Rosberg akkor árulta volna el a Mercedest, ha marad

Egy motiválatlan versenyzővel a csapata és a szponzorai sem járnak jól, és különben is állandóan arról beszélünk, hogy a sportolóknak a csúcson kell abbahagyniuk. Akkor mi itt a probléma?

Nincs mit tagadni rajta, hogy Nico Rosberg visszavonulásának híre váratlanul érte a Mercedest is. Az első – és most már úgy tűnik, utolsó – F1-es világbajnoki címét az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon megszerző német versenyző másnap, azaz hétfőn határozta el végleg, hogy befejezi a pályafutását, de még aludt rá egyet, és a csapat főnökével, Toto Wolff-fal csak szerdán közölte a döntését – két nappal az FIA díjátadó gálája előtt.

Rosbergnek erején felül kellett teljesítenie, hogy legyőzze Hamiltont, nem csoda, ha belefáradt Forrás: Origo

A Mercedes ezzel, legalábbis látszólag, nehéz helyzetbe került, mert 2017-re már szinte az összes pilóta elkelt. Rosberg ilyen szempontból nyilván nem időzítette szerencsésen a bejelentését, érthető, hogy az istálló ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, Niki Lauda neheztel rá emiatt. Másfelől viszont Rosberg azt állította, ha nem nyeri meg a vb-t, folytatta volna a versenyzést, tehát nem feltétlenül lett volna bölcs dolog előre beavatnia a Mercedest a terveibe, mert úgy eljátszhatta volna a csapat bizalmát. Arra, akiről tudják, hogy fél lábbal már kint van a cégtől, óhatatlanul más szemmel néznek a munkaadói.

Most keménykedhetnének azzal, hogy júliusban 2018-ig meghosszabbították a szerződését, de sok értelme nem lenne:

egy kényszerből rajthoz álló pilótával sem a csapat, sem a szponzorok, sem a szurkolók nem járnak jól, ezt a menedzsment is tudja.

Ráadásul Rosberg csak a Japán Nagydíjat követően, azaz durván három hónappal a hosszabbítás után kezdett a visszavonuláson gondolkodni.

Az elmúlt három évben rengeteg energiát fektetett abba, hogy kemény munkával, a hibáitól módszeresen megszabadulva legyőzze az adottságai alapján gyorsabb Lewis Hamiltont. Ehhez folyamatosan erején felül kellett teljesítenie. Csak elképzelni tudjuk, mit érezhetett, amikor kiderült, hogy az lesz a csapattársa, akinek az árnyékában felnőtt, és akiről tudta, hogy eredendően jobb nála – mégsem dobta be a törülközőt, hanem felvette a kesztyűt, és szembefordult a félelmetes ellenféllel. Van ebben valami a Dávid és Góliát sztoriból, nem?

A Mercedes nem járt volna jól egy motiválatlan Rosberggel Forrás: Daimler

Amint Rosberg nemrég elárulta, bár ehhez megint távol kellett lennie a családjától, előző télen még gokarttal is rengeteget edzett, nehogy a holtszezonban berozsdásodjon, és a tavalyi USA Nagydíjon az emlékezetes „széllökés” miatti megcsúszással elszenvedett vereség után

egy mentális tréner segítségével igyekezett elsajátítani különféle meditációs technikákat.

Az idei Japán Nagydíj előtt pedig felkeresett még egy zen mestert is.

Ennek kétségkívül látványos eredménye lett. A barcelonai ütközéshez hasonló konfliktusok a korábbinál érezhetően kevésbé zökkentették ki a ritmusból, higgadtan kimaradt a lélektani játszmákból, jobban bírta a nyomást (elég Abu-Dzabira gondolni), és az utolsó pillanatig következetesen kitartott a filozófiája mellett, hogy mindig csak az aktuális versenyhétvégére koncentrált, a világbajnoki esélyek nem terelték el a figyelmét.

„Rengeteget fejlődtem, elő akartam ásni magamból azt az extra pár százalékot is, ami még bennem maradt – magyarázta. – A mentális tréning azért nehéz, mert kitartást követel. Minden áldott reggel és este el kell végezni a gyakorlatokat, különben semmi értelme az egésznek. Annak az embernek is része volt a sikeremben, aki segített felismernem ezt, és lehetővé tette, hogy ezen a téren olyan óriásit lépjek előre.”

Mindez azonban főként pszichésen óriási erőfeszítést követelt, és Rosberg elismerte, hogy egész egyszerűen nem akart tovább ekkora elánnal pedálozni.

