Hamilton megelőzte a Red Bullokat Brazíliában
2011. november 25. 17:02
Lewis Hamilton a McLarennel végig dominált a második szabadedzésen, először a 11. percben állt az élre, még a közepes keverékű gumin futott 1:13,852-es körével. Ezt az időt csak lágy gumival tudták megdönteni a többiek, amikor Michael Schumacher 1:13,723-at futott a 49. percben. Hat percre rá már ismét a brit állt a tabella élén, amikor ő is feltetette a sárga jelzésű lágy gumikat, és előbb 1:13,653-ra, majd végül 1:13,392-re javította a legjobb körét. Ezt az időt végül aztán senki sem tudta megjavítani, de az edzés végén már amúgy sem az egy körös tempóval, hanem inkább a magas üzemanyagszintet jelentő versenytempóval, és a gumik kopásával foglalkozta a csapatok. Kivétel nélkül mindenki a lágy gumikkal érte el a legjobb idejét, ami 0,7-0,8 másodperccel gyorsabb egy körön itt Interlagosban a másik választható gumikeveréknél, a közepesnél.
Sebastian Vettel 167 ezredmásodperces hátránnyal a második lett, csapattársának, a harmadikként végzett Mark Webbernek csak alig 28 ezredet adott a világbajnok. Mögöttük Fernando Alonso (Ferrari) és a jó formában vezető Michael Schumacher (Mercedes) fért még be a legjobb ötbe. A hétszeres világbajnok az utolsó szektorban a leggyorsabb versenyző volt (második csapattársa, Nico Rosberg), a Renault-motort használó Vettelnek például három tizedet adott itt. Jellemző a Mercedes-motor erejére, hogy ebben az emelkedőt tartalmazó gyors szektorban a legjobb hat versenyzőből öt ilyen motort használ.
Kattintson a képre a pénteki galériához!
Felipe Massa a hatodik lett a Ferrarival, de ennél sokkal nagyobb meglepetést jelentett, hogy Jenson Button csak a hetedik lett a másik McLarennel. 2009 világbajnoka érdekes módon alig tudott csak javítani a lágy gumikkal, így a hátránya a végén közel négy tized lett csapattársához, Hamiltonhoz képest. Button mögött Rosberg végzett a nyolcadik helyen a másik Mercedesszel, Schumachertől másfél tizeddel maradt el az ideje.
A nagyrészt eseménytelen edzésen kevés rendkívüli dolog történt, egyszer Massa integetett hevesen az őt feltartó Jarno Trullinak, aztán meg Webber csúszott bele majdnem az előzési szándékát későn észrevevő hazai versenyző, Bruno Senna Renault-jába. Tíz perccel a vége előtt Sergio Pérez leparkolta a váltóhibás Saubert a célegyenesre vezető Juncao balkanyarban, ekkor a sárga zászlókat is elővették a pályabírók.
Péntek délután is maradt a jó idő Interlagosban, a levegő 26, a pálya 47 fokos. Jarno Trulli, Adrian Sutil, Sebastien Buemi, Vitantonio Liuzzi és Vitalij Petrov most fogja megtenni idei első köreit a brazil pályán, mivel délelőtt a harmadik számú versenyzők kapták meg autóikat.
A jellegzetes, göndör hajáról könnyen felismerhető Macy Grayt mutatja a kamera.
Alguersurai, Kovalainen, Liuzzi, Buemi, Barrichello, Trulli, Petrov és Kobajasi hagyta el elsőként a bokszutcát.
A spanyolnak nem kell aggódnia, hogy nem tud menni délután, mert a Ferrari szerelői befejezték a hibás motor cseréjét az autójában.
Luiz Razia, a Lotus tartalék pilótája arról beszélt a BBC-nek, hogy a Brazíliába hozott új első szárny közel fél másodperccel javította a köridőiket Interlagosban. Az új szány hatékonyabbá teszi az edzéseken korlátlanul használható DRS-t.
Jelenleg Jenson Button 1:15,190-es körrel áll a tabela élén, Fernando Alonso és Michael Schumacher előtt.
A brit 1:13,852-vel vette át a vezetést, mögötte a sorrend: Button, Webber, Alonso, Schumacher. Vettel most kezdi meg első gyors körét, ismét mutatják a sisakjára szerelt kamera rázkódó képét.
Holnapra még jó időt jósolnak a meteorológusok, de reális esély van rá, hogy a futamon már esni fog, ami izgalmas versenyt vetítene előre.
