Zsarolásnak indult, de Amerika még a Ferrarinak is túl nagy falat lett

A Ferrarinál nemrég bejelentették, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a jövőben belépjenek az IndyCarba. Ennek kapcsán felidézzük az alkalmat, amikor a maranellóiak komolyan kapcsolatba kerültek az akkor még CART-nak hívott sorozattal.

Ha a koronavírus nem szólt volna közbe, akkor a mai napon a világ – az F1-es Monacói Nagydíj mellett – az indianapolisi 500 mérföldes versenyre figyelne, a Forma-1-es sajtó pedig leginkább Fernando Alonso szereplésére koncentrálna.

A járvány miatt azonban a futamot augusztus 23-ra halasztották, így a spanyol pilóta legkorábban akkor próbálkozhat meg újra azzal, hogy Graham Hill után ő is megszerezze a Triple Crown-t. Az elmúlt évek során az F1-et kedvelők számára elsősorban Alonso jelentette az összeköttetést a világ egyik leghíresebb autóversenyével, a Ferrari viszont a múlt héten bejelentette, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy az F1 mellett akár az IndyCarban is elinduljanak.

A Ferrarinál felmerült, hogy esetleg beszálljanak az IndyCarba Forrás: Ferrari

Ennek oka a költségplafon bevezetése, illetve az eredetileg meghatározott 175 millió dollár jelentős csökkentése. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke azért hozta szóba az IndyCart, mert a Ferrari nem akar elbocsátásokat kezdeni, és a szavait érdemes akkor is odafigyelni, ha a Scuderia egyébként gyakran próbálja azzal érvényesíteni az érdekeit, hogy az F1-ből való kiszállással fenyegetőzik.

Ezt azért is nehéz komolyan venni, mert a Ferrari a Forma-1-gyel ellentétben az észak-amerikai formulaautós versenysorozatokban állandó jelleggel korábban egyáltalán nem szerepelt, csak az Indy 500-on indult, amikor az az F1-es világbajnokság része volt.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne kerültek volna kapcsolatba például az IndyCar korábbi megfelelőjével, a CART-tal. Sőt, a 80-as évek közepén az is felmerült, hogy a maranellóiak kiszállnak az F1-ből, és az amerikai szériában próbálnak meg sikereket elérni.

A Ferrari nem értett egyet az F1 irányával

Az 1985-ös szezon az első turbókorszak csúcsa volt. Az autók egyre gyorsabbá váltak, aminek következtében a FISA (az FIA végrehajtó szervezete) mindenképpen csökkenteni szerette volna a sebességet, amit korlátozásokkal oldottak meg.

Enzo Ferrarinak ez már önmagában nem tetszett, de az 1989-re tervezett szabályváltozás még jobban kiverte nála a biztosítékot.

A FISA ugyanis úgy döntött, hogy abban az évben betiltja turbómotorokat, és a csapatoknak maximum 8 hengeres szívómotorokat engedélyez. Ezzel szemben a Commendatore mindenképpen azt szerette volna, ha a korábbi évekhez hasonlóan az autóit ismét V12-es erőforrások hajtanák.

Ráadásul Jody Scheckter 1979-ben szerzett világbajnoki címe óta a Ferrari csupán két konstruktőri elsőséget tudott felmutatni. Az 1982-es szezonban ugyan minden bizonnyal egyéni szinten is győzedelmeskedtek volna, ha nincs Gilles Villeneuve tragédiája, illetve Didier Pironi hatalmas balesete, de a többi idényben a maranellóiak pilótái nem tudtak beleszólni a végső diadal kérdésébe.

A vb-címet 1985-ben sem sikerült megszerezni, Michele Alboreto a 2. helyen végzett a tabellán Forrás: AFP

Emellett Enzo Ferrari a politikai csatározásokba is belefáradt. Itt elsősorban Jean-Marie Balestrére, az FIA akkori elnökére, illetve Bernie Ecclestone-ra kell gondolni. Utóbbi ekkor még a Brabham tulajdonosa volt, de már az egész F1-et tekintve is jelentős hatalommal rendelkezett.

A Forma-1-ben uralkodó problémákkal szemben a CART (Championship Auto Racing Teams) egyre népszerűbbé vált, főleg Észak-Amerikában.

