A Német Nagydíj körről körre
2012. július 22. 13:54
Ez a Német Nagydíjról élőben készült tudósításunk. Az utólagos, nyilatkozatokkal színesített összefoglalót itt olvashatják.
Fernando Alonso rajt-célgyőzelmet aratott a 2012-es Német Nagydíjon. A verseny azonban korántsem volt sima, az első felében Sebastian Vettel, a másodikban Jenson Button üldözte pár másodpercen belüli távolságból.
A rajt viszonylag simán zajlott le, az első körök nagy vesztese a 100. versenyén induló Lewis Hamilton lett, akinek valószínűleg a pályán maradt törmelék lyukasztotta ki a bal hátsó gumiját. A britnek ezért be kellett iktatnia egy korai kerékcserét, így le is körözték. Utána jó tempót diktált, még Vetteltől is képes volt a pályán visszavenni a körét - amire a világbajnok ideges integetéssel reagált - , de aztán az 58. körben véglegesen kihívta a McLaren. Mivel nem ért célba, így a Hungaroringre büntetlenül cserélhetnek váltót az autójában.
Michael Schumacher csakúgy, mint Silverstone-ban, a jó rajthelye után fokozatosan visszacsúszott a Mercedes erős gumikoptatása miatt, először Button, aztán Kimi Räikkönen előzte meg. Végül az élmezőnnyel ellentétben három kiállásos stratégiára kényszerült, így a gumikkal rendkívül kíméletesen bánó két Sauber is elment mellette az utolsó kerékcseréje alatt. Utána ugyan megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de Sergio Pérezt már csak utolérni tudta, de megelőzni már nem, így a hetedik helyen zárta hazai versenyét.
Az élmezőnyben az egész verseny alatt szoros küzdelem zajlott, de a KERS-problémával küzdő Vettel csak a 30. körben került DRS-távolságon belülre Alonsóhoz képest, előzni azonban nem tudott. Közben Button szép lassan felzárkózott hozzájuk, olyannyira, hogy a második kerékcserék után sikerült beférkőznie Vettel és Alonso közé. Egy ideig szorongatta a Ferrarit, de aztán a verseny végére belassult, így Vettel vissza tudta előzni a DRS-zóna végén, a hajtűkanyarban. A világbajnokot vizsgálják, mivel a manőver közben négy kerékkel elhagyta a pályát. Ez a párharc jól jött Alonsónak, aki eközben elhúzott tőlük, és végül négy másodperces előnnyel szerezte meg idei harmadik győzelmét. Előnye így már 34 pont a második Mark Webber előtt.
Ez a Német Nagydíjról élőben készült tudósításunk. Az utólagos, nyilatkozatokkal színesített összefoglalót itt olvashatják. Az új vb-állás itt már megtekinthető.
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Német Nagydíjról élőben készülő tudósításunkban! A hétvége első két napjával ellentétben süt a nap Hockenheimben, a hőmérséklet is magasabb. Bár a pálya felett most is elég sok felhő látható, nem várnak esőt a verseny ideje alatt. A levegő 20, a pálya körülbelül 30 fokos.
Silverstone-hoz hasonlóan ő volt a leggyorsabb az esős időmérőn. Mellőle Sebastian Vettel, mögüle Michael Schumacher rajtolhat. Bár az időmérőn Webber lett a harmadik, őt váltócsere miatt hátrasorolták.
Egyelőre azonban nem a legjobban alakul számára a hétvége, csak a 7. helyről rajtolhat. Idén először fordult elő, hogy csapattársa, Button megelőzte őt az időmérőn.
Vergne, Pic, Rosberg és Glock. Mindenki más a lágy gumikon indul.
Ezért ez a verseny az elején ugyanúgy lutri lesz, mint az silverstone-i. Az aszfalt 32 fokos, egész hétvégén nem volt ilyen meleg.
Nyilván Vettel ellen akart védekezni.
A Gribkowsky elleni ítélet miatt, amelynek következményeként a német hatóságok akár őt is letartóztathatják.
Alonso simán megtartja a vezetést, Vettel inkább Schumacherrel szemben akart védekezni, semhogy Alonsót támadná. A negyedik helyet megtartotta Nico Hülkenberg, Webber egy helyet javítva feljött hetediknek. Sima rajt volt.
Úgy tűnt, honfitársa egyszer még le is szorította, miután a hajtűben épphogy ki tudta védeni a támadását.
