Bár az idénykezdet nem sikerült túl fényesre - öt futam alatt mindössze öt pont -, mégis van oka az ünneplésre a Forma-1-es McLaren-Mercedesnek: öt év után elkészült az istálló új központja.
A London külvárosában, Wokingban található komplexumot maga II. Erzsébet angol királynő avatta fel ünnepélyes keretek között. A Paragon névre keresztelt centrum építési munkálatai körülbelül 200 millió euróba kerültek.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.