Ugyan a Ferrari történetének 1000. versenye már jó ideje lezajlott Mugellóban, még utána is igyekeztek méltó módon megemlékezni a mérföldkőről. Az F1 Beyond the Grid című podcastjában először olyan egykori pilóták szerepeltek, akik még Enzo Ferrari élete során vezethettek a csapatnál, a második részben pedig olyanok meséltek el érdekes részleteket, akik már a Commendatore halála után kerültek a csapathoz.
Nigel Mansell rendszeresen hangoztatja, hogy ő az utolsó, akit az alapító személyesen szerződtetett, de debütálását már nem érhette meg. Mint ahogyan a félautomata váltóét sem, amit elsőként az olasz istálló mérnökei fejlesztettek ki. Eleinte azonban az eszköz borzasztóan megbízhatatlanul működött, olyannyira, hogy az 1989-es szezonnyitó Brazil Nagydíj előtti bemelegítésen egy kört sem tudott megtenni az autóval. A későbbi világbajnok annyira pesszimista volt, hogy délután fél 5-re foglalt jegyet a repülőgépre. Csapattársa, Gerhard Berger már az első körben balesetbe keveredett és kiesett, Mansell autója azonban bírta, közben ráadásul egyre feljebb zárkózott. Ennek ellenére a brit pilóta igencsak feldühödött.
„Amikor az élre kerültem, mérges lettem, mert vezettem azt az átkozott versenyt, de minden körben azt hittem, hogy az autó le fog robbanni – emlékezett vissza. – Aztán a célegyenesben majdnem vége is lett mindennek, mert a kormány leesett az ölembe. Alig láttam a kocsit, ami kétszáz mérföld per órás sebességnél elég ijesztő volt. Rögtön kiálltam a bokszba, ahol így a gumik mellett kormányt is cseréltünk.
Akárhogy is, [végül] megnyertük a futamot, de a mai napig nem tudom, hogyan, mert a következő hat vagy hét alkalommal egyik autó sem ért célba.”
Mansell annyiban tévedett, hogy a hetedik versenyen már meglátta a kockás zászlót, de az autó valóban megbízhatatlan volt. Ezzel együtt mind ő, mind Berger kivétel nélkül dobogóra állt, amikor be tudta fejezni a futamot és utólag sem zárták ki. A 67 éves exversenyző összességében pozitívan élte meg ezt az évet, a következőt viszont már kevésbé, miután az istálló Alain Prostot favorizálta.
A francia pilóta címvédőként érkezett a Ferrarihoz, és kis híján már első szezonjában világbajnok lett. A Japán Nagydíj rajtja után viszont riválisa, Ayrton Senna nekiment, véget vetve ezzel mindkettőjük versenyének. A pályafutását 51 futamgyőzelemmel záró egykori versenyző kis híján otthagyta a sportágat, és ebben a nehéz időszakban csapata sem nyújtott neki kellő segítséget.
Dühös és csalódott voltam, egy-két napig azon gondolkoztam, hogy folyatassam-e a Forma-1-ben.
A Ferrarinál az ember soha nem kapja meg a teljes támogatást, ellentétben a McLarennel vagy más csapatokkal. Ennek nem az az oka, hogy nem akarnak kiállni a versenyző mellett, hanem az, hogy nem tudják, hogy ez hogyan működik. A márka fontosabb a pilótánál, szóval megvan a támogatás, de érezhető, hogy számukra létezik egy lényegesebb dolog.”
Bár a két esetet nehéz összehasonlítani, de napjainkban Sebastian Vettel mehet keresztül hasonlón. A német pilóta esetében viszont odáig nem fajultak a dolgok, mint a másik négyszeres világbajnoknál, akinek azért bontották fel a szerződését az 1991-es szezonzáró előtt, mert egy kamionhoz hasonlította az akkori autót. Prost úgy véli, a Ferrari csak ürügyet keresett a kirúgására, és hozzátette, más istálló nem csinált volna ekkora problémát az esetből. Ezzel együtt hozzátette, manapság már a Ferrari-család teljes értékű tagjaként kezelik Olaszországban.
