A 25 éves pilóta - teljes nevén Carlos Sainz Vázquez de Castro két évre szóló ferraris szerződése a koronavírus-világjárvány közepette született meg, az egyeztetéseket mindvégig telefonon és videokonferenciák formájában, a karantén mélyéről intézték. A madridi illetőségű versenyző kényelmes helyzetben gondolkodhatott, s ehhez nem csak az otthoni kanapé járult hozzá, hanem az a tény is, hogy különösebb nyomás nélkül tehette ezt meg: ha nem állapodik meg a Ferrarival, simán maradhatott volna a McLarennél, ahol tavaly egyetlen idény alatt lett alapember, szinte a hátán húzva, vonszolva a lejtő mélyéről éppen csak meginduló wokingi alakulatot.
Annak fényében mindenképpen meglepő az átigazolás, hogy a versenyző és a brit csapat mennyire egymásra hangolódtak a 2019-es évad során, de nem ez az első alkalom, hogy a spanyol váratlan fordulattal kerül új munkaadóhoz. A kétszeres ralivilágbajnok, háromszoros Dakar-győztes, néhány napja a történelem legjobb ralipilótájának megválasztott Carlos Sainz fia 2015-ben a Red Bull neveldéből, egészen ígéretes pedigrével, a Formula-Renault 2.0 és 3.5 bajnoki címével a tarsolyában érkezett a Forma-1-be a Toro Rossóhoz, ahol a legrosszabb történt vele, ami csak történhetett. Max Verstappennel találta szembe magát, aki nemcsak szemtelenül gyors volt, de élvezte annak minden előnyét is, hogy az energiaitalos sportszakmai vezér, Helmut Marko nem sokkal korábban fedezte fel magának, így meg is adott neki mindenféle támogatást, ami a jó szerepléshez szükséges volt.
Míg Verstappent már 2016-ban átemelték a nagyobbik Red Bull-gárdához, ahol tündökölni kezdett, addig Sainz tovább vívta a maga harcait a juniorcsapatnál, 2017-ben pedig Marko – akinek ekkor már végképp minden gondolata a holland suhanc körül forgott – elméletileg elengedte a kezét. Azért nem gyakorlatilag, mert a spanyol egy kölcsönszerződés keretein belül vándorolhatott át a Renault-hoz, az évad utolsó négy futamát már a francia márka gyári csapatánál teljesítette és úgy tűnt, hogy a sárga-feketéknél akár tartósan is otthonra találhat.
Nem így történt: noha kevesebb pontot szerzett, mint a másik autóval Nico Hülkenberg, a teljesítménye nem volt vészes, a különítmény menedzsmentje viszont érthetetlen módon már az idény első harmada után elkezdte kiszorítani. Előbb Esteban Oconra vetették ki a hálójukat, majd amikor a Magyar Nagydíj hétvégéjén a Red Bulltól olajra lépő Daniel Ricciardo is elérhetővé vált számukra, a francia helyett egy váratlan húzással az ausztrált igazolták le, a spanyolnak pedig megmutatták a kijáratot.
2018 végén a Red Bull-szálak végérvényesen elszakadtak, az energiaitalosok összes opciója kihasználatlanul érvényét veszítette, így jobb megoldás híján a McLaren lett a következő állomás, amelynek hangulata akkoriban inkább egy siralomházra, semmint egy dicsőséges múltú F1-es istállóéra emlékeztetett.
Ugyan a wokingiak a gyötrelmes Honda-korszak után Renault motorra váltva elindultak felfelé a lejtőn, a többség egy lyukas garast sem adott volna azért, hogy érdemi fejlődésre lesznek képesek. Nehéz elfelejteni azokat a gondterhelt ábrázatokat, amelyeket az évadzáró Abu-dzabi Nagydíjat követő tesztelésen láthattunk a három Carlos Sainz, a versenyző, a legendás apuka és az unokatesó-menedzser ábrázatán, akik a pálmafák alatt meghúzódva szinte üres tekintettel bámultak maguk elé. Leplezni sem próbálták kiábrándultságukat, hiszen pontosan tudták: a kényszer szülte csapatváltás révén brutálisan küzdelmes idény vár rájuk, amely akár vízválasztó is lehet az ifjabb Sainz pályafutására nézve.
Az is lett, de sokkal jobban sült el a dolog, mint amire számítottak: a McLaren néhány jó húzással elkezdte ráncba szedni magát, három üres kézzel zárt futam után pedig Sainz is beleállt a pontgyártásba és szinte mániákusan dolgozott a javulás érdekében. A wokingi csapat berkeiből kiszivárgott, hogy
a spanyol hosszú éjszakákat töltött a gyárban adatelemzéssel, mérnöki egyeztetésekkel és szimulátorozással, alázatával és eltökéltségéve pedig szinte megfertőzte a különítmény munkatársait.
