Hamilton óriási meccsen győzte le Vettelt Spában

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Belga Nagydíj
Mercedes' British driver Lewis Hamilton competes to win ahead of Ferrari's German driver Sebastian Vettel during the Belgian Formula One Grand Prix at the Spa-Francorchamps circuit in Spa on August 27, 2017. / AFP PHOTO / Emmanuel DUNAND
Vágólapra másolva!
A Mercedes várt elsöprő fölénye nem érvényesült, de a vb két éllovasa leiskolázta a mezőnyt, végig méterekre haladva egymástól. Ricciardo megint feltornázta a dobogóra a Red Bullt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül60 bejegyzés

Ahogy arra a papírforma alapján számítani lehetett, a Mercedes zsebelte be a győzelmet a Belga Nagydíjon, de az autójuknak elméletileg nem kedvező pályán a Ferrari is végig versenyben tudott maradni. Sebastian Vettel úgy végzett a második helyen Lewis Hamilton mögött, hogy az egész futamon 1-2 másodperces hátrányból követte a 200. futamát teljesítő bajnoki riválisát, aki az utolsó körig nem lehetett biztos a győzelmében.

A pole pozícióból rajtoló

Hamilton a bokszkiállások időszakát leszámítva végig vezetett a versenyen, de egy pillanatra sem lélegezhetett fel a mögötte loholó Vettel miatt.

A német már a rajtnál is támadta Hamiltont, de végül be kellett érnie az üldöző szerepével. A rajt viszonylag simán zajlott le, bár a középmezőnyben egymásnak koccant a Force India két pilótája, Sergio Pérez és Esteban Ocon, de mindketten folytatni tudták a futamot.

Hamilton megtartotta a vezetést a rajtnál Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A verseny első etapjában Vettel nem tudott támadást indítani Hamilton ellen, de a brit tempója sem volt elég ahhoz, hogy elhúzzon tőle - körülbelül 1,5 másodperces előnnyel vezette a futamot a német előtt, akit Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen követett. Az élmezőnyből a Mercedesek álltak ki először a bokszba, mindketten lágy abroncsokra cserélték a szuperlágyakat a 14. körben. Egy körrel később Vettel is így tett, ekkor rövid ideig Räikkönen vezette a futamot, de a friss gumikon Hamilton hamar megelőzte őt.

Az ultralágy gumik sem segítettek a Ferrarin

A bokszkiállások után visszaállt az eredeti sorrend az élmezőnyben, hamarosan azonban Kimi Räikkönen pozíciókat bukott. A finn 10 másodperces stop&go büntetést kapott, amiért nem lassított le egy dupla sárga zászlós szakaszon, és a 7. helyről kellett folytatnia a futamot. Hamilton és Vettel között állandósulni látszott a körülbelül másfél másodperces különbség, amikor a Ferrari kapott egy új esélyt: a két Force India ütközése miatt a pályára küldték a biztonsági autót. A Ferrarik ultralágy gumira váltottak, miközben Hamilton lágyakat kapott, így

arra lehetett számítani, hogy Vettel a gyorsabb abroncsokon megküzdhet a brittel a verseny utolsó szakaszában.

Hamilton 7 pontra csökkentette a hátrányát a tabellán Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

A 33. körben történt újraindításnál Vettel valóban megtámadta a Mercedest, de Hamilton jól védekezett, és megtartotta a vezetést, amit a kockás zászlóig már ki sem engedett a kezéből. Vettel hiába autózott az elvileg gyorsabb gumikon, és futotta meg a verseny leggyorsabb körét is, az előzéshez nem tudott elég közel kerülni az ellenfeléhez. Hamilton így az idei 5. győzelmét aratta Belgiumban, és

a világbajnokságban 7 pontra csökkentette a hátrányát Vettel mögött.

"Nagyon erős hétvége van a csapat mögött, és a brit szurkolóknak is köszönettel tartozom, akiket egész hétvégén láttam a lelátón - mondta a boldog Hamilton a verseny után. - Sebastian is remekül versenyzett, de azért jöttem ide, hogy legyőzzem, és ezt meg is tettem."

