Csak semmi pánik – Volkswagen Golf menetpróba

Fotó: Volkswagen / Jan Dada
Vágólapra másolva!
Nem fogynak a villanyautók, óriási létszámleépítés fenyeget – a VW előveszi a bevált slágert, a Golfot. Kipróbáltuk a megújult kompaktot.
Vágólapra másolva!
Fotó: Volkswagen / Jan Dada

Szegény autógyárat az ág is húzza, azaz manapság nem a termékek kapcsán hallunk a Volkswagenről, pedig a wolfsburgiak azért nem felejtettek el autót gyártani. Vegyük például az idestova 50 éve gyártott Golfot, ami annó megmentette a gyárat a csődtől. Ma már túlzás lenne elvárni a széles paletta mellett, hogy egy autó oldja meg a problémákat, de a modellfrissítéssel javítják az esélyeket.

Fotó: Volkswagen

Letisztultabb lett a megjelenés, kicsit keskenyebb lett a fényszórókat összekötő felső hűtőrács, de mivel a figyelmet elvonja az itt lévő LED-csík illetve az opciós világító márkajelzés, ezt nehéz észrevenni. Látványosabbak a felnik, és ezzel nagyjából a végére is értünk a látható változások felsorolásának. Az utastérben végre és sajnos ott a műszerfalon a nagy méretű (felszereltségtől függően 10,4 vagy 12,9 col képátlójú) érintőképernyő. Pro: grafika, sebesség. Kontra: eltűntek a fizikai kapcsolók a műszerfalról. Világnyelven ott a ChatGPT funkcióval támogatott, beszédvezérléssel elérhető IDA digitális segéd – a ChatGPT leggyakrabban a félreértett parancsok tisztázásán dolgozik. A kormány küllőin a technológiailag visszalépést, kezelés szempontjából előrelépést jelentő fizikai kapcsolókat találjuk, nem a villanyautók simogatós-érintésérzékeny felületeit.

Fotó: Volkswagen / Jan Dada

A menetpróbán a 150 lóerős eTSI-vel kezdtem az ismerkedést, de nem érdemes arra a 150 lóerőre asszociálni ami a Golf III esetén még a GTI-csúcsot jelentette. A mai 1,5-ös turbómotorból előállított, indítógenerátorral támogatott 150 lóerő sok mindenre jó, de a tempós haladást nem szereti. Csak pörgetve van ereje, ezért sokat kell dolgozni a kuplunggal, hangja nem szép. A 6 fokozatú kézi kapcsolású váltó áttételei hosszúak, ezért állandóan olyan fordulatszám tartományban üzemel, ahol kellemetlen gázreakciókat kapunk; nem véletlen, hogy erőltetik a DSG váltót. Azzal egyébként praktikusabb lesz a belső kialakítás, hiszen néhány extra tárolót is kapunk a 2 első ülés közé.

Fotó: Volkswagen

A 204 lóerő rendszerteljesítményű eHybrid modellben se a legvirgoncabb az 1,5-ös turbómotor, de ott legalább már érdemi segítséget tud nyújtani a 115 lóerős villanymotor. A nettó 19,7 kWh kapacitású akkumulátorhoz tartozó fedélzeti töltő 11 kW-os, és akár villámtöltésre is van lehetőség 50 kW teljesítménnyel. Jót tesz a Golf viselkedésének az akkumulátor miatt nehezebb hátsó tengely, sokkal stabilabbnak érezni a plug-in hibrid modellt a német autópályán utazva, mint például a 265 lóerős GTI-t. Persze utóbbinál sokkal jobb a show, a megjelenés úgy látványosabb, hogy még nem lesz tolakodó, jól eltalált a motorhang, pontos a kormányzás.

Fotó: Volkswagen / Jan Dada

Magyarországon már a felfrissített Volkswagen Golfot lehet megvásárolni, az indulóár a piaci bevezetésnél kínált akcióval 8 490 000 Ft – ezért a pénzért lágyhibrid segítséget nélkülöző 115 lóerőt adnak Start felszereltséggel. A napokban érkeznek az első ügyfélautók hazánkba, a kereskedői készleten található azonnal átvehető Golfok a cikk írása idején jellemzően modellfrissítés előtti példányok.
 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!