Fiatalos lendületével és jókedvével sokat adott a csapatnak az ügyvezető nagyfőnök Zak Brown féltve őrzött kincse, az újoncként belépve szupertehetségnek bizonyuló Lando Norris, ám a csapat több munkatársától, mások mellett a Porschétől érkezett új csapatfőnöktől, Andreas Seidltől is több ízben hallhattuk, hogy Sainz mentalitása nagyban hozzájárult az előző évek gyötrelmeibe belefásult gárda revitalizációjához. A pilóta természetesen a futamokon sem okozott csalódást: látványos, ám a tévéadásból közfelháborodásra több ízben is kimaradó megoldásokat vetett be, a lehetőségekből igyekezett kihozni a legjobbat, ami a szépen gyarapodó pontokban nyilvánult meg.
A tetőpont egyértelműen a Brazil Nagydíjon elért 3. helyezés volt, amelyet Lewis Hamilton büntetéséből profitálva szerzett meg a spanyol. A McLaren a 2014-es nyitány óta első ízben ért el dobogós eredményt, az pedig sokak retinájába beleégett, hogy milyen érzelemdús ünneplést csapott a brit alakulat népes kontingense a pódiumon, néhány órával a futam leintése után. Akkor és ott egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kényszer-átigazolás végül jól sült el.
Sainz az eddigi pályafutása során olyan leckéket kapott, amelyek mentálisan megerősítették, márpedig ez egy olyan hagyományosan óriási nyomással járó közegben, mint a Ferrari, nagyon sokat nyomhat a latba. A kezdetektől fogva hatalmas a teher rajta, hiszen az édesapja valóságos ikon, Spanyolország - s mint a napokban a rali-vb által bonyolított szurkolói szavazás is megmutatta - az egész világ egyik legnagyobb hatású motorsport-hőse, így a gyermekekével szemben mindig harsányabbak voltak a kritikák, magasabbak voltak az elvárások.
Az ifjabb Carlosnak ráadásul nem csak az édesapja hírnevével kellett megbirkózni: a manapság inkább a háttérből koordináló legenda a kezdetektől borzalmasan szigorúan fogta csemetéjét a versenyzéssel kapcsolatban.
Már gyerekként is szeretett autókkal játszani, ráadásul viszonylag korán kapott tőlünk egy elektromos kisautót, amit gyakran használt otthon a kertben
– emlékezett vissza a kezdetekre eme sorok írójának kérésére egy korábbi interjúban az idősebb Sainz. – Később már eljárt az egyik madridi fedett gokartpályára. Előbb csak játszadozott, majd futott néhány versenyt és benevezett a pálya által szervezett viadalra, ahol egészen jól szerepelt. Akkor egyszer csak előállt és azt mondta, hogy ’Apa, szeretnék komolyabban is foglalkozni ezzel, szeretnék rendes futamokon is elindulni.’
Jól emlékszem arra a napra, amikor ez történt, mert akkor leültettem és elmagyaráztam neki, hogy csak akkor hozza meg ezt a komoly döntést, ha tényleg komolyan gondolja, mert ez az egész életére kihatással lehet.
Mondtam azt is, hogy az onnantól kezdve nem játék lesz, hanem keményen kell dolgoznia és jól kell teljesítenie, máskülönben az egész nem ér semmit. Itt van előttem az arca, ahogyan nagyra nyílt kerek szemekkel nézett rám. Nem voltam róla meggyőződve, hogy felfogta, miért mondom ezt, manapság visszatekintve viszont tudom, hogy megértette.”
Hasznos lesz számára az a tapasztalat is, hogy milyen egy dédelgetett kedvenc mellett helytállni, hiszen ami a Toro Rossónál Verstappen, a McLarennnél pedig Norris volt, az a Ferrarinál a saját nevelés, a vörös márka jövőjének titulált és ennek megfelelően kezelt Charles Leclerc lesz. Mint Sebastian Vettel példája mutatja,
az ultratehetséges és kőkeményen menedzselt monacói jelenleg kikezdhetetlen ellenfélnek tűnik, aki ráadásul már a maga pártjára állította a Ferrari-tábort is. A tavalyi Olasz Nagydíj hétvégéjén rajzolódott ki tökéletesen, hogy a tifosi szíve csücske már Leclerc,
akinek minden mozdulatát üdvrivalgással jutalmazták, míg például a nem sokkal korábban még ünnepelt Vettelre jóformán ügyet sem vetettek. Saját maga elfogadtatásában fontos eszköz lehet, hogy Sainz beszéli az olaszt, amit a talján tábor hagyományosan nagyra értékel, de a nyelvtudás és a házi kedvencek ellen folytatott csaták tapasztalatai semmire nem jelentenek garanciát. Biztos, hogy komoly a kockázat: ha nem sikerül azonnal felpörögnie és jól navigálnia a színfalak mögötti labirintusban, nagyon hamar és akár örökre magára égetheti a második számú pilóták dicstelen vízhordó-bélyegét.
