Vágólapra másolva!
Christian Horner úgy érzi, olyan megközelítést kellett volna alkalmazni az RB20-as modellel kapcsolatban, amely jobban hasonlít ahhoz az irányhoz, amelyet Red Bull Forma-1-es riválisai követtek a múlt télen.

A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, talán túl bonyolult irányt vettek az RB20-as modellel, míg a riválisok a korábbi autóik egyszerűbb továbbfejlesztését választották. Horner szerint a vb-címvédő csapatnak néhány dolgot le kell egyszerűsítenie ahhoz, hogy visszanyerjék versenyképességüket.

A McLaren mindössze nyolc ponttal van lemaradva a Red Bull mögött a konstruktőri versenyben, ez pedig annak is köszönhető, hogy sikeresen továbbfejlesztette autóját a tavalyi évhez képest. Ezzel szemben a Horner vezette alakulat úgy döntött, hogy koncepcionális változtatásokkal forradalmasítja a tavalyi RB19-est, amely 22 nagydíjból 21-et megnyert.

Christian Horner, Jonathan Wheatley
Horner szerint a Red Bull túlbonyolította az autó fejlesztését
Fotó: AFP/Giuseppe Cacace

Most ez a drasztikus eltérés egyre költségesebbnek tűnik a közvetlen riválisokhoz mérve. Horner elmondta, hogy az RB20 első és hátsó része között "szakadás" van, és az autó kiegyensúlyozása egyre nehezebbé válik. Hangsúlyozta azt is, hogy a szélcsatorna és a pályán mutatott teljesítmény közötti összefüggés hiánya a csapatot a fejlesztés fekete lyukaiba vezeti.

„Úgy gondolom, hogy az autó minden aspektusát meg kell vizsgálni. 

Egyensúlyprobléma van az autóval, ami nem teszi lehetővé, hogy a versenyzők elkötelezzék magukat a kanyarok bejáratánál. Amikor megnyugtatod a hátsó részt, azonnal az elsőt veszélyezteted, így aztán alulkormányozottság lesz a vége, és így kinyírod a gumikat”

 – mondta a RacingNews365-nek a Red Bull csapatfőnöke. 

„Ha megnézzük a McLarent, úgy néz ki, mintha a tavalyi autó evolúciója lenne, egy sokkal egyszerűbb autó, mint a miénk. Talán egy kicsit túl bonyolultra sikerült, és talán le kellene egyszerűsítenünk néhány dolgot” – tette hozzá Christian Horner. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!