Andrew Benson újságíró azt írta a Twitteren, hogy beszélt egy csapatfőnökkel, aki nemrég jött ki arról a megbeszélésről, ahol a jövő évi költségcsökkentő egyezmény részleteiről tárgaltak a csapatok vezetői. Azt mondta, megtalálták a megoldást, de még egyeztetések szükségesek.
A világbajnok köre 1:14,405 volt, tavaly ilyenkor 1:11,968-cal nyerte a második szabaedzést.
A legjobb 10 sorrendje 65 perccel a leintés előtt: Hamilton, Button, Vettel, Massa, Webber, Schumacher, Kobajasi, Rosberg, Alonso, Pérez.
Massa azért lett ideges, mert az olasz pilóta nem húzódott le időben a Lotusszal a Ferrarija elől, és a brazil alatt megcsúszott az autó fékezés közben, de megfogta.
A harmadik helyet elvette Vetteltől csapattársa, Webber. 1:14,379-es köre még mindig lassabb fél másodperccel Hamilton mögött van.
Az segített, hogy a fékerőt előréőbb tolták a Q1-es beállításhoz képest a Renault-ján, ezért már nem blokkol le olyan könnyen a két hátsó kerék. Csapattársa, Bruno Senna alulkormányzottságra panaszkodik.
A BBC tudósítója szerint úgy tűnik, idén is a hátsó gumik gyors kopása jelentheti a legnagyobb fejtörést a csapatoknak. Luiz Razia, a Lotus tartalékversenyzője elárulta azt is, hogy ha valaki elfékezi magát, és kockásra koptatja a gumit, akkor az az idei Pirellikkel nem okoz akkora vibrációt, mint a régi Bridgestone-oknál.
A délelőtt elromlott motort nem újra cserélte a Ferrari.
A 10-es kanyarba gumifüstöt húzva, álló jobb első kerékkel érkezett meg Ayrton Senna unokaöccse a Renault-val. Kár volt a vadonatúj lágy gumikért.
A hétszeres világbajnok a lágy gumival 1:13,723 alatt ért körbe, 13 századot adott Hamiltonnak, aki még a közepes gumin érte el a korábbi, vezetést érő idejét. Még mindig messze vannak azonban Vettel tavalyi, második szabadedzésen futott 1:11,968-as idejétől.
A másik Mercedes is kint volt lágy gumin, Rosberg harmadiknak jött fel, hátránya 15 század Schumacherhez képest.
Hamilton hét századot adott a hétszeres világbajnoknak, és újra az élre állt. Button ugyanakkor szintén lágy gumin nem tudta megverni Schumachert, hat századdal elmaradt tőle. Valószínűleg csak az eltérő üzemanyag-szintek miatt nem gyorsabb most a McLaren a Mercedesnél.
Interlagosban 0,7-0,8 másodperccel gyorsabb egy körön a lágy gumi a közepesnél.
A 39 éves brazil jelenleg a 18., hátránya három tized csapattársához, Maldonadóhoz képest. Barrichello azt mondta, nem érzi a tapadást a gyors kanyarokban.
A világbajnok hátránya 167 ezred Hamiltonhoz képest, de Webbert csak 28 ezreddel verte meg. A sorrend 20 perccel a vége előtt: Hamilton, Vettel, Webber, Alonso, Schumacher, Massa, Button, Rosberg, Sutil, Di Resta.
Érdekes, hogy a statisztikák szerint a Force India skót újonca, Paul di Resta mente idén a legtöbb versenykört, szám szerint 1035-öt.
Egy friss statisztika szerint Rubens Barrichello 80283 versenykilométert tett meg 19 éve tartó karrierje során a Forma-1-ben. Átlagogosan minden 100 körből 5-öt az élen töltött.
Szinte mindenki a versenytempóját gyakorolja magas üzamanyagszinttel, sok körön át, köridő-javulás egy darabig nem várható.
A fehér Sauber a célegyenesre ráfordító enyhe balkanyarnál parkolt le, miután elromlott a váltója. Sokat nem vesztett a mexikói Pérez, mivel már csak 10 perc van hátra.
Mark Webber meg akarta előzni Bruno Sennát a 10-es kanyarban, de a brazillal nem értették meg egymást. Senna későn húzódott le, ezért Webber majdnem belecsúszott a hazai pályán versenyző pilóta Renault-jába.
A második szabadedzés utolsó szakaszában már nem az időmérő köröket gyakorolták az élcsapatok pilótái, ezért nem változott a sorrend a táblázat tetején. Hamilton 1:13,392-es körével 67 ezredet vert a második Vettelre, harmadikként Webber futott be. Minden versenyző a lágy gumin futotta meg a leggyorsabb körét, ami 0,7-0,8 másodperccel gyorsabb a közepesnél.