Az Indiai Nagydíj körről körre
2012. október 28. 10:28
Üdvözöljük kedves olvasóinkat az Indiai Nagydíjról készülő élő tudósításunkban. Helyi idő szerint 3-kor kezdődik a futam, mi 10:30-kor kezdünk.
Nem okozott túl nagy meglepetést a tegnapi időmérő, Sebastian Vettel szerezte meg a pole-t, bár a várnál kisebb előnnyel, ugyanis hibázott a Q3-ban.
Fernando Alonso éppen az utolsó simításokat végzi az öltözékén, mielőtt felvenné a bukósisakot. A Force India versenyzői a rajtrácsra menet arról beszéltek a Sky Sportsnak, hogy gyenge rajthelyezésük ellenére mindent megtesznek majd, hogy lenyűgözzék hazai közönségüket.
Mivel a pálya felszíne különösen sima, a Pirelli arra számít, hogy a versenyzők többsége akár egy kiállással is teljesítheti a futamot - bár ezt már számos szombaton jósolták, mégis kevésszer láttunk ilyet az évad során. Meglátjuk...
Meglepetésre csak Schumacher, Grosjean, Ricciardo és Kobajasi indul a kemény gumikon, a többiek mind a lágy keveréket választották a rajthoz.
A McLaren versenyzője megszorongatná a Red Bullokat, perceken belül meglátjuk, ez sikerül-e neki.
Az autók hamarosan felállnak a rajtrácsra, és kezdetét veszi a második Indiai Nagydíj. Hamilton közben arra panaszkodik, hogy nagyon rosszul hall a rádión.
Az izgalmakat a két McLaren szolgáltatta, akik vérre menő csatát vívtak egymással, majd Alonso is bebújt közéjük, és már hárman harcoltak. Végül Button jött ki legjobban a csetepatéból, Alonso pedig Hamilton előtt maradt, aki így két helyet is vesztett.
Valakivel összeakadhatott a rajtnál. A sorrend jelenleg: VET WEB BUT ALO HAM MAS RAI PER HUL ROS MAL GRO SEN DIR RIC KOB DEL KOV PIC PET GLO KAR VER. Schumacher kijött a bokszba, lágyat kapott - ennyit a kemény gumis taktikáról. Közben Vergne is bejött némi szerelési munkálatokra, talán ők ütköztek a rajtnál.
Mindössze 0,8 másodperc a lemaradása, utánuk is nagyon szoros a mezőny, Räikkönenig bezárólag mindenki 1 másodpercen belül van az előtte lévőhöz képest. A Ferrari végsebessége nagyon jó az egyenesekben, a rajtnál is ennek köszönhetően tudta felvenni a harcot a McLarenekkel.
Simán elmegy mellette a DRS segítségével, és ezzel feljön a harmadik helyre.
A rádión arról tájékoztatják, hogy a Mercedes padlólemeze szerencsére nem sérült meg. Hátul az utolsó helyről induló Pic egészen a 18. helyig verekedte fel magát, Glock azonban meglepetésre beragadt De la Rosa HRT-je mögé.
A harmadik helyen haladó Ferrari már 6,1 másodpercre van az élen haladó Vetteltől, az utolsó körben azonban 2 tizeddel gyorsabb volt nála.
Alonso után csapattársa is elmegy Button mellett, szintén a DRS segítségével.
1:32,053-mal megfutja a verseny leggyorsabb körét, Webber 4, Alonso 3 tizeddel volt lassabb nála. A spanyol már 3,1 másodpercre elhúzott a McLarenekről - erre ki számított? Az első 10 sorrendje jelenleg: VET WEB ALO HAM BUT MAS RAI PER HUL ROS.
Mindössze 0,8, illetve 0,7 másodperc a különbség közöttük, nagyon szoros a csata.
A 10. helyen haladó Rosberg arra panaszkodik a rádión, hogy Maldonado folyamatosan közeledik hozzá, és nagyon keményen kell nyomnia a gázt.
1:32,033. Ezzel mindössze 9 ezredet vert Vettelre, akihez képest 3 másodperc a lemaradása. Az utolsó körben Alonso is odalépett a gázra, mindössze 6 századdal maradt el Vettel idejétől.