Ennek hatására olyan gyártók fontolgatták a csatlakozást, mint a Porsche, az Alfa Romeo vagy a Lotus. Enzo Ferrari tisztában volt vele, mit jelentene a Forma-1-nek, ha a legismertebb és legkedveltebb csapat kiszállna a sorozatból, és a CART-ban versenyezne tovább.

A Ferrari számára ráadásul több okból is megfontolandó lehetett, hogy belépjenek az amerikai szériába. Egyrészt az Indy 500 volt az egyetlen nagy esemény, amit még nem sikerült megnyerniük (1952-ben Alberto Ascari próbálkozott, de a 41. körben kitört a jobb hátsó kereke, így nem tudott célba érni), másrészt akkoriban vált az a régió a márka legfontosabb piacává.

Már minden készen állt az indulásra

Ezen tényezőket figyelembe véve a Commendatore komolyan fontolgatta az indulást. Az első érdemi lépést júliusban tette meg, amikor elküldte Marco Piccini sportigazgatót, hogy konzultáljon a sorozat vezetőivel, illetve csapataival. Akkoriban a Goodyear volt mind az F1-es Ferrari, mind a CART gumiszállítója,

Leo Mehl, a cég versenyigazgatója pedig azt javasolta, hogy a TrueSports istállójával működjenek együtt.

A tárgyalások a csapat tulajdonosával, Jim Truemannel olyannyira jól haladtak, hogy őt, valamint Bobby Rahalt, a csapat pilótáját meghívták Maranellóba. A két fél megállapodott, hogy a TrueSports támogatást biztosít az autó megépítéséhez, valamint odaadják az ő tulajdonukban lévő March 85G karosszériáját, hogy a Ferrari azzal tesztelhessen.

Enzo Ferrari úgy döntött, elindítja csapatát a CART-ban Forrás: Getty Images/2012 Grand Prix Photo/Grand Prix Photo

Utóbbira Fioranóban került sor, ahol a sportautó-világbajnokságon szereplő Lancia LC2-es V8-as motorját szerelték a kocsiba. Az erőforrás mérete ugyan majdnem teljesen megegyezett a CART-ban megengedett maximummal, de utóbbi szériában csak egy turbófeltöltőt lehetett használni. Ennek következtében, miután Rahal mellett a Ferrari egyik F1-es pilótája, az abban a szezonban 2. helyen végző Michele Alboreto is vezette az autót,

Enzo Ferrari a kasztni mellett az új motor építését is elrendelte.

Elsőként a TrueSports fiatal mérnökét, egy bizonyos Adrian Newey-t kérték fel, hogy tervezze meg a kocsit, de a később az F1-ben sikeressé váló szakember év végén átigazolt a Kraco csapatába, ezért elutasította a lehetőséget. Helyére Gustav Brunner lépett, és végül ő lett a 637-es kódnéven elhíresült program első embere.

Az osztrák mérnök 1986-ban rengeteg CART-tesztre utazott el annak érdekében, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön. Ugyanebben az évben Vittorio Ghidella, a Fiat akkori vezérigazgatója kilátogatott az Indy 500-ra, amit pont Rahal tudott megnyerni. Ha valaki továbbra is kételkedett a projekt komolyságában, abban maga a Commendatore oszlatta el a kételyeket.

A hírek igazak, lehetséges, hogy a Ferrari elhagyja az F1-et, és az Egyesült Államokban fog versenyezni

– fogalmazott egy közleményben. – A Ferrarinál sokat tanulmányoztunk egy programot, aminek értelmében beszállunk a CART-ba. Amennyiben a Concorde egyezmény három évig nem tudja garantálni a sport- és technikai szabályzatot, a Ferrari mindezt életbe is fogja léptetni.”

A Brit Nagydíjon Piero Ferrari, Enzo fia hozzátette, az istálló alapvetően szeretne maradni a Forma-1-ben, de nem mindenáron. Az olasz márka ugyanis rossz szemmel nézte a hirtelen történő szabálymódosításokat, mivel korábban rengeteg pénzt öltek abba, hogy az eredetileg megbeszélt regulák között a lehető legjobbak legyenek.

A Ferrari 637-es 1986 nyarára készült el Forrás: Morio/Wikimedia Commons

Eközben a munkálatok jól haladtak, és bár Jim Trueman – mindössze 11 nappal Rahal győzelme után – életét vesztette, úgy nézett ki, hogy a Ferrarit ez sem állíthatja meg. A 637-es kódnevű autó, valamint a 034-es motor is elkészült, és júliusban már képek is kiszivárogtak a kocsiról, aminek az eleje nagyon hasonlított Brunner addigi utolsó F1-es autójára, a RAM 03-asra.

