27, azaz huszonhét olyan pilóta van, aki a Forma–1-ben és a Forma–E-ben is megfordult már. Közülük mindössze ketten – Pierre Gasly és Nyck de Vries – olyanok, akik előbb szerepeltek az elektromos sorozatban, és csak azután szerződtek a "királykategóriába" (ráadásul a holland azóta már vissza is tért a Forma–E-be). Az eddigi kilenc FE-s szezonból hétben az említett 27 versenyző közül valaki nyerte meg a (világ)bajnokságot, a kivételt António Félix da Costa és a tavalyi győztes Jake Dennis jelenti.
A maradék hét címen hat különböző pilóta osztozik, hiszen egyedül Jean-Éric Vergne tudta kétszer megnyerni a Forma–E-t,
mellette Nelson Piquet Jr., Lucas di Grassi, Sébastien Buemi, Nyck de Vries és Stoffel Vandoorne nyert egy-egy alkalommal az összetettben. Az eddigi nyolc bajnok közül heten (Piquet kivételével) a mostani hétvégén kezdődő szezonban is ott lesznek a rajtrácson.
Ráadásul nem csupán korábbi F1-es versenyzők teszik színvonalassá mezőnyt, hiszen a felsorolt Dennis és Da Costa mellett Le Mans-i győztesek, endurance-világbajnokok és DTM-bajnok is színesítik azt. Mindezt úgy, hogy a háromszoros Le Mans-győztes André Lotterer és a háromszoros DTM-bajnok René Rast is távozott a mezőnyből. Ám ennek ellenére vitathatatlan, hogy
a fennállása során még sosem volt ennyire erős pilótafelállás a Forma–E-ben, mint az idei szezonban,
amelyet a mostani hétvégén, szombaton, Mexikóvárosban kezd el a tavalyihoz képest jócskán felforgatott rajtrács. Abszolút kiszámíthatatlanok az esélyek a 10 versenyhétvége összesen 16 futamán, amelyek közül az utolsóra július közepén, Londonban kerül sor.
Mexikón kívül a Forma–E mezőnye ellátogat Sanghajba és Monacóba is az idényben, azaz
a sorozat története során először három olyan helyszín is lesz, amelyen a Forma–1-ben is használt pályán versenyez a mezőny.
Az F1-ben legendássá vált monte-carlói aszfaltcsíkon 2023-ban kiválóan össze lehetett hasonlítani, hogy mekkora különbség van – persze a gumikon és a meghajtáson túl – a gyorsulást, a tempót és a kanyarodást illetően is. Figyelembe véve, hogy az F1-ben több mint kétszer annyi lóerő hajt meg egy nagyjából ugyanakkora súlyú autót, mint a tavaly bevezetett, harmadik generációs elektromos versenyautót az FE-ben, ez egyáltalán nem meglepő.
Noha a Forma–1 is egyre inkább kezd az utcai pályák irányába elmenni, arányaiban továbbra is az FE-ben van sokkal több városi verseny. Idén Sanghaj csatlakozik az előző szezonban debütáló Portlandhez az épített pályák tekintetében, és az Egyesült Államokban történtek alapján ez nem lesz rossz döntés. A 2023-as portlandi verseny ugyanis
az elképesztő izgalmak mellett 403 előzést hozott.
Összehasonlítva, a 2023-as Forma–1-es szezonban a legtöbb előzést a Holland Nagydíjon lehetett látni, összesen 112-t – egy több mint kétszer akkora versenytávon.
Ha már az izgalom vagy a látványos balesetek hiánya miatt nem kaphat, az egyik legnagyobb kritikát az autók hangja, pontosabban annak hiánya miatt kapja a Forma–E, hiszen
az elektromos versenyautók mintegy 80 decibelnyi hangerejéhez képest a Forma–1 V6-os hibrid motorjai nagyjából 135 dB-esek.
Ugyanakkor, akik a Forma–1-et évtizedekkel ezelőtt kedvelték meg, ők a száguldó cirkuszban is hatalmas halkulásnak lehettek fültanúi, ugyanis a V10-V12-es motorok hangereje még 150 dB felettiek, azaz egy közeli mennydörgésnél is hangosabbak, már-már puskalövés hangerejűek voltak.
Amióta nincs a Forma–1-ben tankolási lehetőség, jelentősen csökkent az izgalmi faktor, hiszen így legfeljebb a gumikeverékekkel lehet taktikázni futam közben. Ugyanakkor éppen annyira kell megtankolni az autót egy sikeres versenyhez, hogy a mérlegelésnél még éppen ne találják szabálytalannak. Ám míg
az F1 esetén a televíziónéző nem látja az aktuális üzemanyagszintet, addig a Forma–E-ben folyamatosan látható, hogy mekkora az egyes autók töltöttsége,
hány százalék van még hátra. Ezt persze a csapatok és ezáltal a pilóták is tudják, így azt is, hogy mennyire kell spórolni az utolsó körökben.
