A Kínai Nagydíj körről körre
2013. április 14. 08:46
Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik a Kínai Nagydíj, a 2013-as világbajnokság harmadik futama. Az élről Lewis Hamilton indulhat, a Mercedes színeiben először tudta megnyerni az időmérőt. Mellőle Kimi Räikkönen rajtol, a második sort Fernando Alonso és Nico Rosberg foglalják el, Sebastian Vettel csak a kilencedik. Az időmérő teljes eredménylistáját és az összefoglalónkat itt találják.
Az ausztrált a tegnapi időmérő után kizárták, mivel az utántöltő hibája miatt túl kevés benzint töltöttek az autójába a Q2-ben. Így az utolsó rajtkockából indulhatott volna, de a Red Bull úgy döntött, váltót cserél Webber autójában, és a beállításain is módosítottak. A szabályok értelmében így a bokszutcából indulva eredhet a többiek után.
A Pirelli abroncsai Kínában sem úgy működnek, ahogy azt a csapatok szeretnék, az egy körön sokkal gyorsabb lágy gumik rendkívül gyorsan elhasználódnak. A rajtrács első hét helyéről induló versenyzők a lágy gumikon kezdik meg a versenyt, utánuk viszont Button a közepeseken. Az időmérőt köridő nélkül záró Vettel és Hülkenberg kiválaszthatják, melyik gumin indulnak, minden bizonnyal ők is a keményebb keverék mellett döntöttek.
Legalábbis a Pirelli szerint. Paul Hembery azonban arra számít, hogy egyesek két kiállással is képesek lesznek teljesíteni a távot.
A levegő hőmérséklete 27 fok, az aszfalt pedig 40 fokig is felmelegedhet a futam közben. Eső nem várható.
Button, Vettel, Hülkenberg, di Resta, Pérez, Vergne és Bottas választotta a keményebb keveréket. Közben megkezdődött a felvezető kör.
Räikkönen elrontotta a rajtot, a 4. helyre csúszott vissza. Hamilton megtartotta a vezetést, Alonso a 2., Massa feljött a 3. helyre, Rosberg az 5. Vettel maradt a 9. helyen.
Egy kört futott a lágy gumikon, utána egyből a közepesekre váltott. Közben a két Force India összeért a középmezőnyben, Sutil a fűre szorította di Restát, a skótnak szerencséje van, hogy nem pördült meg.
Alonsót szorosan követi Massa, még nem alakultak ki nagy különbségek. Hamiltonnak szóltak, hogy a KERS-szel védekezzen a DRS-t használó Alonso ellen.
Így a francia az 5., Rosberget már Ricciardo is támadja. Úgy tűnik, a Mercedes gumijai kezdenek elhasználódni, Hamilton is lassabbnak tűnik a Ferrariknál.
A britet már Räikkönen is támadja, a Mercedes lágy gumijai egyre jobban elhasználódnak. Hülkenberg már a hetedik a közepes gumikon.
Sutil is kereket cserél, előttük már Ricciardo is járt a bokszban, aki korábban összeért Grosjeannal.
Sutil hátsó szárnya megsérült, a bokszban a Force India próbálta kicserélni, de az autó közben ki is gyulladt a menetszél hűtésének hiánya miatt. Gutiérrez azonnal kiesett a hajtűkanyarban történt ütközés után.
Az előző kör végén mindketten megkapták a keményebb gumikat, Alonso maradt Hamilton előtt. A kör végén Massa és Grosjean is a bokszban járt, Massa csak Räikkönen mögé tudott visszatérni.
Hülkenberg, Vettel, Button, Pérez, Di Resta, Vergne (ők még nem jártak kint a bokszban), Alonso, Hamilton, Bottas, Räikkönen, Webber, Massa. A lágy gumin rajtoló versenyzők közül már mindenki cserélt kereket.
A 11. helyért csatáztak, Massa a DRS-sel simán elment Webber mellett. Alonso és Hamilton pedig megelőzte Vergne-t.
Azóta Sutil is kiesett, nem tudták megjavítani az autóját. Gutiérrez valószínűleg büntetésre számíthat. Közben egy másik esetet is vizsgálnak: Bottas és Vergne állítólag sárga zászló alatt előzött.
Vettel nem tudott közel kerülni hozzá, most le is szakadt tőle bő egy másodpercre, nyilván azért, hogy óvja a gumikat. Őket Button, Pérez és di Resta követi, Alonsóék szép lassan zárkóznak fel hozzájuk. Hülkenberg és Alonso között 10 másodperc van.