A tervező később elárulta, a megoldást még az 1983 végére épített Williams FW09-estől leste el, ami az akkori átlagnál jóval hatékonyabban terelte a légáramlatokat.

A hírek hallatán a közvélemény rendkívül izgatottá vált, főleg a tengerentúlon. A sajtó már azt találgatta, hogy a futamon mely cégek fogják szponzorálni a csapatot. Ami a pilótákat illeti, Rahal mellett Andrea de Cesaris neve merült fel.

A mai napig nem tudni a visszalépés pontos okát

Minden jel arra mutatott tehát, hogy a Ferrari 1987-ben elindul a CART-ban, egy ponton azonban az események gyökeres fordulatot vettek. A szóbeszéd úgy tartja, hogy az FIA és az F1 vezetői 1986 végén ellátogattak Maranellóba, hogy egyeztessenek Enzo Ferrarival a jövőről, egyúttal megpróbálják lebeszélni a terveiről.

Annál is inkább, mert a Ferrari indulásával az észak-amerikai bajnokság jelentősen megerősödött volna, ami minden bizonnyal más nagy gyártókat is odavonz.

Ezen a találkozón a Commendatore kijelentette, szeretne maradni a Forma-1-ben, de amennyiben a döntéshozók nem teszik lehetővé a V12-es motorok használatát, nem tudja garantálni, hogy a gyártó ne nézzen más lehetőségek után. A legenda úgy tartja, hogy a beszélgetés során egyszer csak megszólalt egy V8-as turbómotor, és Ferrari rögtön világossá tette a jelenlévőknek, hogy mit hallanak.

A legenda szerint az FIA és az F1 vezetői a Commendatoréval tárgyaltak, amikor egyszer csak beindult a 637-es motorja Forrás: Morio/Wikimedia Commons

Abban a pillanatban mindenkiben tudatosult, hogy a maranellóiak tényleg komolyan gondolják az indulást, és ez annyira megrémítette őket, hogy gyorsan meg is állapodtak a Commendatoréval. Az egyezség értelmében 1989-től újra engedélyezték a V12-es erőforrások használatát, amiért cserébe a Ferrari lemondott észak-amerikai terveiről.

A Concorde egyezményt végül 1987 márciusában írták alá, az eseményen pedig Balestre is beszédet mondott, amiben a „Forma-1 pápájának” nevezte Enzo Ferrarit.

Így a Ferrari 637-es végül mégsem gurult pályára éles körülmények között, látszólag azért, mert az FIA meghátrált, és engedett az olasz istállónak. Azonban felmerül a kérdés, hogy a Commendatore miért engedte el ennyire könnyen a projektet, amire addig rengeteg pénzt költöttek. Tényleg csak az F1 zsarolására használta ezt az egészet?

Vélhetően erről szó sincs, és legalább két másik indok is húzódik a döntés mögött. 1986-ban a Ferrari egyetlen futamot sem tudott nyerni, aminek következtében az alapító úgy döntött, hogy azt a John Barnardot szerződteti főtervezőnek, akinek az autóival a McLaren zsinórban három egyéni és két konstruktőri világbajnoki címet szerzett.

Az átigazolást a Német Nagydíjon jelentették be, a brit szakember pedig novemberben csatlakozott a csapathoz.

Barnard azonban nem csupán az F1-es istálló technikai igazgatója lett, hanem minden, versenyzéssel kapcsolatos tevékenységet ő felügyelt, így a 637-es programba is volt beleszólása. A tervező folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a Ferrarinak egészen addig csak a Forma-1-re kellene koncentrálnia, amíg vissza nem ér a csúcsra. Ennek tudatában nem meglepő, hogy Barnard sürgette a CART-projekt felfüggesztését, ami végül meg is történt.

John Barnard (balra) is a CART-projekt felfüggesztése mellett volt, de az F1-ben ő, valamint Gerhard Berger sem hozta meg a nagy sikereket Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Az már más lapra tartozik, hogy a szakember három évig tartó regnálása alatt egyetlen bajnoki címet sem nyertek. Sőt, 1993-tól 1997-ig ismét ő volt a csapat főtervezője, de a csúcsra abban az időszakban sem sikerült felérniük. Erre egészen 1999-ig kellett várniuk, amikor megszerezték a konstruktőri elsőséget, majd az azt követő öt évben Michael Schumacher révén az egyéni cím is Maranellóba került.

