Hamilton a falat lekoccolva szerezte meg a pole-t
2012. szeptember 22. 14:45
Üdvözöljük kedves olvasóinkat a Szingapúri Nagydíj időmérő edzéséről élőben készülő, szöveges tudósításunkban. A kvalifikációra helyi idő szerint este 9-kor kerül sor, így már besötétedett, a reflektorok világítják meg a pályát.
Lewis Hamilton folytatta a menetelését az időmérőkön, a Szingapúri Nagydíj pole pozíciójáért folytatott küzdelem döntő pillanatában simán legyőzve a szabadedzéseken megközelíthetetlennek tűnő Sebastian Vettelt. A brit versenyző ezzel már harmadszor szerezte meg az első rajtkockát az utóbbi négy futam alatt: a Hungaroring óta csak Spában szenvedett vereséget.
Hamilton a Q1-ben megspórolt egy szett szuperlágy gumit, így 5. lett, de a Q2-ben az élre állt, majd a Q3-ban rögtön még 3 tizedmásodpercet javított, ami elégnek is bizonyult hozzá, hogy senki ne tudja megközelíteni. Végül meglepetésre az utcai pályák specialistájának számító Pastor Maldonado volt a legveszélyesebb ellenfele, aki csak 0,442 másodperccel autózott lassabb kört nála.
Vettel a Q2-ben futott körével megszerezhette volna a 2. rajtkockát, de valamiért saját eredményét sem tudta megismételni, a Q3 első felében 1,3 másodperccel maradva le Hamiltontól. A hajrában fél másodpercre dolgozta le a hátrányát, de így is csupán századokkal előzte meg Jenson Buttont. "A Q2-ben úgy tűnt, jól áll a szénánk, a Q3-ban viszont kiestünk a ritmusból, különösen a bokszból kivezető körökkel" - magyarázta a vereséget a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner. Ugyanebben látta Hamilton sikerének okát a McLarent irányító Martin Whitmarsh is, aki azt mondta, "Sebastian egész hétvégén borzasztóan erős volt, Lewis azonban jól időzítette a körét." A szemlátomást csalódott Vettel úgy érezte, a döntőben valamiért nem tudta megtenni a pole-hoz vezető utolsó lépést.
A világbajnoki tabellát vezető Fernando Alonsónak az 5. hely jutott, melyet annak fényében, hogy a Ferrari a kacskaringós Marina Bay-ben bevallottan nem olyan erős, mint Monzában volt, kielégítőnek érzett. Mindössze 25 ezredmásodpercen múlt, hogy nem kapott ki a Force Indiával szárnyaló Paul di Restától is. "Mindig igyekszünk, de a realitásokat nézve örülnék, ha a versenyen sikerülne megtartanom a 6. helyet" - ismerte el a skót. Alonso szintén a pontmentésben reménykedik. "A McLarenek ma elérhetetlenek voltak. Holnap az lesz a legtöbb, amiben bízhatunk, hogy esetleg feljutunk a dobogóra" - mondta.
Kattintson a képre a galériához!
A monzai eltiltása után visszatérő Romain Grosjean kalandos időmérőt zárt, hiszen a Q2-ben a Lotus hátuljával a korlátnak csapódott, de az autója szerencsére nem sérült meg, így csapattársát, Kimi Räikkönent legyőzve simán a döntőbe jutott, ahol a 8. helyen, Mark Webber Red Bullja mögött találta magát.
A Mercedes számára nem hozott áttörést az új kipufogó, de a csapat az időmérőn valamivel közelebb került az élmezőnyhöz, mint a szabadedzéseken. Michael Schumacher a Q2 utolsó pillanataiban megelőzte Nico Rosberget, biztosítva magának a továbbjutást, ám a Q3-ban mindketten csak egy-egy bemelegítő kört tettek meg. Mégpedig a lágy (vagyis keményebb) gumikon, így majd azokon is vághatnak neki a versenynek, amitől bizonyára stratégiai előnyt remélnek. Schumacher a szabályok szerint az alacsonyabb rajtszámának köszönhetően rajtolhat Rosberg elől. "Reméljük, a terv holnap kifizetődik" - mondta. "Megnéztük, kik jutottak be a Q3-ba, aztán úgy döntöttük, ezt a taktikát választjuk." Szingapúrban valószínűleg a három kiállásos taktika lesz a standard, de a keményebb gumikon rajtolva jobb esély nyílik majd két kerékcserével teljesíteni a távot. Ez azért lehet nyerő, mert az összes pálya közül a Marina Bay-ben jár a legnagyobb időveszteséggel egy bokszkiállás.
A vártnál korábban kellett befejeznie az időmérőt Felipe Massának, aki a középső etapban nem volt elég gyors a továbbjutáshoz, valamint Kamui Kobajasinak, aki már a Q1-ben kiesett. "Egyszerűen nem bízom az autóban, küszködünk. Borzasztóan túlkormányzott, nem jöttünk rá, hogy miért vagyunk ennyire lassúak" - mondta később szomorúan a japán.
