Rosberg meglepetés-pole-t szerzett Bahreinben
2013. április 20. 12:46
Meglepetésre Nico Rosberg indulhat az első rajtkockából a Bahreini Nagydíjon, miután a Q3-ban viszonylag magabiztosan előzte meg a szabadedzések alapján jóval esélyesebbnek tartott Red Bullokat és Ferrarikat. A mezőny nagy része ezúttal kevesebbet taktikázott, mint Kínában, bár a Q3-ban gumispórolás miatt csak négy versenyző vállalt be két mért kört, a két Red Bull pedig kizárólag a közepes keveréket használta az időmérőn.
A Mercedes a tegnapi szabadedzések után még arra panaszkodott, hogy sehogy sem sikerül megtalálniuk a beállításokat a bahreini pályára, az időmérőn azonban Rosberg végig versenyképesnek tűnt. A német a Q1-ben a harmadik leggyorsabb kört futotta meg, a Q2 végén pedig csak Vettel volt jobb nála egy tizeddel. Az utolsó szakaszban megállíthatatlannak bizonyult, a szoros mezőnyben több mint kéttizedes előnnyel lett övé a pole 1:32.330-as körének köszönhetően.
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn elárulta, ő sem számított ilyen jó teljesítményre, szerinte a továbbra is nagyon meleg, de szombaton szelesebb idő is segítette őket. Rosberg maga is meglepődött pályafutása második pole pozícióján. "Eddig nem látszott tisztán, ki a leggyorsabb egy körben. Ma kicsit elégedettebb voltam az autómmal, tegnap óta módosítottunk rajta, így javultunk" - magyarázta Rosberg, aki reméli, hogy az első versenyek nehézségei után végre vasárnap is bizonyíthat. "Nehéz megmondani, hogy a tempónk elég lesz-e a holnapi győzelemhez, de az biztos, hogy megpróbáljuk megnyerni a versenyt."
Vettel nem tűnt csalódottnak, amiért lemaradt idei harmadik pole pozíciójáról, szerinte a versenynek így is jó esélyekkel vághat neki. "Gratulálok Nicónak, ez az ő napja volt!" - mondta az edzés után. "Jó kört futottam, de egyértelmű, hogy Nicót egy tökéletes körrel sem lehetett volna megverni. Sikerült gumit spórolnunk a versenyre, így nagyszerű, hogy az első sorból rajtolhatok."
A rajtrács harmadik helyét megszerző Fernando Alonso egyike volt azoknak, akik két mért körrel próbálkoztak, a spanyol azonban nem tudott javítani a második próbálkozásával, így a kör befejezése előtt be is hajtott a bokszba. A spanyol nem teljesen elégedett a rajthelyével, hiszen a délelőtti szabadedzésen és a Q1-ben is ő volt a leggyorsabb, de úgy érzi, a Ferrari szokás szerint a versenyen lesz erősebb. "Megpróbáltam befejezni a második körömet, az utolsó kanyarig hasonló volt az időm, mint az elsőnél. A kanyar kijáratánál azonban láttam, hogy egy tizeddel lassabb vagyok, ezért inkább a bokszba hajtottam, hogy spóroljak a gumikkal. Nem tudhatjuk, hogy kell-e még használnunk őket."
A spanyol mögött Lewis Hamilton és Mark Webber végzett, de mindkettőjüket hátrébb sorolják - a brit váltócsere miatt öt-, az ausztrál pedig egy sanghaji ütközés következtében háromhelyes rajtbüntetést kapott, így a 7., illetve a 9. helyről kezdhetik meg a versenyt. Hamilton egyébként sem tudott beleszólni a pole-ért zajló küzdelembe, Brawn szerint azért, mert egész hétvégén műszaki hibák hátráltatták. A büntetések miatt Felipe Massa lép előre a 4. helyre, a brazil ráadásul a taktikája miatt is előnybe kerülhet vasárnap: a mezőnyből egyedüliként a kemény gumikon futotta meg a Q3-as mért körét. "Kockázatot vállaltunk - vagy beválik a taktikánk, vagy nem. Ha beválik, akkor nagyon jó helyzetben lehetünk holnap" - mondta.
