Jean Alesi: Az első nagydíjammal egy új élet kezdődött

Éppen 30 évvel ezelőtt, az 1989-es Francia Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben a 90-es évek egyik közönségkedvence, Jean Alesi. Beváltatlan ígéret maradt, mégis az F1 egyik meghatározó alakja lett, fia versenye előtt beszélgettünk vele Spielbergben.

Ma már szinte elképzelni is nehéz, hogy mekkora meglepetést okozott Jean Alesi az 1989-es Francia Nagydíjon, amelyet beugró újoncként a 4. helyen zárt. A mezőnyben akkoriban olyan nagyságok küzdöttek, mint Alain Prost, Ayrton Senna, Nigel Mansell, Nelson Piquet vagy Riccardo Patrese, de az olasz felmenők fia, Alesi a középmezőnybe való Tyrrell volánja mögött rögtön majdnem dobogós lett.

Alesi édesapja karosszérialakatos volt, ezért az ifjú Giovanni eleinte a raliversenyek iránt érdeklődött, de végül a pályaversenyzésnél kötött ki. A juniorkategóriákban egyebek mellett honfitársával, az Észak-Franciaországból származó Eric Comasszal is sokat csatázott, végül Eddie Jordan F3000-es csapatánál kötött ki.

Ekkor rámosolygott a szerencse, mert a Tyrrell-csapat pilótáját, Michéle Alboretót egy dohánygyár szponzorálta, az istálló viszont egy másik márkával kötött szponzori szerződést, így gyorsan új pilóta után kellett nézni. Innen átadjuk a szót Alesinek, akivel az Osztrák Nagydíj hétvégéjén beszélgettünk az Alfa Romeo motorhome-jában.

Álomszerű pillanat volt a számomra, mert nem terveztük előre. Egy héttel a nagydíj előtt kaptam egy telefont,

hogy »kérlek, gyere el a Tyrrell gyárába, hogy kipróbáld az üléspozíciódat, mert rajthoz állsz velünk a Francia Nagydíjon«. Minden nagyon gyorsan történt, beültem az autóba, aztán pénteken reggel már a Tyrrellben ültem, és azt figyeltem, ahogy Senna, Mansell, Piquet, Prost és az összes sztár megy, akiket korábban csak a tévében láttam. Egyszerűen nagyon boldog voltam, hogy velük versenyezhetek.”

View this post on Instagram

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on Oct 17, 2018 at 2:57am PDT

Alesi később sem adta könnyen magát, még Sennának is kemény dió volt

„Ez volt az első nap, és persze az egész hétvége megváltoztatta az életemet – emlékezett vissza az első szabadedzésre, amelyen a 7. helyen zárt, ami az egész hétvégére felvillanyozta, bár később, az akkor még kétfelvonásos időmérő második részében visszaesett. – Nagyon lelkes voltam, és vártam a szombatot, ami nem sikerült olyan jól, mert hibáztam, és a 16. lettem. Ez kicsit elszomorított, de

így is örültem, hogy a rajtrácson lehetek.”

„A rajtnál rögtön volt egy nagy baleset, de láttam, hogy az én autóm rendben van, utána úgy voltam vele, hogy legyünk óvatosak. Minden egyes körben úgy éreztem, hogy jó ez az autó, ránéztem a bokszfalnál a táblára és a 8., majd a 7. helyet írták, és jött a 6. és a 4. is. Aztán a 2. hely! Hihetetlen volt, végül a 4. lettem, és egy új élet kezdődött a számomra” – árulta el a GPhíreknek.

Nem volt kérdés, hogy Alesi szerződését meghosszabbítják, de még nem tudott teljes erőbedobással az F1-re koncentrálni, mert Jordan bevasalta rajta az F3000-es szezon teljesítését is, így a francia tehetség Belgiumban és Portugáliában nem tudott rajthoz állni, de már egy hétvégével a vége előtt megnyerte a bajnokságot, így visszatérhetett az F1-be.