Vettel elmondta, az egész verseny alatt erősen kellett koncentrálnia, mert a szoros küzdelemben egyetlen kisiklást sem engedhetett meg magának.

- nyilatkozta. - Először attól tartottam, hogy nem vagyok elég közel hozzá, majd az volt a baj, hogy túl közelről követtem."

Verstappennek elege van

A harmadik helyet Daniel Ricciardo szerezte meg, aki az edzéseken nem tudta tartani a tempót a csapattársával, Max Verstappennel, és a futam elején is mögötte haladt, de a holland a pályára tömegesen kilátogató szurkolói előtt már a 8. körben feladta a versenyt motorhiba miatt. Verstappen pechsorozata tehát Belgiumban is folytatódott, dühösen vette tudomásul, hogy az idei tizenkettedik versenyen már a hatodik kiesését könyvelhette el.

- jelentette ki csalódottan.

Verstappennek már a 8. körben félre kellett állnia Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Ricciardo a csapattársa kiesése és Räikkönen büntetése mellett a Safety Car-fázisból is profitált, remekül kapta el az újraindítás pillanatát, és Bottast is megelőzve jött fel a 3. helyre. "Sajnálom Maxot, mert rengeteg szurkoló csak miatta jött ki a versenyre. Annak viszont örülök, hogy számomra jól alakult a verseny - az újraindításnál kockáztattam, szerencsére bevált. Nem számítottam ma dobogóra" - mondta az eredményével rendkívül elégedett ausztrál.

Räikkönen a büntetése után a 4. helyen ért célba az újraindításnál hibázó Bottas előtt. A Ferrari finn pilótája egyébként az autóban ülve meglepetten fogadta a stop&go büntetés hírét, mert Verstappen a pálya szélén, a fűre parkolta le a Red Bullját, ezért Räikkönen szerint nem volt szükség különösebb óvatosságra.

Újabb balhé a Force Indiánál

Az élcsapatok versenyzői mögött ezúttal Nico Hülkenberg ért célba a legjobb helyen, aki végig a középmezőny elejében versenyzett. Mögötte a Force Indiák is erős pontszerző helyezésekre számíthattak, a 30. körben azonban az ő ütközésük miatt kellett a pályára küldeni a Safety Cart. Noha idén már többször előfordult, hogy Pérez és Ocon egymást versenyét tette tönkre, Belgiumban sem tudtak vigyázni egymásra: most Ocon próbálta előzni a csapattársát az Eau Rouge előtt, de a mexikói keményen védte a helyét. Ennek az lett az eredménye, hogy a francia hátulról eltalálta Pérez bal hátsó gumiját, leszakítva ezzel a saját hátsó szárnyát, miközben a csapattársa defektet kapott.

PEREZ Sergio (mex) Force India VJM10, with a tyre puncture after his contact with OCON Esteban (fra) Force India VJM10 during the 2017 Formula One World Championship, Belgium Grand Prix from August 25 to 27 in Spa -Francorchamps, Belgium - Photo Florent Gooden / DPPI Forrás: DPPI/Florent Gooden

Pérez később kiállt a versenyből, Ocon viszont egy orrkúpcsere után is a pontszerző 9. helyen ért célba. A verseny után Pérez magára vállalta a felelősséget a rajt utáni koccanás miatt, de a későbbi ütközést szerinte Ocon túlzott optimizmusa okozta. A francia persze nem értett egyet ezzel,

úgy vélte, Pérez mindkettejük életét kockáztatta azzal, hogy nem hagyott neki elég helyet.

A Force Indiák ütközéséből profitált a 7. helyen célbaérő Romain Grosjean, valamint Felipe Massa, akinek a versenyig nagyon rosszul alakult a hétvégéje, de végül egy 8. hellyel távozhat Spából. Az utolsó pontszerző helyet Carlos Sainz szerezte meg a Toro Rossóval.

