Miután tavaly a Monacói Nagydíjjal egyetemben törölni kellett az eseményt, az idén az F1-es futammal együtt a történelmi autók versenye is visszatért a Hercegségbe, a hétvégén rendezték ugyanis a 12. Grand Prix de Monaco Historique-t. A kétnapos rendezvény amellett, hogy számos gépcsodát vonultatott fel, Jean Alesi és Marco Werner könnyfakasztó csatájáról és a Ferrari korábbi F1-es pilótájának autótöréséről marad emlékezetes, amelynek során a vörösöknél 1991 és 1995 között versenyző francia Niki Lauda 1974-es Ferrariját csapta a falnak.
Az eseményen hét kategóriában (1961 előtti F1-es autók, II. Világháború előtti Grand Prix-autók, 1961 és 1965 közötti F1-es autók, 1966 és 1972 közötti F1-es autók, 1952 és 1957 közötti sportautók, 1973 és 1976 közötti F1-es autók, 1977 és 1980 közötti F1-es autók) szerepeltek korábbi versenyautók, köztük olyan történelmi darabok, mint John Surtees 1964-es világbajnok Ferrarija, vagy az első világbajnok Williams 1980-ból. A teljes nevezési lista ITT tekinthető meg.
Noha természetesen versenyről van szó, a résztvevő autók sok esetben felbecsülhetetlen értéke és a kevés pótalkatrész miatt az ilyen viadalokra azért nem a határon való száguldás és a mindenáron nyerni akarás jellemző, főleg nem egy olyan, a hibázást ezen a szinten is kőkeményen büntető pályán, mint a monacói. És persze hozzátehetjük azt is, hogy sokszor a pilóták képességei sem teszik lehetővé ezt, hiszen többnyire nem profik ülnek a kormány mögött.
Az idei kiírás az 1973 és 1976 között versenyzett F1-es autók mezőnyében azonban két korábbi kőkemény profit, az egyaránt az 50-es évei közepén járó Jean Alesit és a háromszoros Le Mans-i győztes Marco Wernert is a soraiban tudta, az 1974-es Ferrari 312B3-at (ez volt a 74-es szezon előtt Maranellóba igazoló, később háromszoros világbajnokká váló osztrák legenda első F1-es Ferrarija) kormányzó francia, és az 1976-os Lotus 77-et irányító német pedig nem mindennapit show-t tett le az asztalra.
A koronavírus miatt a szokottnál kisebb, 16 autót felvonultató mezőnyben utóbbi szerezte meg a pole-t előbbi előtt közel két másodperces előnnyel, Alesi azonban remek rajttal az élre állt, majd szinte a teljes, 18 körös versenytáv során maga mögött tartotta a szemre is sokkal gyorsabb Lotust. A tempókülönbség és Werner sorozatos támadásai, illetve Alesi rutinos védekezése a legnagyobb monacói csatákat idézték, a felek pedig látszólag fittyet hánytak arra, hogy nem élet-halál harcot vívnak.
A második helyen Alesi sarkában loholó Werner többször súrolta a védőkorlátot, miközben számos alkalommal kis híján felöklelte a Lotusnál két évvel régebbi Ferrarit, mígnem a 15. kör végén ez össze is jött neki: a célegyenesre gyorsítva megpöckölte Alesi autóját, amitől az a jobb oldali védősávnak csapódott és összetört. Mivel eközben az egyik Surtees szintén összetörte magát a Casino-tér és a Mirabeau-kanyar közötti szakaszon, piros zászlóval megszakították a körözést, és már nem is indították újra.
Utólag kiderült, hogy Alesi elváltotta magát, ezért a Ferrari a kigyorsítás során hirtelen megtorpant, a centikkel a vörös autó mögött haladó Lotus-pilóta pedig nem tudta elkerülni az ütközést. Miután Wernert megbüntették az incidensért, az egyetlen McLaren M26-ost kormányzó Michael Lyons örökölte a győzelmet, míg mögötte a March 761-gyel a végig őt szorongató Julien Andlauer végzett. Alesi a baleset ellenére harmadik lett.