A jelenlegi helyzete és a köridők mellett arról is beszámoltak neki a csapatrádión, hogy Massa éppen Buttont üldözi - mindezt olaszul teszik.
Az utolsó körben bő 3 tizedet vert Webberre és Alonsóra. Massa közben nem bír Buttonnal, pedig folyamatosan DRS-távolságban van hozzá képest. Vergne közben utolérte a mezőnyt, megérkezett Karthikeyan mögé. Az első tíz sorrendje változatlan, Rosberg és Maldonado küzd a 10. helyért.
A Force India és a Sauber konstruktőri világbajnokságban vívott küzdelme miatt minden egyes pont fontos lehet. A két versenyző a 8-9. helyen halad. Közben Webber ismét megfutotta a leggyorsabb kört, ezúttal 18 ezredet vert Vettelre. Alonso egy tizeddel lassabb. Hülkenberg ebben a pillanatban megelőzte Pérezt.
Ez némileg meglepő, hiszen általában a Sauberek az utolsók a kerékcserék sorában. Lágy gumikat kap, ebből már biztos, hogy nem lesz egy kiállás...
Azt állítja, sok időt vesztett a mezőny végén kullogó hétszeres világbajnok lekörözésénél. Schumacher tempója érthetetlen, 1:38,725-öt futott az utolsó körében, ami bő 7 másodperccel rosszabb Vettel idejénél.
Grosjean és Senna is megelőzte. Senna okosan kivárt a megfelelő pillanatra, hogy elmenjen a Grosjeannal csatázó csapattársa mellett. Így most Grosjeané a 10. hely.
VET WEB ALO HAM BUT MAS RAI HUL ROS GRO SEN MAL DIR RIC PER KOB KOV PET PIC GLO VER DLR KAR MSC.
Aki a friss gumikon sokkal gyorsabb volt csapattársánál. Közben Buttonnak sikerült leráznia Massát, aki már DRS-távolságon kívül autózik tőle.
A visszajátszásból az látszik, hogy Ricciardóval ért össze, akinek az első szárnya szó szerint levágta a gumit a Sauberről. Pérez újra a bokszban, ezúttal kemény keveréket kap, ami talán elég lehet a végéig.
Már 5,4 másodpercre van Webbertől, akihez viszont Alonso közelít, a lemaradása már 3,3 másodperc.
Alulkormányzottságra és a gumik rázkódására panaszkodik. Az előbb lassításból látszott, hogy a bal első gumijai elég rossz állapotban vannak.
A Saubert betolják a bokszba. Pérez azt mondja, az autó hátuljával volt probléma. Közben Schumacher végre előzött egyet, és feljött a 23. pozícióba... Kijelenthetjük, hogy ez nem a német versenye.
Miközben Vettel ismét megfutotta a leggyorsabb kört, Webber lemaradása már 8,4 másodperc, őt pedig Alonso 1,8-ra közelítette meg.
Így a Mercedes a 10. helyre csúszott vissza, és lassan már Sennával és Maldonadóval szemben kell védekeznie.
Az előző köre egész jól sikerült, de Alonso nagyon nyomja a gázt. Kérdés, hogy az első háromból ki áll ki elsőként a bokszba.
Az élmezőnyből elsőként. Megkapja a kemény gumit, valószínűleg ezen a versenyen tényleg működik az egy kiállás. Közben Senna próbálta megelőzni Rosberget, egyelőre sikertelenül, de majdnem összeértek.
Most azonban bejön a bokszba. Közben megint Vettelé a leggyorsabb kör, Alonso lemaradása a harmadik helyen már 11,9 másodperc.
Közben Räikkönen is bejött a bokszba. Ő csapattársával ellentétben a lágy gumikon rajtolt. Maldonado és Rosberg egyszerre jön be új gumikért, a sorrend közöttük nem változik.
Lesodródott a pályáról, ezzel sok időt vesztett. Közben Massa is bejött a bokszba, és Räikkönen elé jött vissza, aki azonban könnyedén megelőzi a bemelegített gumikon. Massa azonban a DRS-zónában visszaelőzi!
A negyedik helyre tér vissza, előtte nincs senki a pályán.
Közben vérre menő csata megy Kobajasi, Maldonado és Senna között a 11. helyért. Maldonado defektet kap, így lesodródik a pályáról. Úgy néz ki, az előzés után Kobajasi koccant neki hátulról.