A McLarennek ezúttal esélye sem volt a pontszerzésre:

Fernando Alonso jól kapta el a rajtot, három helyet javítva a 7. pozícióig jött fel, de utána sorra előzték le az erősebb motorral versenyző riválisai, ezért a spanyolnak hamar elege is lett a versenyből. Mérgesen panaszkodott a csapatának a rádión keresztül, szerinte a Belga Nagydíj számukra nem is verseny, hanem egy teszt volt. A 27. körben fel is adta a versenyt, elmondása szerint motorhiba miatt, bár gyanús volt, hogy pont azután állt ki, miután a csapatától megtudta, nincs esély az esőre a verseny hátralévő részében. Csapattársa, Stoffel Vandoorne célba ért a haza versenyén, de csak a 14. helyen.

15:28
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb fontos felvonás a vb-csatában

Köszöntjük Olvasóinkat a Belga Nagydíj élő közvetítésében! Mi mást is kívánhatnánk, mint egy izgalmas csatát a pole pozícióból induló Lewis Hamilton, valamint a mellőle kezdő Sebastian Vettel között? Például azt, hogy keverje meg a kártyákat a mögéjük felálló Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen, valamint a két Red Bull is.

15:30
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Vettelnek tegnap nagy szerencséje volt

A német pilóta tempójában önerőből nem volt benne a 2. rajtkocka, de Kimi Räikkönen pont jókor volt jó helyen az ő szempontjából.

Hamilton beérte Schumachert, Vettel indul mellőlehttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170826-f1-a-belga-nagydij-idomeroje-eloben.htmlRäikkönen önként húzta fel Vettelt az első sorbahttp://www.gphirek.hu/f1/20170826-f1-kimi-raikkonen-onkent-huzta-fel-sebastian-vettelt-az-elso-sorba-a-belga-nagydij-idomerojen.html
15:37
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Szórták a büntetéseket a sportfelügyelők

Általában nem tehettek mást, sokan cseréltek sebességváltókat és erőforrás alkatrészeket. Ez a pontos rajtfelállás.

A Belga Nagydíj valódi rajtrácsahttp://www.gphirek.hu/f1/20170826-f1-a-belga-nagydij-valodi-rajtracsa.html
15:41
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Tapsvihar fogadta Mick Schumachert édesapja Benettonjával

Michael Schumacher 1992-ben, a Belga Nagydíjon érte el pályafutása első F1-es győzelmét, ez előtt tisztelgett fia, Mick Schumacher az 1994-es Benetton B194 volánja mögött.

15:51
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Izgalmas gumitaktikák várhatók

15:55
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel és Räikkönen stílusosan érkezett a pályára

Ferrarik nem jutottak erre a hétvégére, de az Alfa Romeo Guiliára és a Stelvióra sem panaszkodhatnak.

15:56
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Az élcsapatok bíznak a versenytempójukban

Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója és Sebastian Vettel is azt mondta, hogy az autójuk versenytempója jó, bár mi mást is várhatnánk a győzelemért küzdő istállóktól? Nemsokára kiderül, kié a jobb autó a hosszabb etapokra.

15:59
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Ezt Magnussen már nem mossa le magáról

Can't imagine what these fans are referring to... ???? . #F1 #Formula1 #BelgianGP #Spa

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

16:01
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődik a felvezető kör

Annyi téma volt a hétvégén, hogy a verseny időpontja egy pillantás alatt meg is érkezett. Minden pilóta gond nélkül el tudta hagyni a rajtrácsot, és verőfényes napsütésben haladnak a felvezető körön.

16:02
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Az első kör a szokásosnál is fontosabb lehet

Nagyon rövid a táv az 1-es kanyarig, de már itt is lehet előzni, aztán az Eau Rouge felé, majd a Les Combes előtt a Kemmel egyenes is kínálja magát a szélárnyékozásra. Ezek a Mercedesnek kedveznek, a Ferrari inkább a kanyargós középső szektorban gyors, ott viszont nem lehet előzni.

16:05
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Rajt: Hamilton visszaverte Vettel támadását

Változatlan az első 4 pilóta sorrendje, Vettel próbált szélárnyékozni az Eau Rouge után, de Hamilton megvédte a vezetést. Bottas, Räikkönen, Verstappen, Ricciardo, Alonso a további sorrend. Nagyobb incidens nem történt.

