Vágólapra másolva!
A csalódást keltő szezonkezdet ellenére sem ingott meg Sebastian Vettel bizalma a Red Bull iránt. A világbajnok nyugodt és bízik a címvédésben.

Sebastian Vettel Ausztráliában ugyan a második helyen ért célba, Malajziában viszont pont nélkül maradt, mert az utolsó körökben ütközött Narain Karthikeyannal. Vettel egyelőre még csapattársánál, Mark Webbernél is hátrébb áll összetettben, de nem aggódik, mert szerinte versenyképes a Red Bull.

"Néhány napos pihenő után visszamentem a Milton Keynes-i gyárba, hogy közösen dolgozzunk az autón" - írta Vettel a Red Bullnál vezetett blogjában. "Meg kell hagyni, az első két verseny nem volt éppenséggel tökéletes, de igazán rosszak sem voltak. Bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk felvenni a harcot a legerősebb csapatokkal és ez nagyon fontos."

Vettel már túllépett a sepangi incidensen, mostantól inkább előre tekint. "Amikor jön egy olyan probléma, mint amilyen nekem volt Malaziában, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni, de az F1 már csak ilyen. Még 18 verseny áll előttünk, mindent meg fogunk tenni azért, hogy megvédjük címeinket. Teljes mértékben hiszek a csapatban, az autóban és magamban, együtt bármit elérhetünk."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!