Nagyszerű eredményt ért el a Force India, Paul di Resta az ötödik, Adrian Sutil a hatodik helyről rajtolhat. A skót mégis bosszankodott az edzés után, szerinte nem sikerült tökéletes kört futnia, és legalább egy hellyel előrébb végezhetett volna. Kimi Räikkönent azonban így is sikerült megelőzniük, miután a pole-ra is esélyesnek tartott finn nem tudott beleszólni a végső küzdelembe, majdnem egy teljes másodperccel rosszabb kört futott Rosbergnél. Így csak Jenson Buttont tudta megelőzni, aki egyetlen mért kört sem futott, ezért kiválaszthatja, melyik gumival indul vasárnap. A másik Lotusszal és McLarennel még kevésbé lehet elégedett Romain Grosjean és Sergio Pérez, akiknek a Q3-ba sem sikerült bekerülniük.
A mezőny hátsó felében nem történt nagy meglepetés, bár a Caterham az idén először gyorsabbnak bizonyult a Marussiánál, így Esteban Gutiérrez büntetése után Charles Pic indulhat a 18. helyről.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
Kövessen minket a Facebookon is!
Köszöntjük kedves olvasóinkat a Bahreini Nagydíj időmérő edzéséről élőben készített tudósításunkban! A szabadedzések alapján rendkívül szoros időmérőre lehet számítani, a Ferrari, a Red Bull és a Lotus is nagyon erősnek tűnt. Szombat délelőtt Fernando Alonso volt a leggyorsabb, de Sebastian Vettel a keményebb gumikon is csak egy tizedet kapott tőle, a lágyakon pedig forgalomba került.
A brit autójában ki kellett cserélni a váltót a szabadedzés után, ezért az időmérő után öt hellyel hátrébb sorolják majd. Nem ő az egyetlen, aki büntetést kap a kvalifikáció után: a sanghaji versenyen történt incidensek miatt Webber három, Gutiérrez pedig öt hellyel hátrébbról rajtol majd. Hamilton Mercedeséről egyébként a szabadedzés végén teljesen levált a futófelület, és a futóműve is megsérült.
Tegnap délutánhoz hasonlóan most is 34 fokos a levegő hőmérséklete. A gumiknak ma is fontos szerepük lesz, bár annyi panasz itt nem érkezett rájuk, mint múlt héten Sanghajban. A Pirelli a jövő héten dönt arról, hogy a szezon hátralévő részére változtassanak-e a keverékeken.
Három fokkal melegebb, mint délelőtt, még a tegnap délutáninál is nagyobb hőség van.
A Kínai Nagydíj időmérőjén a szokásosnál sokkal kevesebb kört tettek meg a versenyzők, hogy spóroljanak a gumikkal, a Q3-at pedig három versenyző is beáldozta a verseny érdekében. Itt a közepes és a kemény gumikat használják, ezek azért tartósabbak.
A pénteki edzéseken Di Resta mindkétszer az 5. helyen végzett, ma délelőtt is befért mindkét autójuk a legjobb tíz közé. A Q3-ba akarnak kerülni, megtréfálhatják a továbbra is küszködő McLareneket.
Egyelőre azonban az összes versenyző a garázsában várakozik. Múlt héten a Q1 közepéig kellett várni, mire megjelent az első autó.
Gutiérrez és Hülkenberg hajtott először a pályára, mindketten a kemény gumikat használják.
1:34.409-es idejével 6 tizedet vert csapattársára. Közben egyre többen hajtanak a pályára, köztük Räikkönen és Rosberg is.
Rögtön feltették a gyorsabb keveréket, pedig az első körökben a legtöbben még a keményebb gumikat szokták használni. A Williams formája visszaesett az idei évben, náluk az is kérdéses, hogy a Q2-be kerülnek-e.
1:33.364-es kört futott a kemény gumikon, ezzel Grosjeant és a két Force Indiát előzi meg. Már a Ferrarik a pályán vannak, Pérez és Button autójára pedig rögtön a közepes gumikat tette fel a McLaren.
A kemény gumikon fél másodpercet vert Rosbergre, 1:32.878 az ideje.
Érdekes módon Webber és Vettel is a lágyabb keverékkel hajtott ki a bokszból. Úgy tűnik, a Red Bull ezen az időmérőn is a riválisoktól eltérő taktikát követ.