Először di Restát, majd Pérezt előzte meg, ezzel feljött a 4. helyre. Di Restát már Hamilton is támadja.
A második helyről. Hülkenberg is kijött ugyanebben a körben. Vettel honfitársa előtt tért vissza a pályára, a Saubernél volt valami gikszer a kiállásnál. Di Resta szintén kijött első kerékcseréjére.
A 6-os számú hajtűkanyarnál történt az ütközés, megsérült Webber első szárnya is, ez egy plusz bokszkiállást jelent neki.
Hátultól eltalálta a McLarent, a Lotus orrkúpja megsérült. Webber a bokszkiállása után lassan vánszorog a pályán, visszahívják a bokszba.
Valószínűleg túl lazán szerelték fel a jobb hátsó kerekét a bokszkiállás során, az ausztrál megállt a pálya szélén, vége a versenyének. A Vergne-nel történő ütközését egyébként vizsgálják, ahogy a Räikkönen és Pérez közötti incidenst is.
Button, Alonso, Hamilton, Räikkönen, Pérez, Massa, Vettel, Hülkenberg, Rosberg, Grosjean. Button még nem járt a bokszban, Alonso ott van a nyomában. A táv harmadánál járunk.
Kiálltak egy újabb szett közepes gumiért. Vettel közben megelőzte Pérezt.
Megelőzte Buttont a célegyenes végén. Räikkönen ráesett Hamilton nyakára, úgy tűnik, az orrkúpján lévő kisebb sérülés nem befolyásolja a tempóját.
A Mercedes marad elöl, mindketten közepes gumikat kaptak.
Megvizsgálták a Räikkönen és Pérez közötti ütközést, valamint Bottas és Vergne sárga zászló alatti előzését, egyik esetben sem büntetik meg a versenyzőket. Webber és Vergne incidensében még nem született döntés.
Műszaki hiba miatt állt be a garázsba, szombaton egy hidraulikus hiba sújtotta őt.
Alonso Pérez elé, Button pedig Hamilton elé tért vissza.
A gyanú szerint sárga zászló alatt használták a DRS-t, ami tilos.
A mezőnyből utoljára cserélt kereket, lágy gumikat kapott. Úgy tűnik, a McLaren mindkét versenyzője kétkiállásos taktikával próbálkozik.
Vettel 3,8 másodperccel vezetett Hülkenberg előtt, de Alonso épp most előzte meg a Saubert. Utánuk Button, Hamilton, Räikkönen a sorrend.
A németnek rádión szóltak, hogy ne veszítsen időt az Alonso elleni védekezéssel. Most 2,1 másodperc az előnye a sokkal gyorsabb spanyol előtt. Pont a táv felénél járunk.
Ezzel feljött a 4. helyre. Alonso közben utolérte Vettelt.
Könnyedén elment a német mellett, hiszen a német 9 körrel korábban cserélt abroncsot, mint ő, így sokkal kopottabbak voltak az abroncsai. Alonso így ismét az élre állt.
Máris 2,3 másodperccel vezet előtte. A németnek szólnak is, hogy a kör végén jöjjön be a bokszba, ezt meg is teszi. Közepes gumikat kap, így még ki kell állnia. A 8. helyre jött vissza, Massa mögé, de egyből meg is előzte a brazilt.
A finn ezzel feljött a 3. helyre. Hátránya 12 másodperc Alonsóhoz képest, Hamiltont 1,3 másodpercre követi.
A Sky Sportsnak nyilatkozta, hogy a verseny elejétől kezdve érezte, hogy nincs rendben az autója, az egyik bokszkiállása után pedig még rosszabb lett a helyzet, ezért feladták a küzdelmet.
Alonso, Hamilton, Räikkönen, Button, Vettel, Hülkenberg, Massa, Ricciardo, Grosjean, Vergne. Alonso előnye 11,6 másodperc.
Valószínűleg ez volt az utolsó bokszkiállása. Hamiltonnak szóltak, hogy kezdjen el keményen hajtani. Di Resta közben megelőzte Vergne-t.
Így ő a harmadik. Hülkenberg és Massa a bokszban jártak, szoros volt köztük a küzdelem, de a brazil jött ki jobban a bokszutcai csatából.
A kiállás előtt 13 másodperc volt a hátránya Alonsóhoz képest. Räikkönen mögé tért vissza, a 6. helyre. Elvileg már egyiküknek sem kell kijönnie újabb kerékcserére, de Hamilton gumijai frissebbek.