16:06
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

1. kör: Vettel még DRS-távolságon belül

Hamilton előnye 0,9 másodperc, ez még éppen a DRS-en belül van, de még nem lehet használni a szárnyállítást. Hülkenberg megelőzte Alonsót.

16:07
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

2. kör: Kőkemény csatában Alonso és Hülkenberg

A Renault megelőzte a McLaren Hondát, de Alonso a szélárnyékban maradt, és nagyon szigorú manőverrel visszaelőzte ellenfelét a Kemmelben. A kettős szélárnyékot kihasználva Ocon is támadni kezdett, de maradt a 9. helyen.

16:08
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

2. kör: Vettel igyekszik Hamilton után, ő a leggyorsabb

Hamilton 1:50.618-at, Vettel 1:50.613-at futott, ezzel az övé a leggyorsabb kör. A különbség 8-9 tizedmásodperc. Wehrlein a bokszban, feladta a versenyt.

16:09
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

3. kör: Vettel egyelőre simán megy Hamilton után

Ezt ő maga mondta a rádión. "Egyelőre tudok vele menni, semmi probléma." A leggyorsabb kör mégis Hamiltoné volt 1:50.328-cal, Vettel 450-et tudott.

16:10
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

4. kör: Vettel kicsúszott a DRS távolságból

Hamilton pont addigra lógott meg, amikor használni lehetett volna az előzési segítséget. Közben Hülkenberg és Ocon is megszabadult Alonsótól, aki a 9. helyen halad Pérez előtt.

16:12
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

Visszajátszás: Ocon és Pérez megint összeakadt

Még a rajt után történt, az Eau Rouge előtt Ocon külső íven volt, beszúrt Ocon mellé, de nem maradt elég hely neki, és beszorult csapattársa, valamint a fal közé. Egyelőre ő van előrébb. Pérez is megelőzte Alonsót az 5. körben.

16:13
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

5. kör: Hamilton elkezdte lerázni Vettelt

A különbség 1,7 másodpercre nőtt, Hamilton két 1:49-es körrel szakadt el, de Vettel is igyekszik utána 1:50.004-gyel. Alonso a rádión azt mondta, hogy "kínos" az autójának teljesítménye.

16:15
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

6. kör: Alonsót a Haasok is simán lenyomják

Grosjean már megelőzte a DRS segítségével, és nemsokára Magnussen is jön utána. Palmer közben a hátsó tapadásra panaszkodik, egyelőre a 14. helyen halad. Hamilton előnye 1,7 másodperc Vettel és 3,4 másodperc Bottas előtt.

16:17
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

7. kör: Ha ez így megy tovább, Alonso ma ledobja az ékszíjat

A kétszeres világbajnoknak próbálta elmondani a mérnöke, hogy mekkora az előnye Magnussen előtt, de azt mondta, hogy nem érdekli. Már csak a 11. helyen halad, és bár mindent megtesz, még ennél is hátrébb csúszhat.

16:18
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

8. kör: Verstappent megint cserben hagyta az autója

Még a verseny negyede sem telt el, amikor Verstappen autója megadta magát. A holland pilóta több tízezer szurkolója előtt, a fejét csóválva kénytelen félreállni.

16:20
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

9. kör: Ezt egyszerűen nem hiszem el

Ennyit tudott mondani Verstappen, miután az idén hatodszor is kiesett a versenyből műszaki hiba miatt. Ericsson közben kereket cserélt.

16:22
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

10. kör: Folytatódhat a háború a Force Indiánál

Pérez kezdi utolérni Ocont és ennek az idén már többször is rossz vége volt. Most a 7. helyért küzdhetnek meg, miközben Palmer is kiállt a bokszba.

16:23
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

10. kör: Új leggyorsabb kör Vetteltől

1:49.911-et teljesített, Hamilton 958-at. Alapvetően hasonló tempóra képesek, ezt a küzdelmet a következő etap és a kerékcserék dönthetik el.