Bruno Senna még rosszabbul járt, hiszen beverekedte magát a Q2-be, ott azonban a falnak koccanva összetörte Williamsét - a hétvégén már másodszor. "Túl keményen igyekeztem, és az ilyen pályákon nem lehet hibázni" - ismerte el. "Viszont Pastor eredménye azt bizonyítja, hogy a versenytempónk jó. Nem könnyű előzni itt, mégis keményen kell nyomnunk a gázt, hátha sikerül gyűjtenünk néhány pontot."
Hamilton a 24. pole-ját szerezte meg, az örökranglistán felzárkózva Niki Lauda és Nelson Piquet mellé. Ám az utolsó körében ő is ráijesztett a csapatára, amikor súrolta a falat az egyik kanyar kijáratánál. A McLaren Peter Revson jóvoltából kereken negyven éve rajtolhatott először az első rajtkockából.
A jogdíjjal kapcsolatos huzavona után végülis sikerült megegyezni Bernie Ecclestone-nal, aki állítólag hajlandó volt engedni a jogdíjból, így a verseny helye 2017-ig biztos a naptárban.
Charles Pic-et szokatlan büntetéssel súlytották, amiért a szombati szabadedzés megszakításakor piros zászlóval előzőtt: a fiatal versenyzőnek az FIA közlekedésbiztonsági kampányában kell szerepet vállalnia. Emellett a vasárnapi versenyen elért idejéhez 20 másodpercet adnak majd hozzá.
A Caterhamben a délutáni szabadedzésen rakoncátlankodott a váltó, a csapatnak azonban sikerült megoldania a probémát, így az orosz elkerüli a váltócseréért járó büntetést. Nem úgy mint de la Rosának, aki egy 5 helyes rajtbüntetéssel kezdi majd a futamot.
Eddie Jordan szerint már szerdán eldőlhet Schumacher is Hamilton jövője, bár az egykori csapatfőnök már két hete is azt állította, hogy Hamilton aláírt a Mercedeshez. Meglátjuk... addig is itt egy kis elgondolkodtató olvasnivaló a témában a blogunkon.
Úgy tűnik, az időmérő edzésre száraz marad a pálya, bár az ég némileg felhős, a radar előrejelzése szerint az eső elkerüli a pályát.
Hatalmas reflektorok világítják meg a fantasztikus látványt nyújtó utcai pályát. Bár a nap már rég lement, továbbra is meleg van: a levegő 28, a pálya 30 fokos.
A címvédő a garázsban, még bukósisak nélkül ácsorog magában, míg Mark Webber a csapatfőnök Christian Hornerrel beszélget. Eközben néhány garázzsal arrébb Jenson Button már a McLarenben várja a kezdést. Nico Rosberg is az autóban ül, őt hideg levegővel hűtik a szerelői.
A versenyzők egy része azonnal kihajt a pályára.
Közben Pérez levág egy kanyart, miközben Räikkönen is elhagyja a pályát, azonban mindketten folytatják. Massa is elrontja a 6-os kanyart.
Neki sikerül először 1:50 alá beférkőznie, az ideje 1:49.976.
Rögtön át is veszi a vezetést, bő 4 tizedet ver Maldonadóra, 1:49.511 az új etalon.
Túl későn fékez az 1-es kanyarban, de nem ő az egyetlen, akinek még fel kell vennie a ritmust: az előbb éppen Senna hibázott.
A német átveszi a vezetést 1:49.463-mal, Alonso azonban rögtön replikázik egy 1:49.391-es körrel, így újra ő az első.
Hamarosan megkezdik első mért körüket. Rajtuk kívül már csak a két Caterham áll idő nélkül, azonban már ők is kijöttek a bokszból. Most szabad lesz a pálya előttük, mert az élen állok szinte mind visszatértek a bokszba.
Több mint egy másodpercet ver az egész mezőnyre, 1:48.285 alatt ér körbe. Vettel mindössze két ezreddel marad el tőle, mindketten a sima lágy gumikat használták. Räikkönen ezeken majdnem 2 másodperccel volt lassabb a McLarennél, így ő most szuperlágyakon próbálkozik.
Vergne, Kobajasi, Kovalainen, Glock, Pic, Karthikeyan, de la Rosa.
Nem érezhetik magukat biztonságban a 13-14. helyen. A finn abszolút középső szektort fut az új gumikon, és át is veszi a vezetést: 1:48.169 - két másodpercet javított a lágy gumikon futott idejéhez képest!
És át is veszi a vezetést 1:47.688-cal. Mögötte di Resta, Räikkönen, Vettel és Hamilton.