Elvileg a közepes keverék a gyorsabb, de Vettel ezeken a gumikon is majdnem fél másodperccel volt lassabb, mint Alonso a keményeken. Webber csak a 8. helyen áll.
6 tizedes hátránnyal az 5. helyre jött fel. Még egy perc van hátra a kockás zászlóig, jelenleg a Marussiákon és a Caterhameken kívül Ricciardo és Gutiérrez van kieső helyen.
Ricciardo az utolsó pillanatban elkerülte a kiesést, sőt a 12. helyre jött fel. A kieső helyeken így Maldonado, Gutiérrez, Pic, Bianchi, Van der Garde és Chilton végzett. Érdekesség, hogy a Caterham idén először tudott a Marussia elé kerülni.
Bottas továbbjutott, Maldonado kiesett ugyanazzal az idővel. Ilyenkor az számít, hogy melyikük futotta először a körét.
A Q1-ben ők voltak a leggyorsabbak: Alonso, Vettel, Rosberg, Grosjean, Hamilton, Di Resta, Massa, Räikkönen, Webber, Sutil.
Erre panaszkodott a Q1 végén a rádión. Közben elkezdődött az időmérő második szakasza, de még senki nincs a pályán.
Megint a közepes gumikat használják, ahogy Hülkenberg is. Közben a két Toro Rosso is kihajtott a pályára.
1:33.471-et futott a használt közepes gumikon, fél másodperccel gyorsabb, mint Webber. Räikkönen új közepes abroncsokat kapott, most már a Ferrarik is a lágyabb keveréket használják.
1:33.316-os kört futott, ezzel a rövid ideig élen álló Di Restát előzi meg mindössze 2 századdal. Vettel a harmadik, Massa a negyedik.
1:32.867-es ideje jobb annál is, amit Alonso a Q1-ben futott. A másik Mercedesszel Hamilton a negyedik. A McLarenek küszködnek, Button és Pérez is kieső helyen áll jelenleg.
Új közepes gumikat kapott, 1:33.098-as kört futott. Rosberg, Alonso, Di Resta és Hamilton biztonságban érzi magát, ők már nem futnak mért kört a Q2-ben.
Az új gumikon 1:32.746-os kört futott. Räikkönen egy ideig veszélyben érezhette magát, de az utolsó percben feljött a 4. helyre.
Csapattársaikkal ellentétben nem jutottak a Q3-ba, a 11. és 12. helyen végeztek. A további kiesők: Ricciardo, Hülkenberg, Bottas, Vergne.
A Q2 első tíz helyezettje: Vettel, Rosberg, Webber, Räikkönen, Alonso, Di Resta, Hamilton, Massa, Sutil, Button. Nagyszerű eredmény a Force Indiától.
Eric Boullier közben elárulta a Sky Sportsnak, hogy Grosjean a leggyorsabb körében hibázott a középső szektorban, ezért nem jutott a Q3-ba.
Most nem vártak annyit, mint múlt héten. Alonso használt közepes gumikon teszi meg az első körét. A Red Bullok egyelőre kivárnak, lehet, hogy csak egy mért kört fognak megtenni.
A német 1:32.543-as kört futott, ez az eddigi leggyorsabb idő. Alonso 124 ezreddel maradt el tőle, őket Hamilton és Di Resta követi.
Csak négy versenyzőnek van lehetősége arra, hogy két mért kört fusson, a többiek még csak most fognak kihajtani a pályára.
Massa a kemény, Alonso a közepes gumikat kapta meg az utolsó percekre. Ebből is látszik, hogy itt kicsi a különbség a két keverék között. Mind a tíz versenyző a pályán van.
1.32.330-as körével ő volt a leggyorsabb, több mint 2 tizeddel előzte meg Vettelt. Alonso hibázott az utolsó körében, ezért be sem fejezte azt, de így is a harmadik helyről rajtolhat. A további sorrend: Hamilton, Webber, Massa, Di Resta, Sutil, Räikkönen, Button. Hamilton és Webber viszont hátrébb kerül a büntetések miatt.
Így megválaszthatja, hogy melyik gumival kezdi meg a holnapi versenyt. Räikkönen csalódott lehet, hiszen a pole-ra is esélyesnek tartották, de még a Force Indiák is megelőzték.
Köszönjük a figyelmet! Hamarosan bővítjük a cikket az összefoglalóval is.