Vágólapra másolva!
Massa és Vettel végzett az élen, ennek azonban nincs nagy jelentősége, mert mindössze nyolcan tettek meg mért kört, és hatan egyáltalán nem mentek ki a pályára.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül32 bejegyzés

Felipe Massa volt a leggyorsabb az Orosz Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén, amelyet azonban elmosott az eső, így mindössze nyolcan tettek meg közben mért kört. Ez azt jelenti, hogy az első napon a csapatok szinte egyáltalán nem tudtak készülni az időmérőre és a versenyre, szombatra és vasárnapra ugyanis száraz időt jósolnak – igaz, a hétfőre beígért nagy zuhé akár korábban is megérkezhet Szocsiba.

Délelőtt a pályára kiömlött olaj miatt kezdődött fél órával később a tervezettnél az edzés, és az aszfalt végig csúszós maradt, délután pedig az eső nehezítette meg a munkát. Az első húsz percben senki nem is merészkedett ki a garázsból, mígnem Sebastian Vettel végre megtörte a csendet, de az első mért körre egészen a 40. percig várni kellett. Akkor Fernando Alonso iratkozott fel a tabellára, és végül ő tette meg a legtöbb, 12 kört is, ám az utolsó percekben egy műszaki hiba miatt vissza kellett gurulnia a bokszba.

Soha nem tartózkodott kint egyszerre három-négy autónál több a pályán, aztán tíz-tizenöt perccel a leintés előtt újra rákezdett az eső. Ennek ellenére a hajrában többen is javítani tudtak, és Massa - aki korábban békésen szunyókált a pilótafülkében - 2:00.458-as idővel bebiztosította az 1. helyet a Williams számára, 2 tizedet verve a pályáról a végén lesodródó Vettelre.

A Lotusok, a Manorok, valamint Kimi Räikkönen és Felipe Nasr egyáltalán nem tette tiszteletét a pályán, amely azzal okozta a legnagyobb problémát, hogy míg az utolsó szektora a bokszok környékén nagyon vizes maradt, a középső szakasza szinte száraz volt, így semmilyen gumihoz nem voltak megfelelőek a körülmények. Mindenki a rendes esőgumikon tette meg rajta a köreit.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

14:50
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Szemerkél az eső

Köszöntjük kedves olvasóinkat az Orosz Nagydíj második szabadedzéséről élőben készőlő tudósításunkban! Délelőtt fél órával csökkentették a pályán töltött időt, mert olaj ömlött az aszfaltra, amely amúgy is végig csúszós maradt, most pedig elkezdett szemerkélni az eső. Ha komolyabban rákezd, a csapatok lényegében elvesztegetik a mai napot.

14:55
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Délelőtt Hülkenberg volt a leggyorsabb

Az első edzés eredménye a körülmények miatt nem volt reprezentatív. Az idők a végén gyorsan javultak, de még így is elmaradtak az egy évvel ezelőttitől, amikor pedig teljesen új és nyers volt a pálya. Nico Hülkenberg bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Nico Rosberget és Sebastian Vettelt, míg Lewis Hamilton egy megpördüléssel fejezte be a tréninget.

14:58
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Mi lesz a Red Bull-lal?

A szituáció pillanatról pillanatra változik. A Sky Sports délelőtt arról számolt be, hogy a Ferrari úgy döntött, az egy évvel korábbi motorját sem hajlandó eladni a Red Bullnak, legfeljebb a Toro Rossónak, de Bernie Ecclestone az első edzés után azt mondta a köré gyűlő riportereknek, hogy a csapat "helyzete tisztázódott végre." Részleteket nem volt hajlandó elárulni, de reméljük, tényleg így van.

15:01
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Lehűlt az idő

3-4 fokkal hidegebb van, mint délelőtt, a levegő 14, az aszfalt is csak 18 fokos. A felhők nem túl biztatóak. Egyre erősebben esik, a pálya már teljesen vizes.

