A Red Bullok uralták Indiát pénteken
2012. október 26. 10:22
Üdvözöljük kedves olvasóinkat az Indiai Nagydíj délutáni (nálunk még délelőtti) szabadedzéséről készülő élő, szöveges tudósításunkban. Aki reggel lemaradt volna az eseményekről, az itt elolvashatja az első szabadedzés összefoglalóját, amelyet Sebastian Vettel nyert Jenson Button és Fernando Alonso előtt.
Nem meglepő módon Serigo Pérez kigyógyult a náthából, így a délutáni szabadedzésen már ő vezetheti a Saubert. Délelőtt a McLarenhez szerződött versenyző helyére jó eséllyel pályázó Esteban Gutiérrez kapott lehetőséget a csapattól a gyengélkedő Pérez autójában.
Amíg kezdődik az edzés itt egy kis olvasnivaló a Red Bull generátor-ügyének újabb fordulójáról.
Délelőtt a por és a friss pálya miatt az első félórában szinte nem történt semmi, most azért ennél több akcióra számíthatunk - remélhetőleg.
A címvédő nem kapkod: egyelőre még az overallját sem húzta fel, bukósisak sincs rajta. 5 perc múlva kezdődik az edzés.
A levegő már 30, a pálya pedig 38 fokos, ez jelentősen melegebb a reggeli körülményeknél.
Többek között Lewis Hamilton és Sergio Pérez is indiai motívumokat festetett a bukósisakjára erre a hétvégére. A mexikói már bent is ül a Sauberben, indulásra készen.
A brazil a pálya széléről volt kénytelen nézni az első szabadedzést, mivel a Williams a tesztpilóta Bottasnak adott lehetőséget délelőtt. Most azonban a finn az, aki a bokszutcai irányítóközpontban ücsörög.
Kobajasi hajt ki elsőként a pályára, akit Vergne és Kovalainen követ. A Ferrarinál még csak most öltözködnek a versenyzők.
Máris tíz versenyzőnek van mért köre, a francia 1:30.201-gyel áll az élen. Ez az edzés gyorsabban kezdődik az előzőnél.
A dupla csúcspontú, nehéz 10/11-es végén leszalad a rázókőre. Közben már Ricciardo áll az élen 1:29.503-as idejével.
Ráhúzta a kormány az egyik balos bejáratánál, aminek kis híján rossz vége lett. Már Webber a leggyorsabb, az eredménye 1:28.847. Természetesen még mindenki a kemény gumikat használja.
Csak Vergne van a bokszban, mindenki más odakint körözget, úgyhogy nagy a forgalom.
Új, már 2013-as alkatrészeket tesztelnek ma, ezért Hamiltonnak sem árulják el a részleteket, nehogy átvihesse magával az ismereteket a Mercedeshez. Sam Michael szerint ez ilyenkor teljesen normális.
Vettel, aki már délelőtt is a leggyorsabb volt, 1:28.064-gyel vezet, mögötte Webber, Button, Hamilton, Massa, Senna, Schumacher, Ricciardo, Rosberg, Maldonado, Hülkenberg van a tabellán.
1:27.785-ös körideje még egy tizeddel elmarad Vettel délelőtti legjobbjától. Massa közben egy szép broadside-olás után átbucskázott a róla elnevezett kerékvetők egyikén.
A célegyenes végén füstölő kerekekkel érkezik meg a kanyarhoz. A forgalom az első roham után csillapodott, jelenleg csak öten köröznek odakint.
A speciális, indiai kiadású sisakot viselő brit kereken egy századot ver Alonsóra. Schumacher Massát megelőzve feljött a 6. helyre, majd ő is visszatért a garázsba.
Most vezet először ma, hiszen délelőtt még Gutiérrez ült az autójában. A fékekre panaszkodik, az első kerekei rendszeresen blokkolnak.