Távozása után a Scuderia a következő négy évben csupán két futamot nyert, és egészen Michael Schumacher érkezéséig kellett várni a fellendülésre. A világbajnoki címhez vezető út azonban igencsak hosszú volt, és egyéniben csak 2000-ben sikerült felérniük a csúcsra. A csapat erre az évre szerződtette Rubens Barrichellót, aki élete első győzelmét a Német Nagydíjon, a 18. helyről indulva aratta. A brazil versenyző a 3. pozícióban állt, amikor eleredt az eső, és mint kiderült,
még a Ross Brawn fémjelezte korszakban is előfordult, hogy a csapat hibázzon a stratégia terén. Barrichello azonban ezt nem hagyta.
„Amikor anno édesapám közölte velem, hogy nincs pénzünk esőgumikra, de ha akarok, mehetek slickeken, nem tudta, milyen, jó értelemben vett szörnyeteget farag belőlem. Aznap teljesen biztos voltam benne, hogy maradhatok a slickeken, mert a pálya nem volt vizes – magyarázta. – Ross viszont meg volt győződve arról, hogy megőrültem, én pedig két körön keresztül erősködtem, hogy nem látom értelmét a kiállásnak. Végül annyit mondott, hogy bolondnak tart, de ha elég jó vagyok, meg tudom nyerni a futamot. Ezután arra gondoltam, hogy »Jézusom, meggyőztem, de mi lesz, ha az eső jobban rákezd?«. Később a bal első gumimat teljesen elkoptattam, úgyhogy a fékezésre nagyon oda kellett figyelnem. Az utolsó köröm pedig a leglassabb volt, amit egy Ferrari volánja mögött valaha futottam. Aznap fiúból férfivá értem.”
Bár Barrichello időről időre megvillant, a bajnoki címeket Schumacher zsebelte be, ezáltal sokak kedvencévé és példaképévé vált. Köztük volt Vettel is, aki ugyan már korábban is követte honfitársa pályafutását, az olasz istállóval csak Schumacher érkezése után ismerkedett meg.
„A Ferrarival kapcsolatos első emlékeim 1996-ból származnak, amikor Michael odaigazolt. Persze a csapat már korábban is a mezőny tagja volt, de akkoriban számomra csak ő létezett, és amikor a Benettonnál versenyzett, nem tűnt fel, hogy a Ferrari is ott van. A ’96-os autó elég csúnya lett, és nem volt valami sikeres, de ő még ezzel a kocsival is jól teljesített.” A négyszeres világbajnok azt is elárulta, hogy 8 vagy 9 éves korában járt először Maranellóban, gokartozás céljából Olaszországba utaztak, és a Ferrari otthonának számító községet is érintették. Schumacher éppen tesztelt, Vettel pedig a szurkolók közül egy pillanatra megpillanthatta kedvencét.
A négyszeres világbajnok év végén távozik az istállótól, ellentétben csapattársával, Charles Leclerc-rel, aki 2024-ig rendelkezik szerződéssel a Ferrarinál. A monacói pilóta F1-es pilótaként tavaly került az alakulathoz, miután 2018 végén a vezetőség úgy döntött, hogy neki szavaz bizalmat Kimi Räikkönennel szemben. Az akkori csapatfőnök, Maurizio Arrivabene azonban humoros kedvében volt, amikor felhívta Leclerc-t, akivel később nem dolgozhatott együtt.
Nem hiszem, hogy valaha is el fogom felejteni ezt a pillanatot. Jó néhány barátommal voltam az egyikük hajóján, amikor jött a hívás Mauriziótól. Miután megláttam a nevét a kijelzőmön, szóltam, hogy állítsák le a motort, mert ez nagyon fontos lesz.
Mindenki elcsendesedett, Maurizio pedig először azt mondta nekem, hogy »döntöttünk, és nem téged szerződtetünk a jövő évre«. Csalódott voltam, persze nem számítottam jó hírekre, de azért nyilván reménykedtem. Öt másodpercig meg sem szólaltam, utána közölte, hogy csak viccelt, és engem választottak. A beszélgetés végéig igyekeztem nyugodt maradni, utána viszont beugrottam a vízbe, és teljes volt az őrület.”