Vágólapra másolva!
Az utóbbi két futamot a Ferrari uralta, ám a BMW-Williams csapata már a hétvégi Osztrák Nagydíjon megszorongatná a maranellóiakat. A Williams autóinak az előző helszíneknél jobban fekszik a zeltwegi pálya.

Fotó: Amber PR
Házi feladatát végző Williams-mérnök

Semmilyen alkalmat nem szalasztott el a Williams, hogy megfelelően felkészüljön a hétvégére, három pilótája dolgozott különböző programokon a hétközi teszteken.

Ennek megfelelően a világbajnokság második helyén álló Juan Pablo Montoya bizakodóan várja a versenyt. "Tavaly jól szerepeltünk itt, annak ellenére, hogy sem Ralf (Schumacher), sem én nem szereztünk pontot, technikai okokból, noha jó pozícióban voltunk. Biztos vagyok benne, hogy Ausztriában roppant erősek leszünk, erősebbek, mint Barcelonában" - jelentette ki a kolumbiai.

"Érdekes pálya az A1 ring, mert gyors, nagyon egyszerű és kevés leszorítóerőt igényel. Azt kell mondjam, szeretem ezt a helyet, igazi szórakozás itt versenyezni" - tette hozzá Montoya.

Ralf Schumacher csak három pontos lemaradással áll csapattársa mögött, és továbbra is azt állítja, nem lesz nagy különbség köztük és a Ferrari közt. "A Spanyol Nagydíj előtt azt mondtam (és azóta semmi sem változott), hogy közelebb leszünk a Ferrarihoz Ausztriában, egyszerűen mert ez a pálya megy a mi kocsinkhoz" - fejtegette a 26 éves sofőr.

"Készítettünk néhány új elemet, amivel sokkal versenyképesebbek leszünk az A1 ringen. Remélem Barcelona után a csapat minden tagja - magamat is beleértve - jól végezte a házifeladatát. Ha igen, akkor megalapoztuk a sikeres hétvégét" - mondta Ralf Schumi.

Gerhard Berger, a BMW Motorsport főnöke múlt héten azon kesergett, hogy Michael Schumachertől lehetetlen elvenni a bajnokságot idén, ám az ausztriai sikerre lát némi reményt. "Az A1 ringen lehet a legtöbbet nyomni a gázt az idei összes helyszín közül, s ez kedvez a BMW-motornak, ami már a tavalyi kvalifikáción is megmutatkozott."

Berger a gumiháborúról már óvatosabban beszélt: "A gumik döntőek Zeltwegben, és nehéz előre megmondani, miként alakul a két gyártó küzdelme."

Ujlaky István

Ajánlat:

Osztrák Nagydíj, 2001

Korábban:

A Ferrari mintájára tervezik újra a Williamst

Fórum:

BMW-Williams

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!