25-30 országból várnak versenyzőket a székesfehérvári öttusa Eb-re
A sportolók jelenleg a felkészülés közepén tartanak.
A sportolók jelenleg a felkészülés közepén tartanak.
Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség elnöke is gyorsan megtanulta a 18 éves olimpiai reménység nevét.
Demeter Bence második, Szép Balázs harmadik lett.
Három szám után az élen állt, a végén azonban a dobogóért is küzdenie kellett.
Ahogy a marketingvezető nevezte: öttusa világfesztivál.
Regős Gergelynek hihetetlenül balszerencsésen sikerült a kairói Vk-verseny.
A verseny vasárnap a vegyes váltóval ér véget.
Gulyás Michelle második lett a hagyományos, budapesti idénynyitón.
Földházi Zsófia és Kasza Róbert nyerte az Év öttusázója díjat.
A tbiliszi kongresszuson a székesfehérvári junior vb-t is díjazták.
Újabb szép eredmény a világkupa-döntő megnyerése után.
Csapatban egy arannyal, egyéniben egy ezüsttel kezdtek a magyarok.
Két arany, két ezüst, három bronz.
A döntőbe jutott másik magyar versenyző, Marosi Ádám a 12. lett.
Kasza Róbert és Marosi Ádám lesz érdekelt a pénteki és szombati finálékban az öttusa vb-n.
Kiegyensúlyozott teljesítmény a számokban.
Szép zárása az eredményes hazai világbajnokságnak.