15:03
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Még úgyis csúszna az aszfalt

A lámpa zöldre váltott, de még nem ment ki senki a pályára, ami nem túl meglepő. A Pirelli a Twitteren azt írja, a délelőtti olajfolyás sem múlt el nyom nélkül, az érintett szakaszon még mindig nagyon síkos a burkolat. Ilyen az idő:

15:09
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso cáfolja, hogy dobbant a McLarentől

Tegnap kijelentette, hogy "2016-ban és 2017-ben" is a McLarennél fog versenyezni, és szerinte "zéró" esélye van annak, hogy jövőre - amikor a Manor a Mercedes, a Haas pedig a Ferrari motorjait fogja használni - ők lesznek a sereghajtók. A Japán Nagydíj után elkezdték híresztelni, hogy Alonso jövőre kivesz egy szabad évet, mint Alain Prost tette 1992-ben, de ezt ő maga cáfolta.

15:11
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönent gyorshajtáson kapták

Mármint a bokszutcában, a délelőtti szabadedzés során, kétszer is: összesen 1200 eurós bírságot szedett össze, amit természetesen nem ő, hanem szokás szerint a csapata, azaz a Ferrari fizet.

15:13
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Button nem akar megázni

Ha már ki kell mennie a garázsból, legalább az eső ne essen rá! Továbbra sem merészkedett ki senki a pályára. Már csak 13 fok van. Brrrr!

15:19
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Alonsót és Merhit is hátrasorolják

Az FIA megerősítette, hogy a McLarenben kicserélték a belső égésű motort, a turbót, az MGU-H-t és a vezérlőelektronikát, ami összesen 25 rajthelyes büntetést ér az új fejlesztésű Hondával versenyző Alonsónak. Az Alex Rossi helyére visszatérő Merhi Manorjába pedig újk belső égésű motort, turbót és MGU-H-t szereltek, őt 20 hellyel sorolják - illetve sorolnák - hátra. Ők ketten azon versenyezhetnek, hogy melyiküknek sikerül megszereznie az utolsó rajtkockát...

15:20
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Autó a pályán!

Na, ki menti meg a teljes unalomtól a showt? Sebastian Vettel. A Ferrarin a rendes esőgumik vannak.

15:21
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz új hobbit talált

Unalmában lenyúlta egy fotós fényképezőgépét, és maga kattintgat a pilótafülkéből. Menő!

15:24
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel is visszatért a bokszba

Hm, az utolsó szektorban nagyon vizes a pálya, a középsőben viszont szinte száraz - nem egy szerencsés kombináció. Vettel végiggurult a bokszutcán, aztán megint vett egy gyakorlórajtot a kijáratnál. Alonso is beszállt a buliba.

15:28
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso nagyon óvatos

Ő is begurult a bokszba, a pálya megint üres. Vettel a rádión azt jelentette, hogy a 13-astól a 2-es kanyarig nagyon vizes az aszfalt, a köztes részen kevébé. Így sem az esőgumikhoz, sem az interekhez nem igazán alkalmas.

15:32
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Ezt kéne megdönteni

Mármint természetesen a köridőről beszélünk, nem Hajnal Tímeáról... Szóval egy éve ilyenkor 1:39.630-cal Hamilton volt a leggyorsabb, de akkor a lágy és a közepes gumik voltak használatban, míg a Pirelli most a szuperlágy-lágy kombinációt hozta el, és már a pálya is kevésbé nyers. Tehát az időeredményeknek jó pár másodpercet javulniuk kéne - csak erre az eső miatt mpt semmi esély nincs.

15:34
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

A fotósok is unatkoznak

Ezt a művészi képet, amely hű képet fest az időjárásról, valószínűleg nem Sainz lőtte. Vagy ha igen, akár pályát is módosíthatna.

15:37
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso újra pályán

Másodszor is kimerészkedett a bokszból, ismét a rendes esőgumikon. Kicsit mintha világosodott volna az idő, de a hegyek irányába még mindig sötét felhők kavarognak.

15:41
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Megvan az első mért kör

Hurrá! Itt az ideje pezsgőt bontani... Alonso 2:05.599-cel feliratkozott a tabellára, és Bottas is megjelent a pályán. szintén esőgumikon.

15:44
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Massa elaludt

Ez is csak azt bizonyítja, hogy a turbómotorok nem elég hangosak:

De Rosberg is éppen lerágja a körmét az izgalomtól:

Még az sem hozza lázba őket, hogy Alonso közben 2:02.414-re javított.