Számtalanszor kiemelte a felesége szerepét is: azt mondta, amíg ő mindent alárendelt a világbajnoki győzelemnek, Vivian magára vállalta a családdal kapcsolatos összes teendőt, és ezt a helyzetet nem állt szándékában fenntartani.

Rosberg 206 nagydíjat húzott le az F1-ben, vagyis a visszavonulása nem tekinthető korainak Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

„Megértette, hogy amikor otthon voltam, pihenésre volt szükségem, ezért soha nem kellett éjszakáznom, nem kellett nekem felkelnem a kislányunkhoz. Ő mindig ott volt, hogy támogasson – magyarázta Rosberg. – Ez csak egy példa arra, hogy közösen kellett erőfeszítéseket tennünk.

Megvalósítottam a gyerekkori álmomat, és nem vagyok hajlandó még egy éven át ennyit beleadni, a 4. helyen bohóckodni viszont nincs kedvem.

Harcos vagyok, csak a győzelem érdekel. Ezért döntöttem úgy, hogy a szívemre hallgatok, vagyis befejezem, és valami másba kezdek.”

Ezek a meglehetősen hétköznapian hangzó érvek rávilágítanak arra az egyébként banális, gyakran mégis elfeledett igazságra, miszerint a sportoló is csak ember. Hogy mikor érkezik el a visszavonulás ideje, az teljes egészében magánügy, kívülről nem lehet beleszólni, és sokan maguk is rosszul ítélik meg: mivel nagyjából ez az egyetlen közeg, amelyben otthonosan mozognak, túlfeszítik a húrt, foggal-körömmel ragaszkodnak a pályához, miközben már eljárt felettük az idő.

Úgy tűnhet, Rosberg épp az ezzel ellentétes hibát követi el, holott valójában nem lehet ráfogni, hogy csak pár évig maradt, és amint megkapta, amit akart, rögtön lelépett a szajréval. Tizenegy szezont, kétszáznál is több nagydíjat húzott le az F1-ben – ez még manapság sem számít rövid karriernek. Miért lenne hiányérzete?

A Mercedes igazgatója, Toto Wolff szerint Lauda főleg azért lett dühös Rosberg bejelentését hallva, mert „nagyon racionálisan gondolkodik, az ilyen érzelmi alapú döntésekkel egyszerűen képtelen azonosulni. Számára elképzelhetetlen, hogy valaki a szívére hallgasson, és úgy látta, túl sok észérv szólt az ellen, hogy egy világbajnok ne akarja tovább vezetni a mezőny legjobb autóját.”

Jogos.

Csakhogy a sportban kulcsfogalomnak számító motiváció rejtélyes ügy, kierőszakolni nem lehet, akinek pedig nincs harci kedve, úgyis vereséget szenved.

Nem látunk bele a fejébe, legfeljebb találgatni tudunk, ha azonban Rosberg tényleg helyesen mérte fel a saját motivációját és tartalékait, akkor jól döntött. Ahogy a visszavonulását kritizálóknak válaszul megjegyezte: "Az életem az enyém."

Rosberg első dolga volt, hogy megkeresse az édesapja, Keke nevét a világbajnoki vándorserlegen Forrás: Daimler

Világbajnokként simán megtehette volna, hogy még évekig elvegetál, és a megélhetési pilóták egyikeként tovább hizlalja a bankszámláját (egyébként nem csekély összegről, évente 15-17 millió euróról beszélünk). Ez a csapattal szemben sokkal nagyobb felelőtlenség lett volna, mint őszintén felvállalni, hogy nem érez magában sem kedvet, sem erőt a folytatáshoz – pont akkor hagyta volna őket cserben igazán, ha akár a pénzért, akár azért, mert mások elvárják tőle, tovább versenyezget. Ezzel mégis ki járt volna jól?

A profi sportra különösen érvényes, hogy vagy szívvel-lélekkel, folyamatosan 100 százalékot beleadva érdemes űzni, vagy sehogy.

Éppen ezért jár annyi áldozattal és lemondással, amit a kívülállók gyakran nem éreznek át. A siker, a hírnév és a csillogás csak az érem egyik oldala; ahogy éppen Rosberg apja, az 1982-es világbajnok Keke mutatott rá Abu-Dzabiban, a versenyzésben többnek kell lennie az élvezetnek a szenvedésnél, különben már nem éri meg.