Alonso a nap eddigi legjobb, 1:27.402-es körével letaszítja az élről Hamiltont, míg Massa feljön az 5. helyre, aztán kipördül, és bizarr módon egy DHL-es hirdetőtábla élének koccan. A visszajátszásból látszik, hogy az autóját a 11-es kanyar belső rázóköve billentette ki az egyensúlyából. Úgy tűnik, nem sérült meg.
Alonso, Hamilton, Vettel, Webber, Massa, Button, Schumacher, Senna, Ricciardo, Rosberg. Ismét megélénkült kissé a forgalom.
Rajta is a hírhedt 10/11-es kanyar fogott ki: ő a 10-es külső rázókövén vesztette el az irányítást Lotusa fölött, és ahogy keresztbeállt a pályán, a két Ferrari kis híján nekiment.
Ő az emelkedő tetején található 3-as kanyarnál sokall be, de hamar folytatni tudja a körözést.
Feljött a 2. helyre, az utolsó szektorban futott abszolút legjobb részidejével megelőzve Hamiltont.
1:27.256-os idejével 0,146 mp-t ver Alonsóra. Közben Massa, Ricciardo és Petrov feltetette a lágy gumikat. A Ferrari az előbb új első szárnyat tesztelt, de most mindkét autójára visszatette a régit.
A McLaren alja kapott egy kis ütést, akár meg is rongálódhatott. Hamilton a 3. helyen áll Vettel és Alonso mögött. Ricciardo a lágy Pirelliken fél másodpercet javított.
A brazil a kemény gumikon a 4., a német a lágyakon a 6. helyre jött fel.
Grosjean a 2., Räikkönen a 4. helyre kapaszkodik fel, de így is 0,141 illetve 0,251 mp-vel lassabbak Vettelnél, aki még a kemény gumikkal érte el az eredményét.
A lágy gumikon teljesített második mért körében még gyorsabb volt, 1:27.030-ra javította az etalont. De úgy tűnik, a két keverék között elég nagy, 1,2-1,7 mp a különbség, így a Lotus már nem olyan erős. A sorrend most: Räikkönen, Vettel, Grosjean, Alonso, Rosberg, Hamilton, Senna, Webber.
8 ezredet ver Räikkönenre a lágy gumikon, az ideje 1:27.022. Az első szektorban mindenkinél gyorsabb volt. Közben Massa ismét kipördült, ismét a 10/11-es kanyarnál. A Ferrari ezúttal nagy porfelhőbe burkolózva állt meg a kavicságyban, de folytatni tudta vele a körözést.
Nem futott jó köröket az új szettel, amíg volt benne élet, így csak 3 tizedet faragott le a kemény gumis idejéből. Maradt a 10. helyen, és most vissza is tért a bokszba. Hülkenberg pedig eljátszott egy massásat a 10/11-es kanyarnál, ugyanúgy a bal oldali rázókőnél mutatva be egy piruettet.
1:26.964-re faradja le a nap legjobb idejét, természetesen a lágy Pirelliken.
Vettel egy pillanatra átvette tőle a vezetést, de aztán Alonso 1:26.820-szal visszavágott.
Gyors egymásutánban mindketten megelőzték Alonsót. Vettel ideje 1:26.221, Webber 0,118 mp-cel lassabb nála. A 3. helyezett spanyol hátránya elég durva, 0,599 mp. Mögötte Rosberg, Räikkönen, Hamilton, Button, Hülkenberg, Grosjean, Senna következik.
A jelek szerint valami nem stimmel Massa Ferrarijával, mert kiszállt belőle, levette a sisakját, és az apjával cseveg a garázsban. Ma már valószínűleg nem fog kimenni a pályára. Kérdés, hogy az autója a kicsúszások miatt sérült meg, vagy azért csúszott ki állandóan, mert eleve rossz volt.