Ehhez csapódik már a kezdetektől az első nyolc FE-idényben létezett 'fanboost', amely szerint a nézők szimpátia szerint dönthettek arról, hogy melyik pilótáknak jusson egy-egy alkalommal néhány kilowattnyi extra teljesítmény. Ez ugyan megszűnt, de helyette létezik a 'támadásmód', amely használatáról a versenyzők maguk dönthetnek: eleinte áthaladva a pálya egy bizonyos pontján, ám tavaly óta szabadon választva "felvértezik magukat" az extra teljesítmény képességével, és azt kétszer két percig használják.
2024-től pedig ehhez még egy módosítás, a 'támadótöltés' érkezik: visszatér a kötelező bokszkiállás, amely során 30 másodpercig kell tölteni az autókat, de cserébe utána még nagyobb teljesítménnyel folytathatják a versenyt.
Utóbbit szkeptikusan fogadta a többség, hiszen a kötelező kiállás akadályozhatja a pályán jellemző szoros küzdelmet, jóllehet az F1 elmúlt időszakában is a legtöbb izgalmat épp az adta a futamokon, hogy ki milyen boksztaktikát használ éppen. Az októberi, valenciai tesztnapok viszont még nem voltak elegendőek a régi-új szabály vizsgálatára egy tűzeset miatt, így
élesben áprilisban, Misanóban vezethetik be, addig pedig szabadedzéseken tesztelik a támadótöltést.
Max Verstappen hihetetlen dominanciája miatt az elmúlt másfél évben nem sok érdekesség akadt a Forma–1-ben, legalábbis ami a futamgyőzelmet illeti, semmiképpen.
A F1 vezetői ennek ellenére túl sokat nem tesznek azért, hogy színesítsék a versenyhétvégéket a sport tekintetében
– hiszen a Las Vegas-i show nem éppen a sportérték növelésében segített. 2026-tól ugyan jöhetnek szabályváltozások, de attól sem várhatjuk az erősorrend eget rengető felborulását, ráadásul addig még van két teljes idény, ami alatt könnyedén bele lehet unni a Verstappen-dominanciába annak is, aki eddig nem tette. Pláne, hogy a Forma–E pedig eközben évről évre változatosabb és eseménydúsabb futamokat hoz, és a dominanciát itt elképzelhetetlennek tartják.
A Forma–1 vezetését azonban ez nem érdekli. A csapatfőnökök közül korábban a Haast irányító Günther Steiner emelte ki leginkább, hogy az FE nem számít konkurenciának, de a Forma–1-et vezető Liberty Media előző vezérigazgatója, Chase Carey sem tartott fenyegetéstől. A Ferrarinál már volt, aki óvatosan fogalmazott, de a "lényeg", azaz az immáron Greg Maffei vezette amerikai tulajdonos és az F1-vezér
Stefano Domenicali egyszer sem nyilatkozott úgy, mintha a Forma–E valódi rivális lenne.
Az sem aggasztja a Forma–1 vezetőit, hogy egyre több neves márka száll be az FE-be, és mások mellett az első győztes Nelson Piquet Jr. és a Forma–E-t irányító Alejandro Agag már évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy talán nem egy-két szezon után, de előbb-utóbb utoléri népszerűségben az elektromos változat a hagyományos verzióját.
„Már mi vagyunk a második legnagyobb világbajnokság a motorsportban, és
a Forma–E végül a legnagyobb lesz. És, ha így lesz, az azért lesz, mert a Forma–1 is elektromosan fog versenyezni. Nincs esély arra, hogy az F1 20 múlva is benzinnel menjen"
– mondta 2019-ben Agag, aki később arról is beszélt, hogy szerinte egyesülnie kéne a szervezetének a Forma–1-gyel. Akkor sokan kinevették, de néhány ismert név, köztük a Stellantis első számú embere, Carlos Tavares is úgy reagált, hogy előbb-utóbb valóban nem fog elférni egymás mellett a két széria.
Ez az idő pedig talán már el is érkezett, és ha a Forma–1 semmiképp nem akarja az összeolvadást, akkor ahhoz, hogy az F1 megőrizze a vezető pozícióját, tennie kell valamit az irányítóinak. Az FE ugyanis olcsóbb, biztonságosabb, környezettudatosabb, és ami talán mindennél lényegesebb, hogy maga a verseny jelenleg sokkal szórakoztatóbb és sokszínűbb. Márpedig a szurkolóknak utóbbi kettő az igazán fontos, és nem elég, ha a körítést teszi élvezetesebbé a Forma–1 vezetése. És ha ezt nem látja be, 2026-ra a nézőközönség legnagyobb része átpártolhat a Forma–E-hez, és egyre jobban fogja kedvelni az elektromos szériát, Max Verstappenék és a hagyomány kárára.