MONTREAL, QC - JUNE 11: Sebastian Vettel of Germany and Ferrari and Max Verstappen of Netherlands and Red Bull Racing on the drivers parade during the Canadian Formula One Grand Prix at Circuit Gilles Villeneuve on June 11, 2017 in Montreal, Canada. Mark Thompson/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Christian Horner szerint a csapatnál senkinek sem merül fel, hogy jövőre ne Max Verstappen és Daniel Ricciardo vezesse a Red Bull autóit. Nincs hely Fernando Alonsónak sem.
Csúcssebességre kapcsoltak Bakuban az átigazolási pletykák, és e téren csak olaj a tűzre, hogy a McLaren jövőbeli motorszállítójának kilétét is homály fedi. A legnagyobb kérdés, hogy mi lesz Fernando Alonsóval, de sokakat foglalkoztat az is, hogy kik vezetik majd a Ferrarikat, mert Sebastian Vettelnek és Kimi Räikkönennek sincs szerződése, ahogy Valtteri Bottas sem írt alá a Mercedesszel.
A Ferrarival kapcsolatban régóta tartja magát a pletyka, hogy a Red Bulltól erősítenének, korábban Daniel Ricciardót, mostanság pedig az egyre elégedetlenebb Max Verstappent hozzák összefüggésbe az egyik üléssel, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak leszögezte, hogy fel sem merülhet a pilótáik elengedése.
„A csapatnál senki fejében sem fordul meg, hogy ők jövőre nem lesznek az istálló részei – utalt a versenyzőire. – Kilépési záradéka csak Vettel úrnak volt. Mi elégedettek vagyunk a pilótáinkkal, és ők is csak gyorsabban akarnak menni.”
Vettel volt eddig az egyetlen versenyző, aki önszántából hagyta el a csapatot
azért, hogy másik csapatnál versenyezzen. 2014-ben hirtelen jelentette be, hogy távozik, és néhány héttel később biztossá vált, hogy a Ferrarihoz igazol. Horner elárulta, ez a csapat mostani versenyzői esetében nem lehetséges, és Vettelnek is elég sokáig tartott, mire ilyen helyzetbe került.
„Mindegyikük junior szerződéssel rendelkezik, de Seb újra tudta tárgyalni azt a másik világbajnoki címe után. Neki volt teljesítményalapú záradék, ami lehetőséget adott neki a kiugrásra, amikor Fernando elhagyta a Ferrarit. A mostani versenyzőinknek nincs ilyenjük” – mondta Horner, és kizárta, hogy leigazolnák Alonsót 2018-ra.
Nincs helyünk. Szomorú látni, hogy Fernando nincs versenyképes helyzetben, de a Red Bull fogadójában teltház van.”
Az átigazolás már csütörtökön is téma volt, de Daniel Ricciardo az olasz Sky-nak azt mondta, nincs alapja a pletykáknak, de ha lenne, akkor sem mondhatna semmit. Az NBC megpróbált egyértelmű választ kihúzni Max Verstappenből is, ő azonban nem akarta világosan kijelenteni, hogy jövőre is a Red Bull versenyzője lesz.
„Nem tudom. A jövő jól fest a Red Bullnál, most itt vagyok, és igazából soha sem szeretek nagyon sokat gondolkodni azon, hogy mi lesz a jövőben. Soha sem foglalkoztam ezzel, mindig az adott pillanatban éltem. Nem aggódom, csak jó munkát kell végeznem – mondta. – Most csak a jelenlegi szezonra összpontosítok, próbálok tisztességes eredményeket elérni.”
Bottas kiérdemelte a helyét a Mercedesnél
Verstappen elméletileg a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez mehetne, de Lewis Hamilton úgy véli, a jövő évre még nem szerződtetett Bottas a futamgyőzelemmel és a pontjaival kiérdemelte, hogy sokáig „a Mercedes-család” tagja maradhasson. Arra számít, hogy a csapattársa egyre jobb teljesítményt nyújt majd a jövőben, és csak a lehetőségen múlik, hogy még jobb eredményeket hozzon.
Valtteri energiája segít, hogy harmónia legyen. A legfontosabb, hogy most egy másik csapattal küzdünk, de a kirakósjáték minden elemének a helyén kell lennie.
„Amikor a gyárban van, remek energiát hoz magával, amit a csapatnál mindenki imád és nagyra értékel. Az is tetszik nekik, hogy mindkét versenyzőjükben tényleg hihetnek, amikor befektetik a munkát, és mindketten hozni fogjuk az eredményeket. Ennek ő is mindenképpen a részese.”
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!