„Elértem a célomat. Hát persze, folytathattam volna, megpróbálhattam volna megvédeni a címemet. De minek? Könnyű mindig többet és többet akarni, szerintem azonban vigyázni kell, nehogy közben elveszítsük önmagunkat – mondta Nico Rosberg. – Most úgy érzem, mintha megmásztam volna a Mount Everestet. Ott állok a tetején, és nincs magasabb csúcs."

Az F1-ben ennél nincs feljebb Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Rendkívül erős személyiségre vall, ha valakinek még két évre szóló szerződése van egy élcsapattal, mégis meg tud hozni egy ilyen döntést – vélte Gerhard Berger. – Ha ki akarja fújni magát, egy idényen át nyugodtan meghúzódhat a háttérben, mielőtt a következő évben újra támad, és közben végig felmarkolhatja a lóvét.”

Rosberg soha nem engedte igazán közel magához a nyilvánosságot. Most, hogy visszavonult, paradox módon talán többet tudtunk meg a személyiségéről, mint az elmúlt bő egy évtizedben, amíg aktívan versenyzett, összesen. Az elhatározásának megértéséhez egy több mint tíz évvel ezelőtti, még a GP2-es bajnoki szezonjában adott interjúja során elejtett mondata szolgáltathatja a megfejtést: akkor, alig 20 évesen kijelentette, hogy vagy teljes erőbedobással szeret csinálni valamit, vagy sehogy. Szépen hangzik, ám ha az ember jóformán egész életében, gyerekkorától kezdve egyetlen dolgot csinált, ráadásul fejedelmien is keresett vele, akkor annak nem könnyű hátat fordítania.

Korántsem véletlen, hogy a versenyzőtársai gyakorlatilag egytől egyig megtapsolták, és sokan közülük kifejezetten bátornak nevezték Rosberg döntését, de Lauda jól mondta, amikor anno szögre akasztotta a sisakját:

az élet több az állandó körözgetésnél.

Rosberg többször kiemelte, hogy a sikerében a feleségének, Viviannek is óriási szerepe volt Forrás: AFP/Karim Sahib

Rosberg 31 évesen még elég fiatal ahhoz, hogy legyen ideje valami teljesen másba kezdeni, mint például a sikeres biofarmot létrehozó Jody Scheckternek, a légitársaságot alapító Laudának, vagy az Argentínában tartományi kormányzóságig eljutó Carlos Reutemann-nak, hogy csak néhány példát említsünk. Persze neki nem feltétlenül vannak ilyen ambíciói: azt mondta, a Forma-1 közelében szeretne maradni, legalábbis egyelőre.

Vajon később meg fogja bánni a visszavonulását? Ezt előre lehetetlen megjósolni. Berger azt is elképzelhetőnek tartja, hogy idővel, miután kipihente magát, újra versenyezni fog; szerinte 31 évesen nehezebb végleg hátat fordítani a sportnak, mint idősebben. „Teljesen mindegy, milyen bizniszbe fog, ahhoz az érzéshez, amikor valaki ilyen autókat vezet, és győztesként áll fel a dobogó tetejére, semmi nem fogható – figyelmeztetett az osztrák veterán. – Még ha Nico most úgy is gondolja, hogy neki ez nem számít, pár év múlva elkezdhet unatkozni.” Hát persze, nem kizárt.

Nyilván érdekes lett volna látni, hogy jövőre mire megy a vereségtől feltüzelt Hamilton ellen, de a jó időzítés kulcsfontosságú, ebben a Ferrari elnökének, Sergio Marchionnénak teljesen igaza van. A sportolók pályafutása kapcsán állandóan arról beszélünk, hogy a csúcson kell abbahagyni, ha azonban minden világbajnoknak meg kellene védenie a címét, ez egész egyszerűen lehetetlenné válna.

„A világunkat annyira a technika uralja, hogy időnként hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla: mindannyian emberek vagyunk – mutatott rá a Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene.

Néha nézünk balra, nézünk jobbra, és közben elfelejtjük, hogy a szívünk ott van középen. Nico megérezte ezt, és más életre vágyott.”

A versenyzők többsége örülne, ha 23 nagydíjgyőzelemmel, 30 pole pozícióval, egy vb-címmel a zsebében vonulhatna vissza. Nico Rosberg soha nem lesz akkora legenda, mint a Forma-1 történetének legnagyobbjai, köztük Lewis Hamilton, cserébe viszont olyan emberként sétálhat ki a paddockból, aki az akaratereje, a küzdőszelleme és a kitartása révén megvalósította a gyerekkori álmát, és maximálisan kihasználta a lehetőségeit. Ki kívánhat ennél többet?

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!