Vettelé a pole, már harmadik az örökranglistán
2012. október 06. 06:55
Sebastian Vettel alig 95 versennyel a háta mögött pályafutásának 34. pole pozícióját szerezte meg Szuzukában, s ezzel feljött az örökranglista 3. helyére Michael Schumacher és Ayrton Senna mögé, a sport olyan legendás alakjait előzve meg, mint Jim Clark és Alain Prost.
Ez egyben azt is jelenti, hogy zsinórban már a negyedik évben vághat majd neki az élről a Japán Nagydíjnak, amivel jelentős lépést tehet harmadik világbajnoki címe felé, hiszen a tabellát vezető Fernando Alonso csak a 6. kockából indulhat. Igaz, a spanyol sikeresen elhárított egy másik fenyegetést azzal, hogy maga mögé utasította egyik veszélyes üldözőjét, az alulkormányzottsággal küszködő Lewis Hamiltont.
A Red Bull simán bevette az első rajtsort, Mark Webber könnyedén lett második Vettel mögött, aki azt mondta, "az autóm fantasztikusnak tűnt, minden szépen összejött, úgyhogy bízhatunk egy jó versenyben." A német mégsem lehetett teljesen nyugodt, az időmérő után ugyanis vizsgálatot kezdeményeztek ellene a sportfelügyelők, mert a Q3 végén állítólag feltartotta Alonsót a sikán előtt. Végül azonban csak egy megrovást kapott emiatt, tehát a pole az övé maradt.
Jenson Button gyorsabb volt csapattársánál, és a harmadik helyre hozta be a McLarent, váltócsere miatti hátrasorolása következtében mégis csak a nyolcadikról, éppen Hamilton elől rajtolhat majd. "A büntetés kicsit fáj, de a mai nap jól alakult. Délelőtt nem voltam túl elégedett az edzésen, az időmérőre azonban javultunk. A Q3-ban mindkét körömmel elégedett voltam" - ismerte el.
Kattintson a képre, galéria nyílik!
Kamui Kobajasi 4. lett, így elvileg a 3. helyről rajtolhatna, ám a sportfelügyelők vizsgálatot indítottak ellene, mert a legjobb köridejét akkor érte el, amikor sárga zászlókat lengettek Kimi Räikkönen kicsúszása miatt. Bár úgy tűnt, a japán csak 1 tizeddel ért el gyengébb részidőt azon a szakaszon, mint előzőleg, tehát nem vette el eléggé a gázt, azt állította, nem tart büntetéstől, mert nem használta a DRS-t.
A sárga zászlók miatt Alonsónak is lassítania kellett, és a spanyol különösen balszerencsésnek érezte magát. "Öt másodperccel később már nem voltak sárga zászlók. Aki mögöttem jött, már zöldet kapott, úgyhogy ezzel valószínűleg elvesztettük a 4. helyet, ami a részidők alapján a célunk volt" - mondta. "Button büntetése után így a harmadikról rajtolhattam volna, és akkor teljesen más esélyekkel vágok neki a versenynek."
Räikkönen egyszerűen besokallt a Spoon kanyarban - ott, ahol a hétvégén már Paul di Resta és Michael Schumacher is kicsúszott -, de a Sky Sports kérdésére, hogy mi történt, a rá jellemző velős stílusban, szenvtelenül csak annyit vágott rá: "Megpördültem." Amikor pedig felvetették neki, hogy emiatt több társa is hátrányba került, megvonta a vállát. "Nem érdekel, mi történt másokkal" - jelentette ki. És a verseny? "Fogalmam sincs..."
A másik Lotust vezető Romain Grosjeannak jobban sikerült az időmérő, ő 5. lett, megelőzve a sauberes Sergio Pérezt. A büntetések azonban még alaposan össze fogják keverni a mezőnyt, hiszen Button mellett a 10. helyen végző Nico Hülkenbergre is 5 rajthelyes száműzetés vár, miután délelőtti kicsúszása miatt az ő autójában is ki kellett cserélni a sebességváltót.
Kattintson a képre, galéria nyílik!
Michael Schumacher pedig a 13. helyet is csak komoly erőfeszítések árán tudta megszerezni a végig szenvedő Mercedesszel, így az utolsó előtti rajtkockából kell majd nekivágnia a Japán Nagydíjnak, mert legutóbb, Szingapúrban 10 rajthelyes hátrasorolással sújtották, amiért kilökte Jean-Eric Vergne-t. Most Vergne sem úszta meg, hogy a Q1-ben akadályozta a mért körrel próbálkozó Bruno Sennát, aki emiatt ki is esett: 3 hellyel hátrébb küldték a rajtrácson, tehát csak a 20. kockából startolhat.
Az utolsó sikán előtt több ijesztő jelenet játszódott le, ahogy a gyors autók óriási sebességkülönbséggel érték utol levezető körön poroszkáló társaikat. Di Resta elé az időmérő elején Grosjean állt be így, jóllehet, a délelőtti szabadedzésen elkövetett hasonló vétségért Charles Pic már megrovást, csapata, a Marussia pedig 5000 eurós pénzbírságot kapott.
A szombat délután rosszul sült a pilótaüléséért küzdő Felipe Massa számára, aki a hétvége eddigi részében gyorsabbnak tűnt Alonsónál, ám a Q2-ben nem sikerült összehoznia egy jó kört, így be sem jutott a döntőbe.
A büntetések utáni rajtrács itt látható.