A célegyenes végén törmelék van - ez nem jó, mert a karbon szilánkosan törik, hajlamos defektet okozni. Massa kijött a bokszba egy első szárny cseréért, akárcsak Grosjean. Sőt, Senna is, akinek a bal első kerekével szerencsétlenkedtek valamit.
A rádión szólt, hogy problémája volt, utasították, hogy menjen be a bokszba. Úgy tűnik, a bal hátsó kereke defektes lett, most lassan cirkál. Vajon nem a törmeléktől? Közben lehet használni a DRS-t.
Hamilton kiesik, lemondóan közli a rádióban, hogy ki kellene állniuk, de a kerékcsere után folytatja. A McLaren feltette az autójára a közepes gumikat.
Miközben a két Sauber egyszerre előzte meg a hajtűben Ricciardót.
Ezért vesztett több helyet, visszaesve a hetedik helyről a kilencedikre.
Kár, hogy a 21. helyen áll a bokszkiállása után. Mögötte Hamilton 27 másodperccel van, még hátrébb pedig Grosjean következik - ez is egy külön meccs.
Mivel az ő autóján a keményebb gumi van, eltérő a taktikájuk, így nem érdemes feltartania a csapattársát.
És rögtön üldözőbe is veszi Schumachert, aki hét kör alatt 4 másodpercet kapott Vetteltől.
A 21. helyről rajtolt, de már a 12. helyen áll, ráadásul a közepes gumikon. Ez ígéretes.
Hamilton azok után, hogy az autó instabilitására panaszkodott, megfutotta a leggyorsabb kört.
Körülbelül 6 tizeddel autózik rosszabb tempót, mint Alonso, Vettel és Button, aki már utol is érte, és DRS-távolságban van tőle.
A közepes keveréket kapta meg.
Ismét a lágy gumikat kapja meg, és a 11. helyen folytatja.
Ami nem csoda, mert ő a két első helyezett tempójával azonos köröket megy, Schumacher viszont 6-8 tizeddel lassabb.
1,4 másodperc körüli távolságot tart Vetteltől, ami pont elég ahhoz, hogy DRS-szel ne legyen támadható. Közben Hülkenberg, Webber és Rosberg kiállt kereket cserélni, ez a Mercedes esetében meglepetés, hiszen azon a kemények voltak. Webber nyilván Räikkönen ellen akar védekezni, de hiába, mert mögötte tért vissza a pályára.
Bokszkiállása előtt igyekszik meglógni Vetteltől, már 1,7 másodperc az előnye. Webber lesodródott, és ezért elszalasztotta annak a lehetőségét, hogy megelőzze Maldonadót.
Muszáj volt kiállnia a bokszba, hogy akik mögötte már kereket cseréltek, ne tudjanak elé vágni, de így is Hülkenberg mögé tért vissza. Schumacher a bokszból kifelé, a hideg gumikon nem bírt magával, és a 13-as kanyarnál egy merész manőverrel megelőzte Hülkenberget. Ezt Räikkönen is kihasználta, és ő is elment a Force India mellett.
Alonso már 2,2 másodperccel vezet Vettel előtt. A leggyorsabb kör eddig egyébként Rosbergé, két körrel ezelőtt 1:21.440-es időt ért el. Button szépen tartja a lépést Vettellel, mióta megelőzte Schumachert.
Noha Hamilton és Senna korábban majdnem kiesett, mindannyian folytatni tudták. Massa, aki az elején kint járt orrkúpcserére, már a 15. helyen van, alig 8 másodperccel Rosberg mögött, aki szintén egyszer volt kint.
Ő a közepes gumikat kapja meg. Mivel közben Pérez is kint volt, a Ferrari a 3. helyen tér vissza a pályára.
Aki azonban még nem volt kint a bokszban.
A negyedik helyen folytatja, Vettel, Alonso és Kobajasi mögött. Közben Pérez megfutotta a leggyorsabb kört, 1:20.777-tel. Jelenleg a 8. helyen áll.
A finn továbbra is DRS-távolságból üldözi a Mercedest. Schumachernek az a mázlija, hogy a Mercedes az egyenesben nagyon gyorsra van beállítva.
Éppen Kobajasi mellé jön ki, aki még nem járt kereket cserélni, de pillanatok alatt visszaszerzi tőle a helyét, így most egyelőre a második.
A Lotus szokásosan jó versenytempóját kihasználva ment el a német mellett.
