A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem foglalkoztatja a mentális hadviselés a világbajnoki pontverseny élén álló Max Verstappent. A holland pilóta visszautalt Lewis Hamilton korábbi szavaira, és elmondta, hogy a pályán fogják folytatni a rivalizálást.

Max Verstappen és Lewis Hamilton az elmúlt időszakban többször is odaszúrt egymásnak a sajtóban, amit sokan, köztük főnökeik is pszichológiai játszmának véltek. Noha ez akár így is lehet, a hétszeres világbajnok a Monacói Nagydíj után, a holland pilóta pedig Bakuban jelentette ki, hogy nem foglalkozik ilyesmivel, Verstappen pedig hozzátette, hogy szerinte továbbra is tisztelik egymást.

Verstappen és Hamilton nem akar pszichológiai csatározásba bonyolódni Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Ahogy élesedik a csata a két rivális között, úgy próbál a sajtó is valamiféle pályán kívüli ellentétet szítani közöttük, egyes megjegyzések pedig alighanem nem véletlenül hangzottak el. Verstappen monacói győzelme után például igen egyértelműen Hamiltonnak címezte azt a mondatát, hogy „a tettek többet mondanak a szavaknál", utalva a hétszeres világbajnok pár nappal korábbi kijelentésére, amely szerint Verstappen „talán úgy érzi, hogy sokat kell még bizonyítania." A Mercedes pilótája ezután „gyerekesnek" nevezte a pszichológiai játszmákat, és kijelentette, nem kíván ilyesmibe bonyolódni Verstappennel.

Már a bakui Azeri Nagydíj helyszínén Verstappen is ugyanígy viszonyult a témához, amikor megkérdezték tőle, hogy a pályán kívül is harcra számít-e ellenfelével. „Nem is izgathatnának kevésbé a pszichológiai játszmák.

Verstappen szerint a tisztelet is megvan közöttük, amit eddigi idei négy kerék a kerék elleni csatájuk is bizonyíthat. „Bármi is hangozzék el a sajtótájékoztatókon, végső soron ilyenkor egy kissé felfokozott érzelmi állapotban is lehetünk, legyen szó a futam előttről vagy utánról. Valamint néha attól is függ a válasz, hogy miként teszik fel a kérdést. Úgyhogy nincs ezzel gond, szerintem Lewis és én igazán tiszteljük egymást, ami szerintem nagyon fontos."

Verstappen hagyná, hogy a teljesítménye beszéljen helyette Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

Ami a szezon további kilátásait illeti, a holland szerint a monacói vereség után a Mercedes előbb-utóbb vissza fog vágni, de ha továbbra is így szerepelnek, lehet esélyük a vb-címre. „Szerintem a normál pályákon továbbra is előttünk vannak, ugyanakkor a korábbi szezonokkal összehasonlítva az idén nagyszerű rajtot vettünk. Csak fenn kell tartanunk ezt, továbbra is fejlődnünk kell és folyamatosan fejlesztenünk kell az autót. Akkor szerintem jó esélyünk lehet. Az, hogy vezetjük a bajnokságot, természetesen nagyon nagy pozitívum" – vélte a pontverseny éllovasa.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!