Vettel előtt, akit 4,2 másodpercre követ Button. Az első három helyezettnek még mindenképpen ki kell állnia a bokszba a hátralévő 16 körben.
Lehet, hogy Vettel, Webber, Räikkönen, Bottas, Ricciardo és Chilton sárga zászló alatt használta a DRS-t, a verseny után fogják vizsgálni az eseteket.
Vettel mögé tér vissza, de a németnek még mindenképpen ki kell állnia a bokszba, hiszen a lágy gumikat még nem használta.
A DRS segítségével könnyedén megelőzte Vettelt az új gumikon, a német nem akart időt pazarolni a védekezésre.
A harmadik helyért. Rögtön utána Hamilton is elment a McLaren mellett.
Alonso, Vettel, Räikkönen, Hamilton, Button, Di Resta, Massa, Hülkenberg, Ricciardo, Grosjean. Vettelnek és Buttonnak még ki kell állnia a lágy gumikért.
Vettel előtt 6,6 másodperc az előnye, Räikkönen 11,1 másodpercre követi őt. Jelenleg ő az egyetlen, aki 1:40 alatti köridőket fut.
Kiállt utolsó kerékcseréjére, 6 körre kapja meg a lágy gumikat. Közben Hamilton megközelítette Räikkönent, most pont 1 másodperc van köztük.
A lágy gumikon, DRS-sel nem okozott neki nehézséget az előzés, feljött a 6. helyre.
Kényelmesen visszaér a 4. helyre, Alonso, Räikkönen és Hamilton mögé. Button lelassult, máris kezdenek elhasználódni a lágy abroncsai.
Alonso, Räikkönen, Hamilton, Vettel, Di Resta, Button, Massa, Ricciardo, Hülkenberg, Grosjean.
A legutóbbi körben 3,3 másodperccel volt gyorsabb a lágy gumikon, mint Hamilton. Kérdés, hogy meddig bírják a gumik ezt a tempót. 5,2 másodpercre megközelítette Hamiltont, ő is harcban van a dobogós helyekért.
10 másodperces előnnyel nyert Räikkönen előtt. Vettel a végén utolérte Hamiltont, előzni azonban nem tudott, 0.2 másodperccel marad le a dobogóról.
Hiába harcolt az utolsó futamig a bajnoki címért, tavaly júliusban tudott utoljára futamgyőzelmet aratni. Ez Alonso 31. győzelme, így az örökranglistán utolérte Nigel Mansellt a 4. helyen.
Az időmérőn is ezt a helyezést érte el, ez nagyszerű eredmény a Toro Rossónak. A futam közben Webberrel ütköző Vergne sem maradt le sokkal a pontszerzésről, 12. lett.
Az ütközések és a sárga zászlós incidensek miatt, többek között Räikkönen és Vettelt is.
Ez a versenyről élőben készített tudósításunk, a részletes összefoglalónk sok nyilatkozattal itt olvasható.
Háromnegyed év után első győzelmét aratta Fernando Alonso, aki tíz másodperces előnnyel szelte át a célvonalat a gumitaktikázásról szóló Kínai Nagydíjon. A sakkjátszma miatt rengeteg előzés történt a különböző állapotú abroncsokkal haladó versenyzők között, és a pillanatnyi állás sokszor nem egyezett meg a valós sorrenddel.
Az első hely a rajt utáni körökben még a pole-ból induló Lewis Hamiltoné volt, de Alonso már az első kerékcserék előtt megelőzte a Mercedest, amely továbbra is túlságosan koptatja a gumikat, így a brit végül Kimi Räikkönen kissé sérült Lotusától is kikapott. A finn autója akkor sérült meg, amikor egy támadásnál nekikoccant Sergio Pérez McLarenjének. A dobogósokkal ellentétes taktikát követett Sebastian Vettel, aki rövid első helyett rövid utolsó etapot választott a lágy Pirellikkel, s bár nagyot hajrázott, pont a kockás zászlónál érte utol Hamiltont, így nem tudta megelőzni. A többi pontszerző hely Jenson Button, Felipe Massa, Daniel Ricciardo, Paul di Resta, Romain Grosjean és Nico Hülkenbergé lett.
Ez még nem végeredmény, ugyanis több incidenst csak a futam után vizsgálnak ki a sportfelügyelők. Räikkönen és Vettel például azért retteghet, mert a gyanú szerint sárga zászlós szakaszon használta a DRS-t.
A körről körre készített tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.