Eleinte ez csak a Francia Nagydíjról szólt, Eddie-nek akkor még nem volt Forma-1-es csapata, csak Formula 3000-es. Nagyon eszes, kiváló menedzser volt”

– emlékezett vissza a csapatfőnökére. Jordan csak az első volt a korszak kiemelkedő csapatfőnökei közül, akikkel Alesit összehozta a sors. 12 évig tartó F1-es pályafutása során lényegében mindenkivel kapcsolatba, sőt szerződéses viszonyba került, aki számított a paddockban.

A berobbanása után 1990-ben a Tyrrellnél folytatta a pályafutását, de opciós szerződést írt alá Frank Williamsszel, aki érdeklődött iránta az 1991-1993 közötti időszakra. Később Luca di Montezemolóval állapodott meg a Ferrarinál, ahol később Niki Lauda és Jean Todt is volt a főnöke. Utána versenyzett Flavio Briatore, Peter Sauber, korábbi csapattársa, Alain Prost és újra Eddie Jordan istállójánál is.

„Sok szempontból számomra Ken Tyrrell volt a legjobb csapatmenedzser, akivel valaha találkoztam. Először is, együtt érzett a versenyzőkkel, otthonos közeget teremtett az emberek számára. Mindig nyugtatott, amikor nagyon magam alatt voltam, és lelkesített, tanácsokat adott, hogy versenyképesebb lehessek. Szenzációs ember volt, egy igazi versenyző alkat.”

Rosszkor, jó helyen

Alesi nemrég az F1 hivatalos podcastjában elárulta, hogy az akkor még versenyző, de már a pályafutása alkonyánál járó Nelson Piquet segített neki 1990-ben, amikor a Ferrari-szerződésről tárgyaltak. Piquet addig erősködött, amíg a szerény Alesi hagyta, hogy az elvárásai között rögzítsenek egy Ferrari F40-est, ami a versenyző szerint még Luca di Montezemolo figyelmét is felkeltette.

„Paul Ricardra azzal mentem. Utoljára 1992-ben használtam Imolában, azóta egy nagydíjon sem voltam az autóval, mert féltettem. Mivel Paul Ricard olyan közel van, elővettem az F40-est, és nagy élmény volt.”

A „bónuszként” kapott sportautó az egyik legnagyobb eredmény lett, amit Alesi a Ferrarival elért, mert míg a Williams nyerő szériában volt, a Ferrari mélypontot élt. Sokat tanult háromszoros világbajnok csapattársától, Alain Prosttól, de még a rutinos Prostot is felzaklatta a Scuderia versenyképtelensége, olyannyira, hogy egy nyilatkozata miatt kirúgták a csapattól.

1992-re így Alesi lett a csapat vezéregyénisége, mielőtt 1993-ra leszerződtették mellé Gerhard Bergert. Ez eleinte feszültségeket szült, de Alesi végül jó viszonyba került az osztrák pilótával, és Michael Schumacher mellett őt is a barátjának tartja. Schumacher volt az, aki a paddockba fuvarozta Alesit, miután a Ferrari-pilóta megnyerte az 1995-ös Kanadai Nagydíjat.

A tehetsége alapján jóval többre volt hivatott, de Alesi mindössze egyetlen nagydíjat nyert meg, bár 16 alkalommal 2. lett, és összesen 32-szer volt dobogós a pályafutása során.

Noha a Scuderiánál elvesztegetett évek miatt keserű is lehetne, Alesi a mai napig boldogan tekint vissza a Ferrarinál töltött éveire. „A Ferrari egy vallás. Ha az ember nekik szurkol, örül a sikereiknek, bármi is történik, közel áll hozzájuk. Ez az én esetemben is így van” – jelentette ki, amikor felhoztuk neki a Maranellóban töltött éveket.

Örökre versenyző marad

Alesi szenvedélyes habitusát és lelkes versenyzését imádta a tifosi, olasz felmenői révén a szurkolók magukénak érezték őt, ráadásul megkapta a legendás, 27-es rajtszámot is, így a párhuzamok Gilles Villeneuve-vel elkerülhetetlenek voltak. Az avignoni származású pilótát szerencsére nem ragadta el egy súlyos baleset, de amikor Lauda és Todt felforgatta a Ferrarit, neki is mennie kellett.