Jelenleg 6,7 másodperccel van az élen álló Alonso mögött, de gyorsabb nála körönként fél másodperccel, szóval ez még nincs lefutva. De most Vettel is közeledik Alonsóhoz.
Így már mindenki pont egyszer járt kint.
Ez azonban afféle kegyes hazugság, mert az elmúlt körökben Vettel és Button is gyorsabb volt nála néhány tizeddel. Biztatásnak elmegy...
A közepes gumikon nem tudja tartani a lépést sem a Red Bull-lal, sem a McLarennel, sőt még a Lotusszal sem. Körönként legalább fél másodpercet veszít Vettelhez és Buttonhoz képest, akikkel Räikkönen is tartja a lépést.
Ő a legelején volt kint, most megint a közepes gumiknál maradt, és a 16. helyen folytatja.
A vébé második helyezettje ugyanott van, a 8. helyen, mint ahonnan rajtolt. Hülkenberget és Pérezt üldözi, de hosszú távon lényegesen gyorsabb náluk.
Ahogy az várható volt, egyre közelebb került hozzá, és lassan DRS-távolságba ér. Ez a küzdelem még teljesen nyitott, alig vagyunk túl a táv harmadán.
Hosszú körök óta először autózott jobb kört Räikkönennél, megfutotta az egyéni legjobbját. A 6. helyezett Hülkenbergtől stabilan húz el, már 3,2 másodperccel van előtte.
Räikkönen tempója a többiekhez képest most romlott egy kicsit, már 6-7 tizeddel gyengébb, mint az éllovasoké, pedig nemrég még ugyanolyan gyors volt, mint ők.
Rosberg pedig di Restát, és ezzel feljött a pontszerzők közé.
Bár szemmel láthatóan gyorsabb, előznie egyelőre nem sikerül, ami Buttonnak kedvez, ő ugyanis így mindkettejükhöz közeledik. A hátránya Alonsóhoz képest mindössze 4 másodperc.
Aki azonnal ki is áll kereket cserélni. Az utóbbi időben nagyon lelassult, 1:23 körül volt a tempója.
Kobajasi közben megelőzi Webbert, aki így megint a 8. helyen van - ugyanott, ahonnan indult. Alonso és Vettel lekörözte Hamiltont, aki épp most volt másodszor a bokszban.
Rosberg most volt kint másodszor kereket cserélni, ezzel a 16. helyre esett vissza.
A lekörözött Hamilton az új gumikon tolja lefelé a második helyezett Vettelt, miközben a csapattársa, Button hamarosan utoléri őket. Hamilton visszaveszi a körét.
A két McLaren éppen az első két helyezett között van, így Vettelnek esélye sincs Alonsót támadni, de Hamiltonnak joga volt visszavenni a körét - abszurd szituáció.
Hamiltonnal a sarkában egyéni legjobb, 1:20.3-as kört futott.
Pedig a tempója még jó volt.
Rádión azt mondták neki, hogy indítsa újra a rendszert, és a nagy energiájú kisütési üzemmódot ne használja. Már 2,3 másodperc a hátránya Alonsóhoz képest, Hamilton akciója kibillentette.
Alonsóval szemben továbbra is 4 másodperc a hátránya, de Vetteltől már csak 1,9 másodpercre van.
A 6. helyre tért vissza, körülbelül 3 másodpercet vesztett Schumacherrel szemben azzal, hogy később járt a bokszban.
Az új gumikon a 8. helyen szép csendben 1:20.2-es kört ment, pillanatnyilag ő a leggyorsabb a pályán. Webbert üldözi, aki még nem járt a bokszban másodszorra.
A McLaren rendkívül gyorsan végzett a kerékcseréjével, a közepes gumikat kapta meg.
A kiállásuk is nagyjából azonos ideig tartott. Vettel csak Button mögé tudott visszajönni, Buttoné a második hely - legalábbis egyelőre. Vettel nagyon keményen próbálja támadni Buttont a DRS-zónában, de még nem sikerült megelőznie. Mindannyiuknak a közepes gumik vannak az autóján.
Valójában azon fog múlni minden, hogy melyikük autóján bírják a legjobban a gumik, ez a küzdelem még egyáltalán nincs lefutva.
A visszajátszásból látszik, hogy amikor Vettel támadni próbálta a hajtűnél, a jobbelső gumiját elég csúnyán elfékezte, ez kellemetlen vibrációt okozhat. Vettelt is tájékoztatták Button kockásra fékezett kerekéről.
