Vágólapra másolva!
Csütörtökön a magyar férfivízilabda-válogatott is bemutakozik a fukuokai világbajnokságon, Kemény Dénes együttese magyar idő szerint 11 órakor kezd a kazahok ellen. A premiert már sikeresen letudó hölgyek a görögökkel csatáznak 8 órától.

Kemény Dénes fiai az elmúlt négy esztendő alatt győztek olimpián, két korábbi kontinensviadalon, vb-n viszont - 1998, Perth - emlékezetes körülmények között veszítették el 6-4-re a döntőt a spanyolokkal szemben. A fukuokai nyitányon (magyar idő szerint 11 órakor) az a Kazahsztán az ellenfél, amellyel az első meccset is vb-n, 1994-ben Rómában játszotta a magyar pólós elit: a 12-7-es akkori sikert még négy követte, kivétel nélkül győzelemmel, s imponáló, 69-22-es gólkülönbséggel.

Vagyis a magyar vízilabdázás történetének 1331. válogatott összecsapása, ha nem is kedélyes, de mindenesetre az akklimatizálódást elősegítő találkozót ígér. S utána pénteken szünnap lesz. Aztán még két csoportmérkőzés következik a görögök és a németek ellen, majd a 16-ból állva maradt 12 együttes két részre oszlik, s újabb kör végén alakul ki az elődöntő keresztbejátszásának párosítása.

A csütörtöki pólós program, magyar idő szerint:

férfiak:
2.00: Szlovákia - Jugoszlávia (A csoport)
3.30: Németország - Görögország (B)
5.00: Egyesült Államok - Oroszország (C)
6.30: Horvátország - Japán (D)
8.00: Olaszország - Brazília (A)
9.30: Hollandia - Kanada (C)
11.00: Magyarország - Kazahsztán (B)
12.30: Spanyolország - Ausztrália (D)

nők:
3.00: Oroszország - Brazília (A csoport)
4.15: Japán - Ausztrália (B)
5.30: Hollandia - Kanada (B)
6.45: Egyesült Államok - Kazahsztán (A)
8.00: Görögország - Magyarország (B)
9.15: Új-Zéland - Olaszország (A)

Korábban az [origo]-ban:

Győzelemmel kezdtek női pólósaink

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!