Három éve lehetősége van a csapatoknak, hogy a fiatal versenyzők tesztjének keretében vezetési lehetőséget adjanak olyan, általuk kiválasztott tehetségeknek, akiknek a képességeit fel akarják mérni. 2009-ben Jerez, 2010-ben és 2011-ben Abu Dhabi adott otthont ennek a tesztnek az év végén.
Idén azonban felmerült az ötlet, hogy ne a fárasztó szezon végén rendezzék meg a gyakorlást, amikor három alkalommal is egymást követő hétvégéken lesz nagydíj, hiszen a személyzetet még jobban kifacsarná az újabb háromnapos munka. Valószínű, hogy amennyiben a szezon közepére rakják át a tesztet, a helyszíne is megváltozik, és a pletykák szerint Silverstone válthatja Abu Dhabit.
Az Autosport különböző forrásokra hivatkozva azt írja, a Red Bull és a Toro Rosso nem akarna csatlakozni a többi csapathoz a júliusra tervezett tréningen, és inkább a hagyományos, novemberi időpontban ültetnék volán mögé kiszemelt fiataljaikat. A feltételezést megerősíteni látszik a Pirelli is: a gumiszállító sportprogramjának irányítója ugyanis szintén erre utalt. "Tizenkét ügyfelünk van, és az ő igényeikhez kell alkalmazkodnunk. Úgy tűnik, tízen Silverstone-ba akarnak menni, ketten pedig Abu Dhabiba" - mondta Paul Hembery.
Akár Silverstone-ban, akár Abu Dhabiban tesztel egy csapat, a Pirellitől ugyanolyan keverékű gumikat fog kapni. Nem kizárt, hogy mások is követni fogják a Red Bull példáját a későbbi időponttal, ha rossznak ígérkezik az időjárás a Brit Nagydíj utáni napokban Silverstone-ban. A nyári teszt egyébként azért sem optimális, mert a legtöbb bajnoki sorozat ilyenkor még javában zajlik, és az istállók számára még nem egyértelmű, hogy kinek lenne érdemes vezetési lehetőséget adni egy Forma-1-es autóban.
A jövő héten, május elején az olaszországi Mugellóban vesznek részt egy három napig tartó közös teszten a csapatok.