Noha a szintén olasz gyökerű Benettonnál eleinte jobb eredményeket ért el, mint a Ferrarinál, lényegében egy süllyedő hajón ült, mivel az 1996-os szezontól több lépcsőben egyre több szakember követte a Ferrarinál lényegében pont Alesi helyére érkező Schumachert, így a bíztató 1996-os szezon után 1997-ben már Schumacher kizárása is kellett az összetett 4. hely eléréséhez.

A Benetton után a családias Saubernél szerezte meg F1-es pályafutása utolsó dobogós helyét a botrányos Belga Nagydíjon 1998-ban,

majd 2000-től másfél szezont korábbi csapattársa istállójánál, a Prost-csapatnál töltött, ahol egy francia nemzeti csapat felépítésének álmát hajszolták, lényegében teljesen sikertelenül. Alesi végül pályafutása utolsó öt futamát, köztük a 200. nagydíját is a Jordannél töltötte, így bezárult a kör.

„Eddie mindig küzdött, üzleteket kötött, de a csapatával nagyon profi volt, az övé volt a legjobb Formula 3000-es csapat, és akkoriban arról álmodott, hogy Forma-1-es csapatot épít. Ezt el is érte, és azt is nagyon profin tette, futamokat nyert, kiváló munkát végzett. Nála fejeztem be a pályafutásomat.”

View this post on Instagram

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on Jul 10, 2018 at 4:16am PDT

Alesi és Piquet ünnepli fiaik sikereit a mai F3-ban

„Az kicsit szomorú időszaka volt az életemnek, mert el sem tudtam képzelni, hogy egyszer eljön a nap, amikor meg kell állnom. 55 éves vagyok, de még mindig imádom a versenyzést. A fiam is versenyez, úgyhogy nagy élmény számomra itt lenni. Sok érzés kavarog bennem,

már nem versenyzem, de még mindig imádom a motorsportokat.”

Alesi a következő éveket a DTM-ben töltötte a Mercedes színeiben, néhány futamgyőzelmet is szerzett, majd 2010-ben a Le Mans Series GT2-es kategóriájában ismét egy Ferrari volánja mögé ült Giancarlo Fisichella és Toni Vilander váltótársaként, az összetett 2. helyén zártak, 2012-ben pedig a legidősebb pilótaként teljesítette az Indianapolis 500 újonc-tesztjét, kvalifikált is a versenyre, de a gyenge Lotus-motor miatt kénytelen volt feladni azt. Az év végén bejelentette, hogy felhagy a versenyzéssel.

Alesi ott volt Lauda temetésén, a mai pilóták közül kevesen tették meg ezt Forrás: NurPhoto/Beata Zawrzel/NurPhoto/Beata Zawrzel

Ahogy azonban ő is mondta, a pályáktól nem távolodott el, hiszen 2015-től már fia, Giuliano is formulaautókkal versenyez, 2016 óta a Ferrari pilótaakadémiájának is a tagja. Alesi elárulta, ő is beleéli magát fia pályafutásába, és amikor a csapata nem versenyképes, inkább távolról figyeli az eseményeket. Manapság több korábbi ellenfeléből szintén pilótaapuka lett, mások egyéb feladatokat látnak el a Forma-1-ben, de Alesi szerint a veteránok továbbra is összetartanak a paddockban.

„Erre a legjobb példa Niki Lauda temetése volt – vélte. –

Ez jobban összekovácsolt minket, mint korábban bármi.

Nikit az egész Forma-1-es paddock imádta, a pilóták és a csapatfőnökök is. Ez közösséget formál. Sajnos napjaink pilótái nem voltak ott, ez engem nagyon felzaklat. Lewis [Hamilton] és [Valtteri] Bottas elment. Lewis egy szupersztár, és most megmutatta, mennyire különbözik ő a többiektől. Egy kis közösséggé formálódtunk, a Legendák Parádéján is részt veszünk, és büszkék vagyunk arra, hogy ennek a közegnek a részesei lehetünk.”

A cikk elkészítésében közreműködött Mészáros Sándor