Azonban egyáltalán nem biztos, hogy akár a V12-es motorok újbóli bevezetése, akár Barnard elég lett volna ahhoz, hogy a Ferrari feladjon egy olyan vállalkozást, amibe annyi erőforrást belefektettek. Sokkal valószínűbb, hogy a valódi ok a pénzhiány lehetett.

Egy 2009-ben, a holland RTL GP magazinban megjelent cikkben a szerző, Mark Koense úgy fogalmazott, hogy a Ferrari törekvései sokkal komolyabbak voltak, és jóval több tervezés zajlott a háttérben, mint ahogyan azt akkoriban a legtöbben gondolták. Ezt Rahal is megerősítette, mondván, nehezen hiszi el, hogy a maranellóiak ekkora erőfeszítést tettek volna pusztán az FIA zsarolásáért. Steve Horne, a TrueSports akkori első embere pedig kijelentette, a Ferrariban egyértelműen megvolt a szándék, de az utolsó pillanatban meggondolták magukat.

Koenske elmélete szerint a vezetőség egy idő után felismerte, szinte lehetetlen lenne annyi szponzort találni, hogy a Forma-1-ben és a CART-ban is sikeresek legyenek. Ez még úgy sem sikerülhetett volna, hogy utóbbira már addig is jelentős támogatást kaptak.

Ennek következtében a visszalépés bizonyult a legészszerűbb döntésnek, a V12-es motorok pedig inkább csak kifogásként szolgáltak.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy a Ferrari nem spórolhatott-e volna a költségeken. Kétségtelen, hogy az olaszok választhatták volna azt az utat, hogy előbb csak a motorra koncentrálnak, amit egy másik autóba tesznek be, annak érdekében, hogy lássák, mennyire működőképes. Utána még mindig eldönthették volna, hogy kasztnit is építenek-e, vagy megelégednek azzal, hogy csupán motorgyártóként szállnak be a sorozatba. Minden bizonnyal a Commendatore büszkesége nem engedte, hogy az ő erőforrása ne a saját kocsiját hajtsa.

Ugyan a Ferrari 637 soha nem versenyzett, a motorját az Alfa Romeo később felhasználta Forrás: Morio/Wikimedia Commons

Hogy mennyire lett volna sikeres a Ferrari 637-es, azt nagyon nehéz megítélni, mivel nem sok támpontunk van. A kevés közül az egyik George Philips cikkében található, aki azt írja, hogy 1986 nyarán Alboreto egy March 85C ellenében tesztelte az autót. A párharcból állítólag az olaszok kocsija került ki győztesen, ami már csak azért is nagy szó, mert a „másik oldalon” az előző szezon legjobb autója állt.

Ráadásul Horne kijelentette, a szerinte rendkívül innovatív kocsi a szélcsatornás tesztek során lenyűgöző számokat produkált.

Ugyan a 637-es soha nem mutatkozhatott be versenykörülmények között, a 034-es motorral már más a helyzet, ugyanis 1989 és 1991 között az Alfa Romeóval hajtott autók ennek az erőforrásnak egy módosított változatát használták. Ebben az esetben a kép már közel sem annyira fényes, hiszen az olasz istálló V8-asa körülbelül 100 lóerővel volt elmaradva a Cosworth, és még többel a Chevrolet motorjaitól. Nem véletlen, hogy az Alfa Romeo mindhárom alkalommal az utolsó két hely egyikén végzett a motorgyártók között, dobogóra pedig egyik futamon sem állhattak.

A Ferrari 637-est többek között Indianapolisban is bemutatták, manapság pedig a Ferrari maranellói múzeumában található Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Mark Thompson

Ami a 637-est illeti, az autó különböző bemutatókon jelent meg, 1994-ben pedig az Indianapolis Motor Speedway múzeumának látogatói is megcsodálhatták. Manapság a Ferrari maranellói múzeumában található.

Akármi is volt a háttérben, a Ferrari végül maradt a Forma-1-ben, és a mai napig a mezőny meghatározó tagja.

Enzo Ferrari azonban már nem érhette meg a V12-esek visszatérését, és Nigel Mansell győzelmét az 1989-es szezonnyitón, ugyanis az előző év augusztusában elhunyt.