16:24
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

10. kör: A Force India megoldotta, hogy ne csatázzanak a versenyzőik

Ocont kihívták a bokszba, így Pérez átvette a 7. helyet. Bottas közben szemcsésedésre panaszkodik, mérnöke szerint ezzel más is küzd. Alonso is kereket cserélt, a 15. helyen halad.

16:25
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

12. kör: Befagyott a különbség Hamilton és Vettel között

1,7 másodperc körül ingadozik a különbség, miközben egyre többen cserélnek kereket. Hülkenberg és Massa is járt bent a bokszban, a Renault visszaért Ocon elé.

16:26
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

12. kör: Hamilton kiment a bokszba, Vettel nem

A Mercedes az élről állt ki, és lágy gumikat kapott, vajon megpróbálják egy cserével teljesíteni a versenyt? Hamilton a 4. helyre jön vissza Ricciardo elé, szabad előtte a pálya.

16:28
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

13. kör: Räikkönent vizsgálják a sportfelügyelők

Az üzenet szerint nem lassított a sárga zászlóknál, lehetséges, hogy akkor történt valami, amikor Verstappen félreállt az 1-es szektorban.

16:29
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

13. kör: Bottas is kereket cserél, a Ferrarik vezetnek

Bottas szintén lágy gumikat kapott, ugyanazt a taktikát követheti, mint Hamilton, de ő természetesen nem ért vissza Ricciardo elé, egyelőre az 5. helyen megy. Vettel vezet Räikkönen, Hamilton, Ricciardo és Bottas előtt. Hülkenberg visszaszerezte a 6. helyet Sainztól. Ricciardónak azt mondták, hogy jól áll a gumikopás terén.

16:30
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

15. kör: Vettel is a bokszban, lágy gumikat kapott

Esélye sem volt megelőzni Hamiltont, mert a Mercedes pilótája 1:49.414-gyel a leggyorsabb kört futotta, majd utolérte Räikkönent és az Eau Rouge után meg is előzte. Szemre úgy tűnik, hogy nőtt a különbség az élen.

16:33
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

15. kör: Räikkönen is a bokszban, Bottas száguld

1:48.676-tal Bottasé a leggyorsabb kör, ezzel ő is lerázza Räikkönent, ahogy Hamilton tette Vettellel. Egyelőre a Mercedesnek jött ki a lépés, de a helyzet még változhat az etap végén.

16:34
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

16. kör: Räikkönen komoly büntetést kapott

10 másodperces stop/go büntetést kapott, mert nem lassított le a sárga zászlók miatt. Ez nagyon szigorú, Vettel ugyanezt kapta, mert Bakuban szándékosan nekiment Hamiltonnak.

16:35
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

17. kör: Vettel üldözőbe vette Hamiltont

Az előző körben 1,2 másodperccel gyorsabb volt a Mercedesnél, így megint felzárkózott Hamilton mögé. Grosjeannak szóltak, hogy a két Force India kétkiállásos taktikán van. Valószínűleg Ricciardo is, mert szuperlágy gumikkal megy az 5. helyen.

16:36
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

17. kör: Alonsónak elege van a rádióból

Mérnöke arra kérte, hogy vigyázzon a gumikopásra, erre ő ráripakodott, hogy a verseny végéig fejezzék be a rádiózást. Räikkönen letöltötte a büntetést, amit valóban azért kapott, mert Verstappen kiesésekor nem töltött le. A 7. helyre esett vissza.

16:38
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

18. kör: Hamilton megint növelte az előnyét

Pillanatnyi megtorpanás lehetett Hamiltontól, hogy Vettel utolérte, mert az előző körben egyéni legjobb kört futott, és fél másodpercet adott a Ferrarinak. Räikkönen felháborodott, és azzal érvelt, hogy Verstappen autója már a pálya szélén volt.

16:39
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

19. kör: Pérezt is megbüntették

Ő 5 másodpercet kapott azért, mert levágta a pályát, és ezzel előnyt szerzett. Räikkönen tovább morog a rádión a büntetés miatt. Ricciardóval csatázhat még a 4. helyért, egyelőre Hülkenberg és Ocon van köztük.

