Vágólapra másolva!
Bogdán Hunor vezérletével megfordította a Hamna elleni mérkőzést a Tromsö második számú labdarúgócsapata, ezzel bebiztosította a bajnoki címét a norvég negyedosztályban.

A 18 éves középcsatár, Bogdán Hunor hatéves kora óta él a családjával Tromsöben. A norvégiai város korosztályos focicsapatait végigjárta, a 2022-es idényben 15 mérkőzésen 23 góllal zárta az U17-es bajnokságot, majd 2023-tól már főként a második számú felnőtt együttesben futballozik. A magyar utánpótlás-válogatott (az U17-es és az U18-as csapatban is játszott már) focista az idei szezonban a norvég negyedosztályban szereplő klubbal Bogdán Hunor a hétvégén bajnoki címet ünnepelhetett, ő pedig a mesterhármasával hatalmas szerepet vállalt abban, hogy a Tromsö IL II bebiztosította az elsőségét.

Bogdán Hunor, Tromsö, magyar focista, Norvégia, mesterhármas
Bogdán Hunor csereként beállva lőtt mesterhármast, ezzel bajnoki címhez segítve a Tromsö második számú csapatát a norvég negyedosztályban
Fotó: X

Bogdán Hunor mesterhármasával fordított, és a norvég negyedosztály bajnoka lett a Tromsö II

A magyar támadó a Hamna elleni, hétvégi bajnokin 2-1-es hátrányban, 

a 78. percben lépett pályára, majd a 83. és a 88. perc között három gólt szerezve megfordította a meccset, a 4-2-es sikerével pedig a Tromsö II bebiztosította a bajnoki címét a negyedosztályú ligában. 

A nemrég sérüléséből felépült Bogdánnak a 2024-es szezonban ez volt a 13. mérkőzése, és ezeken összesen 10 gólt szerzett.

Bogdán Hunor augusztusban az első számú csapattól is szerződést kapott, és a mostani teljesítménye után nem lenne meglepő, ha az élvonalból hátralévő hat forduló során pályára is lépne a jelenleg a tabella kilencedik helyén álló Tromsö együttesében. Ugyanakkor a csakfoci.hu beszámolója szerint a negyedosztály bajnokaként a Tromsö II-nek a feljutásért még rájátszásban kell szerepelnie, így ezeken is fontos feladat várhat a magyar utánpótlás-válogatott focistára.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!