A Red Bull uralta Szuzukát az időmérő előtt
2012. október 06. 03:55
Tegnap különösen sokan hibáztak a Spoon kanyar bejáratánál, di Resta és Schumacher összetörte az autóját, Kovalainen pedig épphogy megúszta ezt. Johnny Herbert a Sky Sports szakértőjeként úgy vélte, a szokatlan hibákat az okozhatta, hogy az újraaszfaltozott szakasz külső részén van egy kis süllyedék, ahol a felgyülemlett poron könnyen meg lehet csúszni, ha ráfut az autó a jobb oldali kerekekkel.
Sokan rögtön a pályára hajtanak. A levegő hőmérséklete 24, az aszfalté 36 Celsius fok.
Amely más kormányzási szöget biztosít. A Marussia új falemezt szerelt az autó aljára is.
Di Restával közölték rádión, hogy műfüvet raktak a 13-as számú Spoon kanyar bejáratánál a külső ívre. A skót egyike volt a por áldozatainak pénteken.
Ő hagyta utoljára az installációs körének teljesítését, a többiek már túl vannak rajta. Rosberg az első mért kört is megfutotta, 1:43.486.
Minden sebességtartományban érzi a problémát a német, aki közben 1:35.169-re gyorsult. Mérnöke felveti, hogy érdemes lenne három egységgel feszesebbre venni a futómű egyik elemét, illetve azt is tanácsolja, hogy Rosberg 1-es fokozatban vegye be a hajtűt. Schumacher is feliratkozott a tabellára egy lassú körrel, aztán füstölőset fékez a sikánnál.
Miközben Schumacher 1:34.008-cal az élre állt. A versenyzők egyelőre a kemény Pirelliket használják, a lágyakat későbbre tartogatják.
Szerinte valami rossz az autó hátuljával. Schumacher a féktávokon küzd, kérdezi rádión a Mercedestől, hogy miképp lehetne a pedálok viselkedésén állítani a fékezés kezdeti fázisában. Az istálló azonban kissé nehezen érti meg a rádióüzeneteket.
Az első Degner jobbosnál lerepült a kavicságyba, azon átszánkázva tért vissza a pályára a következő forduló után. Kobajasi és Kovalainen enyhébb formában lemásolta a mutatványt.
Már csak hatan vannak mért kör nélkül, Maldonado vezet 1:33.999-cel, amit a kemény gumikon futott. Mögötte a sorrend: Schumacher, Grosjean, Hamilton, Button, Webber, Kobajasi, Senna, Pérez, Rosberg.
Az ausztrál az 5-ös kanyar kijáratánál tapasztalta ezt. Glock motorjából az olaj szivárog magas fordulatszámnál, a Marussia szerelői levették a burkolatot, hogy kinyomozzák a probléma okát.
Az új etalon 1:33.569, a másik McLarennel Button is csak 52 ezreddel marad el tőle. Webber a harmadik most 113 ezredes hátránnyal. Senna első szárnyán állítottak közben.
A címvédő, aki eddig nem villogott a hétvégén, 1:33.215-re javított. Hamilton, Button és Webber mögé Maldonado zárkózott fel.
Mindketten megragadtak három körnél, ezek közül egyik sem volt teljes. De Massa az imént kijött a pályára.
Nem úszta meg épségben az előbbi kirongyolást a kavicságyba. Kovalainen fékjén állítanak, mert a finn arra panaszkodott, hogy felpuhult. Az első szárny dőlésszögén is módosítanak a Caterhamen.
Ő veti be elsőként a jobban tapadó keveréket, jelenleg a 13. helyen áll. Petrov túlkormányzottságra panaszkodik, az autóján csökkentik az első szárny dőlésszögét, valamint feszesebbre hangolják a felfüggesztést.
De nem lett baja az autójának az elrontott kanyarvétel után. Räikkönen autójában kicserélték a keresztstabilizátort.
A kettes Degnernél megcsúszott, és a szűk bukótér miatt esélye sem volt a korrigálásra, a falnak ütközött. A futómű bal eleje erősen károsodott. Nincs jó hétvégéje a Force Indiának ebből a szempontból, pedig Hülkenberg tegnap negyedikként zárt az időtabellán.
