Vágólapra másolva!
A britet kisebb problémák hátráltatták a Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén, de a lágy gumikon ezúttal ő volt a leggyorsabb. Rosberg nem sokkal maradt el tőle, a Ferrarik hátránya viszont jelentős.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül19 bejegyzés

Lewis Hamilton a pénteki edzések után azt mondta, szoros csatára számít Nico Rosberggel a Brazil Nagydíj hétvégéjén, és egyelőre úgy tűnik, igaza lehet: eddig felváltva nyerték a gyakorlásokat, szombat délelőtt ismét a címvédő tudott előrébb végezni. Rosberg lemaradása azonban alig több mint 1 tized volt, ráadásul az időmérőkön mostanában ő szerepel jobban, ezért kettejük küzdelme teljesen nyitott.

A két Mercedes a többiekhez hasonlóan az edzés utolsó harmadára rakta fel a lágy gumikat, előtte a közepeseken még Rosberg volt gyorsabb. Hamilton végül 1:12.070-es idővel zárta az élen a meleg, napsütéses időben megrendezett edzést, ez a hétvége eddigi legjobb körideje. A britet azonban több probléma is hátráltatta az edzésen: először néhány másodpercre leállt a pályán, és a váltójára panaszkodott, de később kiderült, hogy csak kisebb elektronikai hibáról volt szó. A gyakorlás második felében pedig megpördült a 11-es kanyarban, miután a hátsó gumik állapotára panaszkodott.

Hamilton várja a legjobb helyzetből az időmérőt Forrás: Daimler

A Mercedesek mögött a két Ferrari végzett, a 3. helyezett Sebastian Vettel lemaradása már majdnem 7 tized volt. Kimi Räikkönen a saját csapattársától is több mint 3 tizedet kapott, egyelőre tehát úgy tűnik, a Mercedesek csak egymás ellen fognak küzdeni a pole-ért.

A Williamsszel Valtteri Bottasnak sikerült elcsípnie az 5. helyet, de Felipe Massa ezúttal is küszködött a csúszós pályán, és csak a 12. helyen zárt a hazai közönsége előtt. Befért viszont a legjobb tíz közé mindkét Force India és mindkét Lotus, a legjobb Renault-motoros autó pedig Max Verstappen Toro Rossója volt a 10. helyen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

14:52
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdünk

Köszöntjük kedves olvasóinkat, a Brazil Nagydíj harmadik szabadedzése következik. A pénteki nap alapján szoros csata várható a két Mercedes között - Rosberg ugyan délután fél másodperccel gyorsabb volt Hamiltonnál, de a britet rossz motorbeállítások lassították.

14:55
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Ma is meleg van

A levegő 25, a pálya 39 fokos, eső ezen az edzésen nem várható.

14:58
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Megint csúszkálhatnak

Éjszaka esett az eső Interlagosban, ami lemosta a pénteken pályára került gumit. A tegnapi edzéseken a versenyzők többsége panaszkodott a csúszós aszfaltra és a gyorsan elhasználódó gumikra.

15:03
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az edzés

A mezőny fele már a pályán van, a többiek a bokszban várakoznak. Az aszfalt hőmérséklete máris 41 fokra emelkedett, a délutáni időmérőn akár az 50 fokot is elérheti.

15:06
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Az első mért körök

Már három versenyzőnek van körideje, a két Manornak és Nasrnak. Egyelőre a brazil vezet 1:15.367-es idővel, de ezzel nem sokáig fog az élen maradni.

15:12
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr javított

Még mindig ő vezet, de a Saubereken és a Manorokon kívül eddig senki nem futott mért kört. Most 1:14.960 a szintidő.

15:18
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen az élen

A Ferrari is megkezdte a körözést, a finn 1:14.098-as idővel vette át a vezetést. Verstappen a 2., majdnem 8 tizedes lemaradással.

15:20
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Már Vettel vezet

36 ezreddel volt gyorsabb a csapattársánál, a két Ferrari áll a tabella elején. Most Hamilton is kihajtott a pályára, lássuk, mire lesz képes.

15:23
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton megállt a pályán

A váltójára panaszkodott, de néhány másodperc után újra elindult, és óvatosan visszavitte a Mercedest a garázsba. Az első mért körére készült volna.

15:28
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg átvette a vezetést

Ő az első, aki bement 1:14 alá, 1:13.753-as idővel vezeti az edzést. Hamiltonnak még nincs mért köre, de az előző probléma után most újra visszatért a pályára. Úgy tűnik tehát, hogy nem volt nagyobb gond a váltójával.

15:32
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Mercedes-csata az első helyért

Hamilton az első mért körével átvette a vezetést, de Rosberg azonnal visszavágott, és az 1:13.324-es körével most újra ő áll az élen. A brit 3 tizedes lemaradással követi, Vettel hátránya 7 tized a 3. helyen.

15:34
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az edzés felénél járunk, az állás: Rosberg, Hamilton, Vettel, Räikkönen, Verstappen, Bottas, Hülkenberg, Sainz, Grosjean, Maldonado.

15:41
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton megpördült

A 11-es kanyarban vesztette el az uralmát az autója felett, pedig itt nem gyakoriak a kicsúszások. Az első szektorban az övé volt az abszolút leggyorsabb idő, de a megpördülés után visszatért a bokszba. A rádión azt mondta, ő sem érti, mi történt, de mindkét Mercedes-pilóta a hátsó gumikra panaszkodik.

15:45
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Kvjat 3. a lágy gumikon

Következik az edzés utolsó harmada, a versenyzők többsége valószínűleg most fogja megkapni a gyorsabb abroncsokat. Kvjat a lágy gumival és fél másodperccel lassabb, mint Rosberg a közepessel.

15:50
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo bejött a Mercedesek közé

Ő Hamiltont meg tudta előzni a lágy gumikon, de Rosberg idejétől több mint 2 tizeddel elmarad. Közben a két Mercedes is a pályára hajtott a gyorsabb abroncsokon.

15:53
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a hétvége eddigi legjobb ideje

1:12.070-es kört futott a lágy gumikon, másfél másodpercet javított. Rosberg is megkezdte a mért körét, az első szektorban eddig ő a leggyorsabb.

15:56
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen maradt

Rosberg 123 ezreddel lassabb kört futott. A két Ferrari visszatért a 3-4. helyre, de Vettel lemaradása majdnem 7 tized Hamiltonhoz képest, Räikkönen pedig több mint egy másodpercet kapott.

16:00
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas nem szomjas

A Williams figyelmeztette a finnt, hogy ne felejtsen el inni, de Bottas visszaszólt, hogy nincs rá szüksége. Az 5. helyen áll, 1,2 másodperces lemaradással. Az edzés utolsó percében járunk.

16:04
november 14, 2015
Vágólapra másolva!

Vége az edzésnek

Hamilton maradt az élen az 1:12.070-es idejével, Rosberg 123 ezreddel maradt el tőle. A további sorrend: Vettel, Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Pérez, Maldonado, Verstappen. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a részletes eredménylistával és az összefoglalóval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!