Néhány versenyző körideje a kemény, majd a lágy Pirelliken:
RAI 1:28.757 -> 1:27.030
VER 1:30.355 -> 1:29.167
GRO 1:29.749 -> 1:27.397
MSC 1:28.539 -> 1:28.222
HAM 1:27.762 -> 1:27.131
VET 1:27.256 -> 1:26.221
WEB 1:27.274 -> 1:26.339
Az eltérés a két keverék között legalább egy másodperc, ami elég tekintélyes.
A délutáni edzés utolsó 20-30 percére szokás szerint elhasználták az új gumijaikat, ezért a használtakon hosszabb etapokat teljesítenek. A sorrend várhatóan nem is igazán fog változni már.
Az autóját gatyába rázták, a bokszkijáratnál gyakorolta is a rajtolást, aztán visszatért a garázsba. Jelenleg 19 autó van a pályán.
Mindenki más a lágyakon rója a köröket jelenleg.
Amikor di Restának szóltak a rádión, hogy engedje maga elé Hülkenberget, előbb visszakérdezett a rádión, hogy mégis mért kellene így tennie. Ez csak egy szabadedzés, mégsem tetszett neki a dolog.
A Twitteren azt írja, hidraulikai hiba miatt volt kénytelen megszakítani a szabadedzést. Az indiai a 23. helyen áll, Pic előtt.
Vergne 320 km/ó-ra gyorsult a pálya hosszú egyenesében. A Toro Rossókat már Japánban és Koreában is emiatt volt nehéz megelőzni.
Legalábbis a rádión az imént ezzel biztatták. Amúgy a kevéssé sziporkázó 6. helyen fogja zárni az első edzésnapot.
A McLaren bokszutcai irányítóközpontjából nézi, amint csapattársa odakint körözgetve gyűjti az adatokat.
A sorrend nem változott az elmúlt kb. fél órában: Vettel, Webber, Alonso, Rosberg, Räikkönen, Hamilton, Button, Hülkenberg, Grosjean, Senna. Az edzésnek vége. Köszönjük a figyelmet!
Sebastian Vettel megőrizte az 1. helyet az Indiai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén is, de a Red Bull még tovább erősödött, amit jól jelzett, hogy Mark Webber felzárkózott közvetlenül csapattársa mögé. A vb-címért küzdő Fernando Alonso 3. helyével tartotta életben a győzelmi esélyeit, a lemaradása azonban már 6 tizedmásodperc volt Vettelhez képest.
A délelőttinél mozgalmasabb tréning a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, tehát az első nagyjából egy órában mindenki a keményebb keverékű gumikon körözött, aztán a lágyakon érte el a legjobb időeredményét, végül a használtakon a versenyre gyakorolt. Mindkét típusú gumin Vettel volt a leggyorsabb, csak a hosszabb etapokon tűnt szorosabbnak a küzdelem a Red Bull, a McLaren és a Ferrari között.
A Mercedes ütőképesebb volt, mint az utóbbi két versenyen. Nico Rosberg az előkelő 4. helyen végzett, 8 ezredmásodpercet verve Kimi Räikkönenre, bár a csapat másik versenyzője, Michael Schumacher nem tudta kihasználni a lágy gumik előnyét. Kisebb mértékben, de ugyanez történt Lewis Hamiltonnal is, míg Jenson Button már a bokszból volt kénytelen végignézni az edzés utolsó perceit.
Nico Hülkenberg bravúros módon azután kapaszkodott fel a 8. helyre, hogy előzőleg csúnyán lekoptatott egy ökölnyi darabot az egyik gumijából, amikor megpördült a sok versenyző számára trükkösnek bizonyuló 10/11-es kanyarkombináció rázókövén. Felipe Massa, aki már tavaly is gondokkal küszködött ott - ezért nem hivatalosan róla nevezték el a kerékvetőket - ismét több hibát elkövetett a dupla csúcspontú jobbosban. Később kiderült, hogy Ferrarijával valami gond van, ezért az utolsó félórában már csak egy ellenőrző kürt tehetett meg vele.
A rajtrács végén műszaki problémái voltak Narain Karthikeyannal is, akit egy hidraulikai hiba tartott a garázsban.