Oldani szeretné a keresztstabilizátort. Rosberg a lágy gumikon az ötödik helyre jött fel, Schumacher a hatodikra. Az élen továbbra is Vettel, Hamilton, Button, Webber a sorrend.
A lágy abroncsokon három tizeddel jobb Vettelnél, 1:32.918. A Ferrarikra is felrakták a lágy keveréket. A Lotusok csúszkálnak a pályán, Grosjean és Räikkönen is majdnem keresztbe állt.
Még mindig a kemény gumikat használja, ennek ellenére egy tizedre megközelítette Schumachert. Di Resta a lágy keveréken megelőzte a McLareneket, Schumachertől közel négy tizedmásodpercet kapott.
A német lassan ment a hátsó egyenesben, vélhetően egy gyors körre készült, de ezzel akadályozta a lendületből érkező Buttont, akinek a 130R-nél el kellett vennie a gázt.
1:32.371 az új csúcs, Vettel 1:32.499-et futva a második pozícióba ugrik. Schumacher harmadik, Button negyedik, Hamilton elrontotta a sikán féktávját.
Méghozzá joggal: Pic poroszkált a sikán felé menet, Hamiltonnak jobbra kellett rántania a kormányt, hogy rá ne fusson. Ezért csúszott ki a lassítónál az előbb. Hamilton reméli, hogy kivizsgálják az esetet.
1:32.134-et futva átvette az 1. helyet Webbertől. Massa a harmadik helyre bejött a végén, megelőzte Schumachert. Őket a két Sauber, Pérez és Kobajasi követi, majd jön Grosjean, Button, di Resta és Maldonado. Próbarajtokkal zárul az edzés, 7 órakor következik az időmérő.
Jelentős fölénnyel végeztek a tabella élén a Red Bullok a Japán Nagydíj utolsó gyakorlásán. Először úgy tűnt, a lágy gumis sprintet Mark Webber fogja megnyerni, mivel egy tizedet vert csapattársára, de Sebastian Vettel utána futott még egy kört, és 1:32.136-ra szorította le a lécet.
Noha a végeredmény azt sugallja, hogy ismét nagy fölényben lesz a Red Bull a kifinomult aerodinamikát igénylő Szuzukában, az eddig szintén erősnek tűnő McLaren teljesítménye rejtély maradt az időmérő előtt. Ezért a forgalom a felelős, Jenson Buttonnak ugyanis el kellett vennie a gázt a hátsó egyenesben az előtte mért körre készülődő Michael Schumacher miatt, Lewis Hamiltonnak pedig nagyon résen kellett lennie, hogy elkerüljön egy hatalmas balesetet: a sikán előtt Charles Pic poroszkált, és Hamiltonnak hirtelen jobbra kellett rántania a kormányt.
Emiatt nem tudta a rendes íven megközelíteni a sikánt, le is sodródott.
A bajnokságot vezető Fernando Alonso sem jegyzett értékelhető próbálkozást a lágy gumikon, és több más versenyzőnek is bonyodalmasan alakult az utolsó órányi gyakorlás. Kimi Räikkönen csak az utolsó percekben tudott körözni, mivel előzőleg hibát érzett Lotusának hátulján, Timo Glockot pedig a szivárgó olaj kényszerítette a garázsba hosszú időre.
A harmadik hely így Felipe Massának jutott, akit Schumacher, Sergio Pérez és Kamui Kobajasi követett.
Kicsúszásokból ezúttal sem volt hiány. Habár javítottak a Spoon kanyar bejáratánál az aszfalt melletti terület minőségén, ahol pénteken többen megcsúsztak, megint akadt egy kanyar, amely több versenyzőt megtréfált. A gyors Degner jobbkanyar első részénél többen kisodródtak a kavicságyba, a második fordulónál rontó Nico Hülkenberg azonban még rosszabbul járt, ugyanis megcsúszása után már nem tudott korrigálni a szűk bukótérben, és a falhoz csapta Force Indiáját.
Az edzésről élőben készített részletes tudósításunkat az eredménytabella alatt olvashatják.