A bokszkiállások után Alonso lemaradása már csak 0,8 másodperc, vagyis használhatja a DRS-t.
Hamilton bejön a bokszba, a gumik mellett a kormányt is kicserélik a McLarenben! Közben Alonso tovább üldözi Webbert.
Egy gyors, 2,6 másodperces kerékcsere után visszatér az első helyre.
Mindketten kemény gumin rajtoltak, a végén lágy gumikon veszélyesek lehetnek a többiekre! Közben Schumacher is megejti második kerékcseréjét.
Az előbb majdnem megelőzte, azonban a Lotus visszajött a belső íven, és Buttonnak óriásit kellett fékeznie. Ők az 5. helyért csatáznak. A sorrend a kerékcserék után: VET WEB ALO HAM GRO BUT MAS RAI HUL ROS KOB SEN DIR RIC KOV PET VER PIC MAL GLO MSC DLR KAR.
Egyéb problémák is voltak a korábbi kormánnyal, árulták le a McLarennél. Közben Webber megfutotta a leggyorsabb kört, ezzel egy kicsit lerázta Alonsót, aki már 1,4 másodpercre van tőle.
Mivel a hétszeres világbajnok jelenleg körhátrányban van. Ciki... Kobajasi és Maldonado esetét is vizsgálják közben.
1:29,639 - ez majdnem egy másodperccel jobb Vettel utolsó körénél, persze neki most nem kell nyomnia a gázt, kényelmes előnnyel autózik a szélen. "Nem tudom, meddig tartanak ki ezek a gumik" - jelenti közben Hamilton a rádión.
A sportfelügyelők egyiküket sem találták hibásnak. Kobajasi az első szárnyával kivágta az előtte átcikázó Maldonado gumiját, aki a defekt következtében lesodródott a pályáról, de egy kerékcsere után folytatni tudta.
A két McLaren szárnyal, a mezőnyből egyedüliként futnak 1:30 alatti köröket.
Erre Räikkönent is figyelmeztetik, aki 1 másodpercen belül van hozzá képest a 7. helyen. Közben Grosjean fülére is rászólnak, hogy spóroljon az üzemanyaggal azzal, hogy az egyenesek végén hamarabb elveszi a gázt.
A spanyolnak igyekeznie kell, már 2,3 másodpercre maradt le Hamiltontól, és Hamilton folyamatosan 1:30 körül autózik mögötte. Közben Webber is 1:29,982-t futott, rá is szólnak a fülére, hogy jól sikerült a köre.
A Sauber még vizsgálja, hogy mi sérült meg az autón a Ricciardóval való ütközés következtében. A mexikói az elmúlt három versenyből kettőt nem tudott befejezni.
A hátsó egyenesben veszti el az uralmát az autó felett, és háttal beleáll a falba. Az ütközés minimális, mivel a sóderágy már lelassította a HRT-t, sárga zászlóznak.
Ez nem jön jól a spanyolnak, aki Webbert üldözné - ismét 1,7 másodpercen belül került hozzá. Az ausztrálnak viszont nem működik a KERS-e, ami 3-3,5 tizedet jelenthet körönként.
Közben Hamilton ismét megfutja a leggyorsabb kört, hátránya most 5,9 másodperc Alonsóhoz képest - ez már körök óta nem sokat változott. Közben kiszedték De la Rosa autóját, így újra szabad a pálya, lehet használni a DRS-t.
Ismét megfutja a leggyorsabb kört, most már jelentősen gyorsabb Alonsónál, a hátránya már csak 4,5 másodperc.
Könnyedén megy el mellette a DRS segítségével, ez nagyon fontos volt a bajnoki küzdelem szempontjából. Ha így futnának be, Vettel 240 ponttal, Alonso 227-tel állna.
A rádión beszámolnak neki Webber problémájáról, "elkaphatjuk" - biztatják. Kettejük között a különbség már kevesebb mint 4 másodperc.
Úgy látszik, nem aggódik túlzottan az üzemanyag miatt... 1:29,236. Közben Räikkönen már nagyon hosszú idő óta Massa mögött köröz, akit képtelen megelőzni, pedig már rég DRS-távolságon belül van egykori ferraris csapattársához képest.
