Mindkét esélyes csapat megerőltetés nélkül jutott be szombaton a döntőbe: a Szeged húsz góllal (37-17) verte a Csurgót, míg a címvédő Veszprém 16-tal (38-22) a Balatonfüredet.
A presztízs mellett az is tétje volt a mérkőzésnek, hogy melyik csapat tudja kicsit kozmetikázni a BL-nyolcaddöntős búcsút, illetve melyikük várhatja jobb szájízzel a bajnoki döntőt (nagyvonalúan megelőlegezhetjük ezt nekik).
Szegedi góllal (Srsen) kezdődött a mérkőzés, majd Nagy László és Sulic góljával fordított a Veszprém, hogy aztán a Pick tegyen ugyanígy két magyar válogatott játékosa, Bodó Richárd és Bánhidi Bence révén. Mindkét kapuban láthattunk barvúrt, veszprémi oldalon Alilovic védett ziccert, a szegedi részről pedig Sego fogott meg egy hétméterest.
Az első játékrész közepén egy góllal a Szeged vezetett, az 5-4-es eredmény pedig jól mutatta, hogy mindkét oldalon igen komolyan veszik a védekezést. Veszprémi részről ez áldozatokkal is járt:
Schuch Timuzsin a 18. percben már a második két perces büntetést gyűjtötte be.
A 23. percben Sigurmannsson hétméteresével először lett két gólos a különbség (9-7 a Szeged javára), majd egy Srsen-góllal néhány másodpercig három is volt közte, ezt Tönnesen orvosolta, majd ugyanő faragta egy gólra a kékek előnyét, majd Lékai egyenlített ki hétméteresből (10-10). Szünetre aztán még a szegediek mehettek előnnyel, köszönhetően Bodó Richárd utolsó másodperces bombájának.
Szegedi gólokkal indult a második félidő is, a Tisza-partiak többször is támadhattak a három gólos vezetésért, de Nenadic és Lékai révén újra egalizált a Veszprém, sőt Nagy László beállóból szerzett góljával hosszú idő után a vezetést is megszerezte,
majd Dragan Gajic két góljának köszönhetően először vezetett kettővel a címvédő (14-16).
Juan Carlos Pastor azonnal időt is kért, két perccel később pedig már a Pick vezetett, sőt Manaszkov és Ugalde fél percen belül érkező kiállítása miatt kettős emberelőnybe is került, amivel viszont nem tudott élni, sőt! Alilovic két nagy védésének, és Nenadic góljának köszönhetően a Veszprém nyerte ezt a szakaszt, majd a visszatérő Manaszkov révén három lett a címvédő előny (18-21 az 50. percben).
A szegedi visszakapaszkodási kísérlet legnagyobb "kerékkötője" Mirko Alilovic volt: a következő idényben már éppen a Szegedet erősítő horvát kapus egymás után fogta a ziccereket.
Eredmény, Magyar Kupa-döntő:
MOL-Pick Szeged–Telekom Veszprém 21-23 (11-10)
A bronzérmet a Balatonfüred szerezte meg, miután 31-25-re legyőzte a Csurgó csapatát a helyosztón. A fürediek 2010 és 2016 után harmadszor végeztek a kupasorozat harmadik helyén.
Eredmény,
férfi Magyar Kupa, a 3. helyért:
Balatonfüredi KSE-Csurgói KK 31-25 (16-10)
a legeredményesebb játékosok: Topic 6, Kasparek, Szita 5-5, Hornyák 4, illetve Vasic 6, Cehte, Szeitl 5-5, Ferreira 4
Tíz percig tudta tartani a lépést ellenfelével a Csurgó, amely 5-4-nél vezetett utoljára, ezt követően Szita Zoltán és a cseh Stanislav Kasparek vezérletével 9-2-es sorozatot produkált a Balatonfüred. A csapatkapitány Fazekas Nándor ezúttal is remekül védett, sőt egy alkalommal gólt is szerezhetett volna - amikor a túloldalon őrizetlenül maradt a háló -, de a kapufát találta el. A szünetben már hat gól volt a fürediek előnye (16-10).
A második felvonás elején Hornyák Péter és a horvát Petar Topic találataival őrizte a különbséget a BKSE, amely a folytatásban egy újabb 4-0-s szériával eldöntötte a mérkőzést (24-15).
A hajrában már kevésbé összpontosítottak a csapatok a védekezésre, így végül gólokban gazdag, magabiztos balatonfüredi sikerrel ért véget a bronzmérkőzés.