Ilyen bután is ritkán buknak el olimpiai döntőt
Eltaktikázták az aranyérmet a franciák a férfi tőrözők csapatversenyében.
Eltaktikázták az aranyérmet a franciák a férfi tőrözők csapatversenyében.
Elisa di Francisca kapott hideget, meleget.
Zorrótól az újabb olimpiai aranyig. De vajon mi köze a nyitóünnepségnek a címvédéséhez? Interjú.
Már ott volt az arany a fogai között - mondta az edző.
Miért tűnt lazának a döntőben, hogyan használja matek- és pszichológiatudását, és milyen legendákkal került egy klubba?
Bár kívülről habkönnyűnek tűnt a döntő, azt mondta, ez a második arany nagyon nehezen született meg.
Utoljára 1972-ben nyertünk két vívóaranyat az olimpián.
Esélyt sem adott az amerikai Homernek. Egy 1948 és egy 1988 óta tartó sorozatot tört meg.
Kísértett Imre Géza esete, de a végén Szilágyi nem hagyta, hogy a történelem ismételje önmagát.
"Próbálnám nem teljesen hülyének nézni magam" - mondta az összetört Imre Géza.
A Kökény, Imre páros öt érmet szerzett az olimpiákon. De van két nagyon fájdalmasan elbukott döntőjük.
A legvidámabbat akartuk elkészíteni Rióban, a legkeserűbb lett belőle.
Rongyosra nézte a korábbi döntőt, ez is kellett a fináléhoz.
Hosszú idő után először verte meg Boczkó Gábort. Francia a következő ellenfele.
Kedden is komoly magyar éremesélyek lesznek Rióban.
A férfi párbajtőröző magyarok áradozva nyilatkoztak női társuk olimpiai aranyérméről.
Egy családi tragédia is nehezítette a felkészülését. Az erőnléti edzője szerint egy "kemény tündér".
Rédl András szavait cenzúrázni kellene, de a lényegre rátapintott.