A Mercedes ezzel kiszorul a pontszerző helyekről. Közben Hamilton újabb leggyorsabb kört fut, már csak 2,6 másodpercre van Webbertől.
Egymásnak adogatják a stafétát: Hamilton után Alonso futja meg a futam leggyorsabb körét, Button azonban azonnal válaszol, és bemegy 1:29 alá.
Az utolsó körében 1:29,267-et futott, jelenleg csak Button gyorsabb nála. Persze ezzel már nem megy semmire.
Alonsót arról tájékoztatják, hogy Vettel alacsony hasmagasságú Red Bulljának alja szikrázik a DRS-zónában, bár a spanyol majdnem 10 másodperccel le van maradva. Vettelt láthatóan nem zavarják a szikrák, egyéni legjobb szektoridőket fut.
VET ALO WEB HAM BUT MAS RAI HUL GRO SEN ROS DIR RIC KOB VER MAL PET MSC KOV PIC GLO KAR. Grosjean Hülkenberget üldözi a 8. helyért, közben Schumacher harmadjára is kijön a bokszba.
Miután az élmenőkhöz hasonló tempót futott, most befejezi a versenyt...
Az utolsó előtti körben 6 tizedre van csak Webbertől, akinek nem működik a KERS-e. Hamilton nagy igyekezetében el is fékezi magát. Most tényleg van vesztenivalója, a dobogóért küzd...
Úgy tűnik, Webber fel tudja tartóztatni Hamiltont, aki azonban nem adja fel... Közben Alonso megfutja a leggyorsabb kört 1:28,630-cal.
Alonso másodikként fut be, Webber pedig megtartja a harmadik helyet, visszaverve Hamilton támadását. Az 5. helyezett Button még gyorsan megfutja a verseny leggyorsabb körét.
Üzemanyaggal spórolva kellett feltartóztatnia Räikkönent, végül sikerült megtartania a 6. helyet a finn előtt. Mögöttük Hülkenberg, Grosjean és Senna fért még be az első tízbe. A Mercedes felejthető délutánt teljesített, Rosberg csak a 11. helyen ért célba, Schumacher pedig be sem fejezte a versenyt. Hátul a kiscsapatok között a szokásos sorrend alakult ki.
Szingapúr, Japán és Korea után itt is megállíthatatlan volt.
Ez a versenyről élőben készült tudósításunk. A részletes összefoglalót itt olvashatják.
Sebastian Vettel szokása szerint tökéletesen rajtolt, és már az első körökben akkora előnyt autózott ki a mezőny előtt, hogy mindenki számára világossá vált: csak egy műszaki vagy vezetői hiba veheti el tőle a győzelmet, másik versenyző nem. A német mögött viszont érdekes verseny alakult ki: Fernando Alonso, miután az első körökben legyűrte mindkét McLarent, Mark Webber után eredt, akit végül a verseny utolsó harmadában tudott megelőzni. Igaz, ebben segítségére volt az is, hogy az ausztrál autójában ekkor már nem működött a KERS. Ezért tudott Lewis Hamilton is közel kerülni a második számú Red Bullhoz a verseny legvégén, ha lett volna még pár kör, akkor valószínűleg a brit is dobogóra állhatott volna. A futam egyik érdekes pillanata is Hamiltonhoz fűződött: a 3,1 másodpercig tartó kerékcseréje alatt a kormánykerekét is kicserélték. Ötödik helyen a verseny leggyorsabb körét megfutó Jenson Button ért be, aki lerajtolta Hamiltont, de később nem tudta kivédeni a támadását. Hatodikként futott be a kiegyensúlyozott, sokáig üzemanyag-spórolásra kényszerített Felipe Massa. A legjobb tízbe még Kimi Räikkönen, Nico Hülkenberg, Romain Grosjean és Bruno Senna fért be. Háromszor is előfordult a futam során, hogy valamelyik autó az első szárnyával kivágta egy másik autó hátsó gumiját, defektet okozva ezzel: az első körben Jean-Eric Vergne vágta ki Michael Schumacherét, később Kamui Kobajasi Pastor Maldonadóét, végül pedig Daniel Ricciardo Sergio Pérezét, utóbbi fel is adta a versenyt.
Ez a versenyről élőben készült tudósításunk. A részletes összefoglalót itt olvashatják. Az új vb-állás itt már megtekinthető.