Dárdai Pál kirúgása a Hertha vezetőségének legnagyobb ostobasága volt
Az idényben a magyar edzővel érték el a legtöbb pontot, most pedig azon remegnek, hogy az osztályozón bennmaradjanak.
Az idényben a magyar edzővel érték el a legtöbb pontot, most pedig azon remegnek, hogy az osztályozón bennmaradjanak.
Marco Rossi korábban be akarta hívni a magyar csapatba Dárdai Mártont, de nem akart jönni.
A magyar szakember novemberi elküldése óta a berlini csapat már kieső helyen áll a Bundesligában.
Az orosz balhátvéd tevékeny részese volt a Hertha BSC egyik legnagyobb sikerének.
A világbajnok német legenda úgy véli, Tayfun Korkut csak átmeneti megoldást jelent a kiesés ellen küzdő berliniek számára.
A Hertha-szurkolók burkoltan megfenyegették a játékosokat.
Dárdai szerint Schäfer András meg fogja állni a helyét a Bundesligában.
Világosan látszik, hogy nem a magyar edző volt a hibás, hogy a berlini focicsapat ennyire sikertelen.
A Genoa vezetősége a Milan elleni kupamérkőzés eredményétől teszi függővé, hogy Andrij Sevcsenko megtarthatja-e vezetőedzői állását az olasz csapat élén.
Dárdai Márton akár már a katari foci-vb után bemutatkozhat Hansi Flick együttesében.
A lengyel válogatott csatár ebben a szezonban még csak egy gólt szerzett a Herthában.
Már tárgyalnak, de egyelőre nem sikerült megegyezésre jutni.
A Szpíker Kornerben a magyar edző berlini menesztéséről és arról is szó lesz, hogy miért nem az ő személye jelentett volna megoldást Ferencvárosnak.
Nem a magyarokról szólt a Bundesliga hétközi fordulója.
Sallai Rolandék történelmi tettet hajtottak végre, Szalai Ádám hamarosan utolérheti Claudio Pizarrót.
A berlini csapatban Jovetics két gólt szerzett a Stuttgart otthonában, de ez így sem volt elég a győzelemhez.
A magyar edző több szempontból nem jött ki a nyáron érkezett új főnökével, Fredi Bobic nehezen viselte a Balatonon történteket is.
2022. június 30-ig szól a szerződése, ezt a klub kifizeti.
Hétfőn menesztették a magyar trénert, már az utódja is megvan.