A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Nem tudtak vezetni a debreceni tinik, ezért tolva próbáltak ellopni egy Suzukit

Vágólapra másolva!
Pechjükre arra járt egy rendőrautó.
Vágólapra másolva!
 

Bejelentés érkezett július 16-án, hogy Debrecen egyik parkolójában fiatalok ólálkodnak az autók körül, és az egyikbe bele is ültek. Nem mindennapi látvány fogadta a kiérkező rendőröket.

„Ahogy közeledtünk a helyszín felé, lekapcsoltuk a szirénát, hogy ne vegyenek észre minket” – mesélte Szarvas Róbert főtörzsőrmester. „Ekkor láttuk meg a tolvajokat. Éppen a parkolóból toltak ki egy Suzukit az útra. Az egyikük elöl, a vezetőülés melletti oldalon, a kormányt fogva tolta, miközben a másik a hátuljának feszült. Két fiatalabb társuk a kocsi mellett sétálva figyelték az eseményeket. Azonnal kiszálltunk a szolgálati kocsiból, és rájuk kiáltottunk” – mesélte. A két fiatalabb és az idősebb tolvaj azonnal engedelmeskedett az "Állj!" felszólításnak, azonban a negyedik társuk futásnak eredt, de őt is hamar elfogták.

A fiatal autótolvajok elmesélték, hogy az egy másik kocsi kesztyűtartójában találták a slusszkulcsot. 

Gondolták, ellopják a Swiftet, csakhogy nem tudtak vezetni, főleg a kanyarodás okozott nekik problémát.

 Mivel a parkolóból kiállni túl nehéznek bizonyult, ezért kitalálták, hogy először kitolják az útra a Suzukit, és csak ott indítják be. Pechükre a rendőrök megakadályozták őket ebben. A két 16 éves fiút előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, jármű önkényes elvételével gyanúsítják őket. A két 13 évest pedig a rendőrök visszavitték a nevelőotthonba.


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!