Vágólapra másolva!
Tudta, hogy a barcelonai pályán nehéz előzni, ezért arra koncentrált, hogy ő maga ne hibázzon. Dicséri a Red Bull stratégiáját, de így is alig hitt a szemének.

A Forma-1 történetének legfiatalabb, egyben Hollandia első futamgyőztese lett Max Verstappen, aki Kimi Räikkönent maga mögött tartva megnyerte a Spanyol Nagydíjat. A 18 éves pilóta Sebastian Vettel rekordját adta át az enyészetnek, és külön bravúr, hogy

győzelemmel mutatkozott be a Red Bullnál, ahová csak másfél hete léptették elő,


vagyis ezen a hétvégén még új autójával is ismerkednie kellett.

Verstappen a 4. helyről rajtolt, de a Mercedesek ütközéséből profitálva néhány kanyar után már 2. volt csapattársa, Daniel Ricciardo mögött. A döntő mozzanatot az jelentette a győzelméhez, hogy miközben Ricciardónak – a ferraris Sebastian Vettelhez hasonlóan – háromszor kellett kiállnia kerékcserére, neki elég volt kétszer.

"Úgy gondolom, a lehető legjobb stratégiát választottuk" - nyilatkozta. "A Mercedesek balesete után jól bírtam az iramot a lágy gumikon, de egy idő után kicsit tönkretettem őket, és leszakadtam. A közepes keverékre váltva viszont nagyszerűnek éreztem az autót, onnantól kontrollálni tudtam a tempót, a gumikat, mindent."

A 18 esztendős Verstappen minden idők legfiatalabb nagydíjgyőztese lett. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Albert Llop

"Éreztem, hogy a Ferrari kicsit gyorsabb nálunk, de hagytam, hogy utolérjen, és utána csak tartottam az előnyömet. Időnként persze nyithatta a DRS-t, ezért olyankor én is keményebben nyomtam."

"Arra figyeltem, hogy jól menjek át az utolsó szektorban, ne csúszkáljak sokat, és jól gyorsítsak ki a sikánból" - magyarázta. "Az utolsó etapban Kimi nagy nyomás alá helyezett, de ezen a pályán nehéz előzni, ezért az volt a fontos, hogy ne hibázzak, ne fékezzem állóra az első kerekeket. Erre koncentráltam."

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta: mivel a Ferrarik veszélyt jelentettek rájuk, biztonsági lépésre kényszerültek. Ennek Ricciardo itta meg a levét.

"Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, mert nem tudtuk, hogy a két vagy a három kiállás a gyorsabb. Ezért felosztottuk a két stratégiát a versenyzők között" - ismerte el. "A két kiállást neccesnek éreztük, de Max megoldotta, hogy a gumik kibírják a célig. Nem követett el hibát, és lenyűgöző győzelmet aratott."

Verstappen keze nem remegett meg. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Albert Llop

Verstappen nem ijedt meg a nála kétszer idősebb Räikkönen Ferrariját látva a tükörben, hiba nélkül teljesítette a távot. Nem tagadta viszont, hogy teljesen váratlanul érte az eredmény.

"Olyannak éreztem a futamot, mintha hosszú távú verseny lenne, főleg az utolsó 10 körben" - mondta.

"Először 10 körrel a leintés előtt néztem fel a nagy eredményjelzőre, és láttam meg a nevem az 1. helyen. Igen, már előtte is én voltam az első, de ekkor pillantottam rá az oszlopra. Mondtam magamban, hogy ne nézzek oda többet, inkább koncentráljak a gumikra, csak jussak el a célig. Ez nagyszerű érzés. Egyáltalán nem számítottam rá."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!