A Ferrari szempontjából vizsgálva a döntést, megállapítható, hogy a vezérkar komolyan gondolta az utóbbi egy évben gyakorta hangoztatott fiatalítást, a jövő építését. A megfáradt Vettel után Sainz révén egy újabb adag lendület és energia érkezik Leclerc mellé, ráadásul a spanyol magával hozza a középmezőnyben töltött évek átfogónak mondható fejlesztési tapasztalatát is. A vörösök főnöksége választhatott volna könnyebben „idomítható” versenyzőt, mondjuk a szintén saját nevelésű Antonio Giovinazzit vagy épp Kevin Magnussent, mások pedig amiatt háborognak, hogy a kiválasztottnál egyelőre magasabban jegyzett, végül a helyére, a McLarenhez igazoló Ricciardónak kellett volna megkapnia a lehetőséget. Mindkét felvetésben lehet igazság, de a döntéssel a vörösök vezérkara az arany középutat választotta.
Kaptak egy fiatal, már bizonyított pilótát, aki még nem szupersztár, de a jövőben akár azzá is válhat, ráadásul a világ jelenlegi elsőszámú versenyzőfamíliájának sarja, olyan marketingértékkel, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Akármit gondolunk elsőre, abban biztosak lehetünk, hogy az ifjabb Sainz szándékai szerint semmiképp sem másodhegedűsnek szegődik a Ferrarihoz. Az adottság és az önbizalom megvan, a körön belülre kerülve pedig biztosan foggal-körömmel próbálkozik majd, hogy kikaparja magának a lehetőséget. „Hiszek abban, hogy a fiamban minden megvan ahhoz, hogy világbajnok legyen. Nagyon gyorsan tanul, alázatos és megvan a tehetsége, de itt sokkal több szükséges a végső sikerhez. Például a megfelelő helyen kell lennie a megfelelő időben."
Keményen kell dolgozni, ami alap ahhoz, ha a legjobb akarsz lenni. Szerintem kellő mennyiségű tehetséggel áldotta meg a sors, sokkal többel is, mint amit a külvilág látott eddig ebből. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan azoknak is meg tudja mutatni ezt, akik eddig nem látták ezt”
– fogalmazott a korábban már említett interjúban az idősebb Sainz, aki a Leclerc útját egyengető Todt-menedzsmenthez hasonlóan biztosan azon lesz, hogy a maranellói darálóban megfelelően legyenek képviselve a fia érdekei. Azt már most biztosra vehetjük, hogy a Ferrari új csikócsapatának házi küzdelme ínycsiklandó lehet 2021-ben, s akár még az is előfordulhat, hogy a következő idény végére Mattia Binotto arcán több ránc, fürtjei között pedig több ősz hajszál lesz látható, mint jelenleg…
Nem titok, hogy a Sainz-család bensőséges viszonyt ápol a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, aki komoly hatással volt az ifjabb Carlosra: „2005-ben ott lehettem vele a Spanyol Nagydíjon, találkoztam vele a Renault motorhome-jában. Tízéves kisfiúként egyszerűen leesett az állam, és azt mondtam magamnak, hogy olyan akarok lenni, mint ő! Amikor az F1 közelébe értem, Fernando volt az első, aki sokat segített, a világsajtó előtt is többször lenyilatkozta, hogy ’ez a srác, Carlos Sainz, roppant jó és tehetséges’. Mindig hálás leszek neki ezért” – fogalmazott egy korábbi interjú során, majd amikor feltettük neki a kérdést, hogy szeretne-e az F1 ’új Alonsója’ lenni, nagyon határozott választ adott: - Semmiképpen. Nem a következő Fernando Alonso akarok lenni, hanem Carlos Sainz, a saját jogomon!”
Érdekesség, hogy a két spanyol útja mennyire hasonlóan alakul a királykategóriában: Alonso a Minardinál kezdett, ami a Sainz első F1-es állomáshelyét jelentő Toro Rosso (jelenleg Alpha Tauri) jogelődje, majd a nagy honfitárshoz hasonlóan az ifjabb hispán is megjárta a Renault-t és a McLarent, mielőtt leigazolt a Ferrarihoz. Az már csak hab lenne a tortán, ha a pletykáknak lenne valóságalapja, 2005 és 2006 bajnoka pedig a Renault kötelékében jövőre újra feltűnne az F1 mezőnyében.