Száraz időben kezdődik majd meg a Japán Nagydíj időmérője 10 perc múlva. A pole-ra a Red Bullok tűnnek a legesélyesebbek a szabadedzések alapján, erős még a McLaren, a Mercedes a Ferrari és a Sauber is.A maranellóiaknál reggel Massa volt a jobb, a brazil más szárnyat használt, mint Alonso, és így harmadik lett.
Csapadék nem valószínű,a csúcshőmérséklet 26 fok lesz Szuzukában.
Az időmérős párharcok eddig idén a csapattársak között:
Vettel 8 - 6 Webber
Button 2 - 12 Hamilton
Alonso 13 - 1 Massa
Schumacher 8 - 6 Rosberg
Raikkonen 6 - 8 Grosjean / D'Ambrosio
Di Resta 8 - 6 Hülkenberg
Kobayashi 8 - 6 Pérez
Ricciardo 11 - 3 Vergne
Maldonado 12 - 2 Senna
Kovalainen 11 - 3 Petrov
De la Rosa 12 - 2 Karthikeyan
Glock 9 - 4 Pic
A kemény és a lágy gumikat hozta el a Pirelli Japánba. Ma bejelentette a gumigyártó, hogy jövőre olyan gumikat fog készíteni, amik jobban bírják az egyidejű kereszt- és hosszirányú terhelést, így például kanyarban is jobban lehet majd fékezni, vagy gyorsítani. Ez pont Schumacher stílusának kedvezett volna.
Paul di Resta már a pályán, csapattársa, Nico Hülkenberg autóját még szerelik a Force India szerelői a délelőtti balesete óta. Pérez is a pályán.
Jenson Button 5, Michael Schumacher 10 rathelyes büntetést kapott korábban a Japán Nagydíjra. Előbbit váltócsere, utóbbi ütközés miatt osztották ki a sportfelügyelők.
A skót elfékezte magát, aztán meg leért az autója alja és szikrázott. Közbem Romain Grosjean vezet 1:33,328-as idővel.
A Ferrari hólyagosodást tapasztalt délelőtt, ezért változtatnak a kerékdőlésen. Közben Hülkenberg már beült a megjavított autójába, Maldonado Williamszét viszont még szerelik valamiért.
A jelenlegi mezőnyből csak Vettlenek, Schumachernek és Massának van szuzukai pole pozíciója.
1:32,608-as ideje három tizeddel jobb a második Massáénál.
A venezuelai két tizedet kapott Vetteltől, de levon az érdemeiből, hogy a körét a körönként egy másodperccel gyorsabb lágy gujikon futotta.
Csak egy kört akart megtenni, de akkor kicsúszott. Jelenleg így utolsó a hétszeres világbajnok.
az utolsó pillanatban még futott egy kört, ami 56 ezreddel jobb lett Bruno Senna 17. idejénél, így kilökte a brazilt a kieső zónába. A Q1-et Grosjean nyerte Kobajasi és Pérez előtt.
A kiesők: Senna, Kovalainen, Glock, De la Rosa, Pic, Petrov, Karthikeyan.
Jean-Eric Vergne visszaelőzte Bruno Sennát egy veszélyes manőverrel a Q1 végén.
A két Red Bull, a két McLaren és Schumacher is megspórolt egy-egy szett lágy gumit a Q1-ben.
Vettel, Button, Hamilton, Massa, Kobajasi, Alonso a sorrend az élen a Q2 elején.
Rosberg csak a 13. helyen áll, Schumacher még ki sem jött.
A Force India skót pilótája nem tudott tisztka kört futni, a sikánnál azt ordította a rádióba, hogy "Mindenhol autók vannak!".
Hibára gyanakszik a spanyol, ezért megkérte a mérnökeit, nézzenek rá a telemetriára. Massa eddig az egész hétvégén gyorsabb nála.
Mégsem rossz az autója, legalábbis a körideje erre utal, a hátránya 3 tized Vettelhez képest.
A Q2 sorrendje: Vettel, Button, Räikkönen, Alosno, Kobajasi, Webber, Grosjean, Hamilton, Pérez, Hülkenberg,
A kiesők:
Massa, Di Resta, Schumacher, Maldonado, Rosberg, Ricciardo, Vergne.
A Ford India német pilótája is váltócsere miatt kapott 5 rajthelyes büntetést.
Utoljára 1999-ebn fordult elő, hogy 5 egymást követő versenyen ugyanazé a McLaren pilótáé legyen a pole. Most Hamiltonnak van esélye beállítani a rekordot.
Hamilton kezdi meg a gyors köröket, de aztán Vettel szerzi meg a vezetést. Webber elfékezte magát, de így is második eddig. Button a harmadik. a negyedik Grosjean hátránya már több mint egy másodperc Vettelhez képest.
A brit másfél másodperccel lassabb Vettelnél. Lehetetlennek tűnik a Red Bullok befogása. Alonso, Hülkenberg, Kobajasi, Pérez ki sem jött gumispórolási célzattal.
A Red Bullok érinthetetlenek voltak, a pole-ból Vettel indulhat. Mügütte a sorrend: Webber, Button, Kobajasi, Grosjean, Pérez, Alonso, Räikkönen, Hamilton, Hülkenberg.
Ez volt Vettel 34. pole-ja, ezzel már a harmadik az örökranglisátn Schumacher és Senna mögött.
Veszélyes akadályozás miatt büntették a Marussia versenyzőjét, délelőtt a sikán előtt majdnem összeütközött Hamiltonnal.
A finn besokallt a Spoon kanyarban, és kicsúszott. Sárga zászlót vesznek elő.
Köszönjük a figyelmet, holnap reggel 8-kor folytatjuk a Japán Nagydíj élő közvetítését a futammal.