A brazil jelenleg a 14. helyen áll, és nem jött ki a bokszból... ez elég meglepő, lehet hogy valami gond van a Ferrarinál? A Twitteren azt írják, eredetileg ki akarták küldeni, de inkább úgy döntött, bent marad, és spórol a gumikkal. Meglátjuk, jó ötlet volt-e.
Kobajasi sem jött ki a végén, így végül ő esik ki a Q1-ben, a szokásos hatossal együtt: Petrov, Kovalainen, Pic, Glock, Karthikeyan, de la Rosa. Glock ezúttal nem tudta megszorongatni a Caterhameket. Az élen Grosjean maradt, mögötte di Resta, Räikkönen, Vettel, Hamilton, Webber, Ricciardo, Pérez, Button, Alonso a sorrend.
Az elmúlt versenyeken mutatott teljesítményt látva érthető a csalódása, bosszúsan menekül a garázs hátuljába a kamerák elől. Csapattársa eközben a 8. helyen végzett, körideje majdnem egy másodperccel jobb volt a japánénál.
Räikkönen rögtön szuperlágy gumikon hajt ki a pályára - ugyanazokon, amiket már az előző etapban is használt - , csakúgy mint Grosjean.
A 14-es kanyarnál veszti el az uralmát a Lotus felett, és neki is ütközik a falnak. Csapattársa közben megfutja az első mért kört.
1:48.058-cal átveszi a vezetést, mostmár mindenki a szuperlágy gumikat használja.
"Egyszerűen nem bízom az autóban, küszködünk. Borzasztóan túlkormányzott, nem jöttünk rá, hogy miért vagyunk ennyire lassúak" - fogalmazott a Sky Sportsnak.
Ugyanott, ahol a Q1-ben is nekiment. Az autó felfüggesztése bánta az esetet, így a brazil visszatér a garázsba, az edzés további részében nem vesz részt.
A Lotus versenyzője is visszatért a garázsba, de nem találtak rajta sérülést, így most egyedüliként kihajt a pályára. Jelenleg a 16. helyen áll.
Mögötte Vettel, Button, Alonso, Webber, Räikkönen a sorrend, a finn lemaradása már másfél másodperc.
A Red Bull versenyzője még a Q1-ben tartotta fel a Marussiát.
Az első háromtól (Hamilton, Vettel, Button) eltekintve mindenki kijött a pályára. Grosjean be is férkőzött Button elé. Jelenleeg Massa, di Resta, Schumacher, Hülkenberg, Pérez, Ricciardo és Vergne a kieső helyeken, másfél perc van hátra.
Bár a brazil jól kezdte a körét, de már a 12. helyre csúszott vissza.
Csakúgy, mint Massa. Nézzük, Schumacher mire képes...
Csapattársát, Nico Rosberget előzi meg, így övék az utolsó két hely a top tízben. Az élen Hamilton és Vettel ronggyá verik a mezőnyt, majdnem egy másodpercet adva a többieknek.
Hülkenberg, Räikkönen, Massa, Pérez, Pic, Vergne és Senna, aki balesete után már nem tudott visszatérni a pályára, így idő nélkül teljesítette a Q2-t.
Akik bejutottak a top tízbe: Vettel, Webber, Button, Hamilton, Alonso, Schumacher, Rosberg és Grosjean - aki a Q2-ben bemutatott megpördülése után csak nagy szerencsével jutott tovább.
Mindenki azonnal a pályára hajt, kivéve Alonsót és Grosjeant. A Mercedesek a keményebb gumikon.
El is mondják neki rádión, "sokkal gyorsabb vagy a többieknél." Vettel viszont egyelőre lasabb mindkettejüknél - pedig ők hárman új szuperlágyakon vannak, míg a többiek már bekoptatott szetteken. A két Mercedes csak körbekocogott a pályán, és visszatértek a bokszba.
Grosjean viszont elhagyta a garázst. A Ferrarinak 4 perce van hátra...
Közben Grosjean megint épphogy megúszik egy balesetet, de ezúttal is szerencséje van. Közben Alonso is kijött a pályára.
A Mercedes már nem jön ki. Grosjean közben feljön a 4. helyre, a két Mercedest kivéve mindenki a pályán. Kockás zászló...
Alonso pedig harmadik.
Már nincs is szüksége az utolsó körére, hiszen már az előző elég volt a pole pozícióhoz. Nem is tudott javítani, a visszajátszásból látszik, hogy ő is hozzáért a falhoz. Meglepetésre Vettel csak a negyedik helyre jött be (elmaradva saját Q2-es idejétől), mögötte Button beeférkőzött Alonso elé. Utánuk di Resta, Webber, Grosjean, Schumacher, Rosberg a sorrend - a két Mercedes nem teljesített mért kört, így rajtszám szerint sorolják őket, ami Schumachernek kedvez.