16:40
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

20. kör: Räikkönen megelőzte Ocont

Sima manőver volt, a Ferrari a belső ívre került a buszmegálló előtt, és kifékezte a Force Indiát. Räikkönen feljött a 6. helyre, közben Vettel próbál Hamilton nyomában maradni, de nem úgy tűnik, hogy itt komoly csata tud kibontakozni.

16:45
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

22. kör: Hamilton tartja a vezetést

Arra kérte a mérnöke Hamiltont, hogy tartsa a helyét, erre ő azt válaszolta, hogy próbálja. Úgy tűnik, hogy Hamilton a maximumot adja ki magából, gyorsabb is Vettelnél, de a német pilótát akadályozhatja a turbulencia. Lehetséges, hogy két kiállás lesz ebből.

16:47
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

24. kör: A Ferrari egyelőre még nem gondolhat alternatív taktikára

Mivel Räikkönen a büntetés miatt visszaesett, Vettel magára maradt az élmezőnyben. Csupán 6 másodperccel van Bottas előtt, és 20-szal Ricciardo előtt, ezért egyelőre nem gondolkodhat azon, hogy visszakéri az ultralágy gumikat, hogy alternatív taktikával ráijesszen a Mercedesekre.

16:49
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

25. kör: Räikkönen utolérte Hülkenberget

Sőt, a Kemmel egyenesben meg is előzte a Renault-t. Minden a finn pilóta mellett szólt, a Ferrari jobb autó, és a DRS-t is használhatta.

16:51
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

26. kör: Üres pályán lehet, hogy Vettel nyerne

Ha a Ferrari olykor lemarad, a különbséget kisvártatva vissza is tudja hozni, ebből gyanítható, hogy tiszta pályán gyorsabb is tudna lenni a Mercedesnél, de mivel a rajt után és a bokszban sem tudott előzni, ezért egyelőre Hamiltonnak kedvez a helyzet.

16:52
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

26. kör: Véget ér Alonso szenvedése, az autó megadta magát

A bokszig el tudott evickélni, de onnan már nem megy tovább. Az ígéretes időmérő és a látványos versenyzés ellenére Alonso erőfeszítéseit nem koronázza siker.

16:53
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

27. kör: A Force India szerint az élmezőny is kétszer cserél kereket

Otmar Szafnauer azt mondta a Sky Sportsnak, nem hiszi, hogy a Mercedes és a Ferrari egy kiállással végig tud menni, de hozzátette, hogy ők másként használhatják az abroncsaikat, mint a Force India.

16:56
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

28. kör: Kerékcsere után Pérez szárnyalni kezdett

1:48.300-at futott, ez a verseny eddigi leggyorsabb köre, majd megelőzte a csapattársát, Ocont. A 10. helyen halad.

16:57
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

29. kör: Megint összeütköztek a Force Indiák

Az Eau Rouge előtt Ocon próbált támadni, leszakadt a fél első szárnya, Pérez pedig defektet kapott. A Force India megint nullázni fog, pedig versenyképesek voltak.

16:58
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

30. kör: Safety Car a törmelék miatt

Räikkönen és Hülkenberg már kiállt a bokszba, nemsokára valószínűleg a többiek is jönnek.

17:01
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

30. kör: Kereket cserélt az élmezőny, Vettel kockáztat

A sorrend nem változott, továbbra is Hamilton vezet, de a két Mercedes lágy gumikat kapott, Vettel viszont ultralágyat. Ez gyorsabb abroncs, de vajon elég lesz-e az előzéshez, és kibírják-e a verseny végéig? Ezzel valamennyire Räikkönen is visszajön a versenybe, de még mindig Ricciardo mögött van.

17:03
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

32. kör: Ocon nagyon kiborult Pérezre

Az ismert angol "F" betűs szót emlegette, és idiótának nevezte a csapattársát. A Safety Car szerencsés volt a számára, a törött első szárnnyal is vissza tudott evickélni a bokszba, és megőrizte a 10. helyet.