15:45
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso tovább javít

Konkrétan 2:01.077-re. Bottas a középső szektorban még egy másodperccel gyorsabb volt, de nem fejezte be a körét.

15:48
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

A Red Bull újra tárgyal a Renault-val

Nahát, mekkora meglepetés! Khm, khm, mi megmondtuk... A legfrissebb hírek szerint újra elkezdtek beszélgetni a motorszállítói szerződésről. Mondjuk más lehetőségük nem igazán maradt.

15:50
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg megunta az unatkozást

És egy gyakorlórajt után kihajtott a pályára, szintén rendes esőgumikon. Épp ideje volt, mert Alonso meg a körözgetést unta el, ezért visszamenekült a garázsba.

15:56
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Most Ericssonon a sor

Rosberg ugyanis mért kör nélkül tért vissza a bokszba, miután az egyik féktávon kis híján lesodródott a pályáról. Közben Ericssonnak is elege lett a mókából, őt Hamilton váltott a pályán. Eddig vele együtt összesen hatan jártak kint, pedig már majdnem egy óra eltelt.

15:59
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Megélénkült a forgalom

Már ha annak lehet nevezni, hogy négy autó egyszerre van kint: Ericssoné, Hamiltoné, Sainzé és Verstappené. ideje még mindig csak Alonsónak van.

16:04
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz is feliratkozott a tabellára

2:05.973-as idővel, szóval a világot nem fogja megváltani. Versteppen egy kicsit gyorsabb volt. Még mindig senki nem merte bevállalni az intermediate gumikat.

16:08
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Nincs értelme kimenni

Az eső lényegében már elállt, de bejátszották az Ericsson és a mérnöke közötti beszélgetést, amiben elhangzott, hogy a következő 25 percben nem fog felszáradni a pálya, és addig értelmetlen kimenni, mert ha a versenyző nem nyomja keményen, ami túl veszélyes, a gumik reménytelenül lehűlnek. Hát, ez van.

16:09
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Már Verstappen vezet

2:00.806-tal átvette a vezetést Alonsótól, aki azonban még mindig több (9) kört töltött a pályán, mint bárki más. A Toro Rossók háziversenyét követhetjük jobb híján, és Sainz egyelőre 1,999 másodperccel lassabb a csapattársánál - aki közben visszatért a bokszba.

16:14
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Már 12-en jártak kint

A két Force India, Kvjat, Rosberg és Button is kimerészkedett, de rossz hírünk van: az eső még jobban rákezdett a bokszok környékén. Hiába, ez a nap az ördögé.

16:19
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen az aszfaltra panaszkodik

"Az új aszfalt hihetetlen!" - mondja a rádión. "Néhol nagyob csúszik a pálya." Rosberg jó körön volt, de nem fejezte be: inkább végiggurult a bokszutcán.

16:25
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Button is megtett egy mért kört

2:06.749 alatt, amivel az 6, mért körrel rendelkező pilóta közül is csak az utolsó. Most kint van Alonso, Verstappen, Kvjat, Bottas és Vettel is.

16:27
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso autója elromlott

"Gondunk van, lassan térj vissza a bokszba!" - kérik a rádión. Sok volt az a 12 kör... Bottas az előbb abszolút legjobb részidőt ért el az első szektorban, de aztán nem tudott javítani. Massa viszont feljött az 5. helyre, hátrébb szorítva Vettelt.

16:30
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas átveszi a vezetést

Na, még a végén 2:00.782-re javított, 24 ezredet verve az eddig az élen álló Verstappenre. Még 1 perc van, Vettel kisodródott a 13-as kanyarnál.

16:33
október 09, 2015
Vágólapra másolva!

Vasárnapra esőt várnak?

Verstappennek azt mondták a rádión, spórolni akarnak az esőgumikkal. Közben Bottasnak azt mondták, "vezessen olyan óvatosan, mintha defektet kapott volna", és az utolsó pillanatban Massa és Vettel is megelőzte. A végeredmény tehát: Massa, Vettel, Bottas, Verstappen, Alonso, Kvjat, Sainz, Button - a többiek nem tettek meg mért kört. Köszönjük a figyelmet!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!