Más klubok is keresték, mégis könnyen tudott dönteni a Sopron Basket edzője
Az Euroliga-győztes csapat szakvezetője elmondta, miért maradt a magyar bajnoknál.
Az Euroliga-győztes csapat szakvezetője elmondta, miért maradt a magyar bajnoknál.
Gáspár Dávid 2019-ben lett a csapat edzője.
A soproni együttes jövőre lila-fehérben játszik.
Varga Alíz története a magyar sport egészét tekintve sem mindennapos. 18 évesen hagyta el a családi fészket és szülővárosát, hogy három év múlva a Sopronnal érjen a csúcsra.
A Sopron Basket 27 éves centere azt is elárulta, hogy a műtétet követő rehabilitáció alatt ki fogja őt pótolni a magyar női kosárlabda-válogatottban.
Emberfeletti teljesítmény kellett a világ legerősebb női klubversenyében a végső győzelemhez.
A korábban a magyar válogatottban is szereplő játékosnak Briann Januaryt kellett pótolnia.
A KSC Szekszárdnak semmi esélye nem volt a döntő harmadik meccsén. A soproniak a sérült Határ Bernadettért is játszottak.
Határ Bernadett a Szekszárd elleni bajnoki döntő második mérkőzésén esett rosszul.
A miniszter reményét fejezte ki, hogy az isztambuli sikernek köszönhetően sok magyar fiatal kapott kedvet a kosárlabdához.
Ezzel a címvédő 2-0-ra vezet és már csak egy győzelemre van az újabb aranyéremtől. A soproni Határ Bernadett súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.
Bő egy héttel ezelőtt megnyerték a női Euroligát.
A bajnoki címvédő 73-71-re győzött. A szekszárdi Miklós Melinda öt triplát vágott be a soproniaknak.
Az év valószínűleg legnagyobb sportszenzációját okozta a Sopron Basket az Euroliga megnyerésével. A sikerhez vezető majdnem 30 éves munkáról is beszélt Török Zoltán ügyvezető igazgató az Origónak.
Hatalmas tömegek fogadták a városban a történelmi sikert elérő Sopron Basket kosárlabdacsapatát.
A repülőn vették el tőle az Isztambulban kapott díjat.
A kosárlabda olyan világsportág, amelyben nagyon ritkán tudnak magyar csapatok nemzetközi kupát nyerni. Az Euroliga megnyerése pedig tényleg világszenzáció.
Az Euroliga-győztes Sopron edzője úgy érzi, azzal nyertek, hogy nem hagyták ritmusba jönni a török csapatot.
Gabby Williamst, a magyar csapat játékosát választották a Fenerbahce elleni meccs legjobbjának.
A Sopron Basket 14 ezer török szurkoló előtt verte meg a hazai pályán játszó Fenerbahcét és sporttörténelmet írt.