17:06
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

32. kör: Hamilton morog, hogy minek kell Safety Car a pályára

A biztonsági autó egy darabig még biztosan a pályán marad, mert Ericssonnak vissza kell még vennie a körét. Nagy kérdés, hogy mi lesz az újraindítás után, mert a Ferrari elvesztette az esélyét, hogy a bokszban előzzenek, de az ultralágy gumi segíthet Vettelnek.

17:07
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

33. kör: Nemsokára távozik a Safety Car

10 köre marad a mezőnynek, hogy eldőljön a végeredmény. Ez nem sok, de Spában majdnem a táv negyede.

17:11
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

34. kör: Vettel kemény támadást indított, de Hamilton maradt az élen

Összecsapott Ricciardo, Bottas és Räikkönen is, a Mercedes versenyzője visszaesett a Les Combes-ban, Ricciardo feljött a 3. helyre, Räikkönen és Bottas elé. Hamiltoné a leggyorsabb kör 1:47.698-cal.

17:12
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

35. kör: Vettel elszalasztotta a legnagyobb esélyét

Hamilton lélegzetvételnyi előnyhöz jut, és mostantól hiába tapad jobban az ultralágy gumi, a turbulenciában ugyanolyan nehéz dolga lesz Vettelnek, ráadásul az abroncsai is hamarabb elkophatnak.

17:13
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

35. kör: Újabb leggyorsabb kör Hamiltontól

Most mindent belead, 1:46.603-at futott, 0,44 másodpercet vert Vettelre. A visszajátszás szerint Magnussen nagyot hibázott az újraindítás előtt a buszmegállónál, állóra fékezte az autóját, hogy ne rohanjon bele Grosjeanba, aki összekoccant Massával.

17:15
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

37. kör: Ricciardo lesipuskásként megint odaérhet a dobogóra

Ultralágy gumikat kapott ő is a bokszkiálláskor, és a bátor előzésnek köszönhetően megszerezte a 3. helyet Verstappen kiesése és Räikkönen büntetése után. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Räikkönen támadni tudná.

17:18
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

38. kör: Jöhet a csapatutasítás a Force Indiánál

Otmar Szafnauer a Sky Sportsnak elárulta, korábban megbeszélték a pilótáikkal, hogy szabadon versenyezhetnek egymással, amíg még egy baleset nem történik. A csapat operatív igazgatója Pérez számlájára írta az ütközést.

17:19
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

39. kör: Vettel nyomhatja, de nem tudja eléggé

Megint 1,3 másodperc a különbség, DRS távolságon kívül van a Ferrari. Nem látni, hogy benne lenne a helyzetben a helycsere.

17:22
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

41. kör: Hamilton aggódik, de a mérnöke megnyugtatja

A Mercedes pilótájának úgy tűnik, hogy Vettel közelít hozzá az utolsó szektorban, de mérnöke elmondta neki, hogy a szektoridők kiegyenlítik egymást. Hacsak váratlan esemény nem történik, Hamilton tudja tartani az 1. helyet.

17:24
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

41. kör: Vettelé a leggyorsabb kör

1:46.577-et ért el, de Hamilton is 678-at, így a különbség érdemben nem változott. Hamiltonnak szólt a mérnöke, hogy stabilizálódtak a hőmérsékletek, korábban a hátsó gumik kezdtek túlmelegedni a Mercedesen.

17:26
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

43. kör: Már csak egy igazi előzési lehetőség maradt

Vettel viszont nincs elég közel Hamiltonhoz, keretbe foglalják ketten a versenyt. A Ferrari is gyors volt, de nem eléggé ahhoz, hogy a pályán megelőzze a Mercedest.

17:29
augusztus 27, 2017
Vágólapra másolva!

44. kör: Hamilton nyerte a Belga Nagydíjat Vettel előtt

A különbség ezzel 7 pontra olvadt a világbajnokságban, de még mindig Vettel áll az élen. Ricciardo okos versenyzéssel behozta a Red Bullt a 3. helyre Räikkönen, Bottas, Hülkenberg, Grosjean, Massa, Ocon és Sainz előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!