Most, amikor az élmezőnyből mindenki pont kétszer volt a bokszban, két hellyel hátrébb halad, mint ahonnan rajtolt.
Csak hét tized köztük a különbség. Közben hátrébb Kobajasi a friss gumikon megfutotta az eddigi leggyorsabb kört. Tőle Schumacher sincs biztonságban, aki 7,8 másodperccel halad előtte a régebbi gumikon.
Ezt üzenték neki a rádión, ehhez képest épp legutóbb futotta meg az egyéni legjobb körét, teljesen egy tempót autózott Alonsóval és Buttonnal. Úgy tűnik, hogy a Mercedes alapvetően a gumikopás miatt küszködik, mert amikor jól használják a Pirelliket, ugyanazt tudják, mint bárki más.
Akárcsak Hamilton. Érdekes lesz látni, kinek hogy bírják a gumijai, arra például kevés az esély, hogy Schumacher tudja tartani az 5. helyet Kobajasival szemben. Rosberg pedig a hihetetlen 8. helyen áll, de nem biztos, hogy kerékcsere nélkül kihúzza a célig.
A 12-es kanyarban Vettel is a rázókő mögött fordul.
Ahogy az várható volt, a Mercedes harmadszor is kihívta őt, így a friss gumikat kihasználva lesz még ideje egy utolsó rohamra. Vajon eljátsszák ugyanezt Schumacherrel? Vesztenivalója valószínűleg nincs, mert ezeken a gumikon egy-két helyet veszítene a célig.
Az utóbbi körökben egyértelműen ő diktálta a legjobb tempót, a három éllovasnál is tizedekkel gyorsabb.
És igen: a Mercedes kihozta őt a bokszba, és a lágy gumikat tette az autójára. Lesz még 15 köre, amelyeket jól meghúzhat. A hetedik helyre jött vissza, tehát csak a két Sauberrel szemben vesztett helyet. Jó ötlet volt, mert ez az egyetlen esélye, hogy megelőzze őket. A Mercedes előremenekült.
Legutóbb az első két kanyarban szélesen fordult, látszik, hogy beleadja, amit csak tud. De hiába, mert nem kerül egy tapodtat sem közelebb Alonsóhoz és Buttonhoz. Sőt már 3,6 másodperccel van a Ferrari mögött. De biztos, hogy a gumik eltérően fognak kopni.
1:19.007 alatt tette meg a legutóbbi körét, Pérez 6,7 másodpercre van előtte.
Most jönnek azok a körök, amikor az eltérő gumihasználat érvényesülni fog. Közben Schumacher lement 1:19 alá, megint 7 tizedet verve Pérezre.
Elragadja tőle a 9. helyet.
Kiáll a garázsba, feladja a versenyt, vélhetően azért, hogy a Hungaroringre új sebességváltót kaphasson. Pontot már úgysem szerezhetett volna.
Úgy tűnik, a McLaren egy hajszállal lelassult. Most mögötte és előtte is 1,3 másodperc a különbség.
Már 1,9 másodpercre van csak a Saubertől, továbbra is 7-9 tizedet ver rá. A 6. hely meglehet. Hátrébb Rosberg kitartóan üldözi a 9. helyezett Hülkenberget, de ő még 4,6 másodpercre van tőle.
DRS-távolságba ért a McLarenhez - úgy tűnik, Button gumijai bírták a legkevésbé.
Rádión mondták neki, hogy Schumacher nehogy DRS-távolságba kerüljön, és ez egyelőre működik: az utolsó körökben alig tudott hozzá közelebb kerülni.
A hajtűben, a DRS-zóna után előzte meg. Button panaszkodik rá, hogy Vettel négy kerékkel a pályán kívül haladt el mellette. A McLaren azt válaszolja, hogy ezt az FIA is tudja.
Idei harmadik győzelmét aratja, tovább növelve az előnyét az összetettben. Vettel lett a második, Button a harmadik, és Schumacheré lett a leggyorsabb kör. De lehetséges, hogy a sportfelügyelőknek még lesz egy-két szavuk.
Hamilton adta fel a versenyt. A felügyelők közben bejelentették, hogy vizsgálják Vettel előzését Button ellen.
Az áprilisi Kínai Nagydíjon állt utoljára a pódiumon, ideje volt, hogy ismét jó eredményt érjen el. A dobogóra menet megbeszéli Vettellel a kétes előzést.
Kobajasi az 5., Pérez pedig a 6. helyen ért célba, így alaposan megnövelték a pontszámukat.