Vágólapra másolva!
A pénteki legjobb időt felállító Mark Webber úgy véli, hogy egyik csapat sem fogja uralni a japán időmérőt és versenyt, mert igencsak szorosnak tűnik a mezőny. Csapattársa, Sebastian Vettel annyira élvezte a gyors kanyarokat, hogy legszívesebben ki sem jött volna a bokszba.

A Red Bull ausztrál versenyzője két tizeddel verte meg Lewis Hamiltont a Japán Nagydíj második szabadedzésén, Mark Webber szerint leginkább a 2008-as világbajnoktól kell tartaniuk a hétvégén. "Ha végigmegyünk a legutóbbi öt versenyen, láthattuk, hogy ki volt az első sorban... Erősebb autója van (a McLarennek), mint nekünk, de nem hinném, hogy bárki is domináns lenne jelenleg. Mi biztosan nem vagyunk azok."

Webber elégedett volt a pénteken elvégzett munkával. "Remek változás, hogy szép lett az időjárás, jó ideje ez az első száraz hétvégénk. Még sok tennivalónk van estig, de ez sima nap volt eddig. Teljesítettük azt a számú kört, amit akartunk."

A Red Bull hozott néhány új alkatrészt Japánba, de az ausztrál szerint még sokat kell dolgozniuk, hogy a legtöbbet kihozzák belőlük. "Nagyon keményen igyekszünk, a gyár különösen felpörgette a fejlesztéseket. Nincs szó sok újdonságról, csak a részleteken változtattunk. A Szingapúrban bevezetett újdonságok megértéséről, és olyan pálya-specifikus alkatrészek bevetéséről van szó, amikre szükségünk van ahhoz, hogy az egész körben meglegyen az önbizalmunk."

"Kihívást jelent megtalálni a helyes balanszt, de az autónk jól ment, és teszteltük mindkét fajta gumit. Vannak területek, ahol javulhatunk, eddig azonban elég erősnek tűnünk. Szuzuka remek pálya, amihez régóta nem nyúltak. Ez egy igazi klasszikus" - fejezte be az ausztrál.

Forrás: Red Bull

A Red Bull másik versenyzője, Sebastian Vettel is az élmezőnyben végzett péntek délután Japánban, a második szabadedzésen csak 3,5 tizeddel maradt el a legjobb köre Webberétől, amivel a 3. helyet kaparintotta meg. "Az autó jól teljesít, de még vannak részletek, amiken javíthatunk. Délelőtt kicsit idegesen viselkedett az autóm, délután jobban, de holnapig előre kell lépnünk" - nyilatkozta a kétszeres világbajnok.

"Szerintem holnap nagyon, nagyon szoros lesz a küzdelem, ezért minden, amit ki tudunk hozni az autóból, számítani fog. Ez a pálya olyan különleges! Mindenhol szenvedélyes - a jó értelemben már-már őrült - rajongókat látunk, és az aszfaltcsík is fantasztikus, hiszen remek, nagy sebességgel vehető kanyarok követik egymást. Élvezetes, az ember ki sem akar jönni a bokszba. Inkább kint maradna a pályán" - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!