezettem hóban, és nem vagyok teljesen tisztában minden újítással sem. A versenyt nagyon szeretem, természetesen óriási élmény a havon autózni, és rengeteg honfitársam jön át szurkolni Norvégiából."

Citroën - Próbamenet

A monte-carlói diadalt követő sajnálatos események nem törték meg sem a francia gyár, sem a pilóták kedvét. Ugyan Sebastien Loeb kénytelen volt átadni első helyezését Mäkinennek, alig várja, hogy rajthoz álljon a hófalak között. A fiatal francia főleg csapattársa, Thomas Radström tanácsaira számít, aki északi lévén persze nagy ismerője a jeges száguldásnak.

"Ez a rali egy különleges futam, és teljes mértékben Thomas tapasztalataira támaszkodunk. Rengeteget versenyzett itt, és mindent tudását átadta, amit autó nélkül lehetséges volt. Tanulni jöttem, tehát nem fogom annyira nyomni, de az autó jó tulajdonságainak köszönhetően elcsíphetek néhány jobb időt" - mondta a tavalyi N-csoportos világbajnok.

"Remélem, hogy Thomasnak köszönhetően ebben a szélsőséges időben is versenyképes lesz a Xsara WRC. Az autó nagyon jó, de a kihagyott éveket nem lehet pótolni, s így tapasztalat híján nehéz dolgunk van" - árulta el aggályait Guy Frequelin, a Citroën Sport igazgatója.

Ajánlat:

Korábban:

Kovács Iván

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!