Vágólapra másolva!
Vasárnap már 39. alkalommal rendezik meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, amit mindenki izgalommal várt, de a szabadedzések és az időmérő alapján a vártnál is izgalmasabb futam következhet vasárnap Mogyoródon. A versenyhétvége előtt a háromszoros világbajnok Max Verstappent tartották a fő esélyesnek, de úgy tűnik, a McLaren a Hungaroringen jobban teljesít, mint az eddig utolérhetetlennek hitt Red Bull.

McLaren-fölény a hétvégén

Az már a magyar futam előtt látszódott, hogy közel sem olyan domináns a Red Bull, mint tavaly vagy az év első szakaszában volt, de a 26 éves, háromszoros világbajnok Max Verstappen rég volt ennyire bizonytalan: szabadedzésen és az időmérőn sem tudott az élen végezni a Magyar Nagydíj első két napján. A holland az első öt futamból négyet megnyert, de később nagyon feljött a Red Bullhoz és a Ferrari mögé a McLaren és a Mercedes is nyert két futamot az előző két versenyhétvégén.

Verstappen a harmadik helyről indulhat a Hungaroringen
Fotó: AFP/Martin Divisek

Rég volt ilyen izgalmas a világbajnoki verseny, ugyanis a 12 idei futamgyőzelmen hat különböző versenyző osztozott, Verstappen hét sikere mellett egyszer-egyszer Charles Leclerc és Carlos Sainz (Ferrari), Lando Norris (McLaren), valamint George Russell és a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) nyert futamot. 

Hatnál több különböző futamgyőztesre a 2012-es szezon óta nem volt példa, akkor nyolc pilóta nyert legalább egy viadalt az év során.

Jól mutatja, mennyire nem egyeduralkodó már a Red Bull, hogy Verstappen az idény első hét nagydíján megszerezte a pole-t, de azóta hatból csak egyszer indulhatott az élen. A Hungaroringen az első szabadedzést a Ferrari és Carlos Sainz nyerte meg, majd a másodikat és a harmadikat is Lando Norris a McLarennel, ahogy a brit nyerte meg az időmérőt is, csapattársa, Oscar Piastri előtt. Verstappen csak a harmadik lett a kvalifikáción, igaz, a négy század, amivel lemaradt, nem tűnik soknak, de mindenki tudja, hogy a Hungaroringen nagyon nehéz előzni, igaz, éppen a holland volt az, aki 2022-ben a tizedik helyről indulva nyert, de most nincs akkora fölénye, ami az autóját illeti.

Formula 1 Austrian Grand Prix
Lando Norris és Oscar Piastri célja is győzelem a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon
Fotó: Anadolu via AFP

Csalódást kelt egyelőre a Mercedes, amelynek színeiben mindkét pilóta futamot nyert az elmúlt hetekben, de Lewis Hamilton annak ellenére, hogy két hete saját közönsége előtt Silverstone-ban megszerezte karrierje 104. futamgyőzelmét, de ezúttal csak az ötödik helyről rajtolhat a brit, aki Mogyoródon nyolcszor nyert már, kilencszer pedig az első helyről indulhatott. Nem járt ilyen jól csapattársa, George Russell, aki a Q1-et sem élte túl, ráadásul csapata biztosra akart menni, ezért kevés üzemanyagot tankolt az autójába, Russell pedig így nem tudott újabb gyors kört teljesíteni.

A 24 éves brit Lando Norris lett a futam legnagyobb esélyese azzal, hogy két szabadedzés mellett az időmérőt is megnyerte, ráadásul tavaly második volt a Hungaroringen. 

Idén Miamiban karrierje első futamát nyerte, de hamarosan még több következhet. Mögüle indul majd a csapattársa, a 23 éves ausztrál Oscar Piastri, így nagyon fontos lesz, hogy a két McLaren mag mögött tudja majd tartani Verstappent és a két fiatal akár taktikázni is tud majd a hollanddal szemben.

Gondok a Red Bullnál

A szombati időmérőn harmadik helyen végző Max Verstappennek nincsenek komoly győzelmi reményei a vasárnapi futamot illetően, erről pedig saját mag beszélt az időmérőt követően.

„Nagyon csalódott vagyok, mert ez az egész egyszerűen nem elég jó” – mondta a Viaplaynek a háromszoros világbajnok pilóta. „Önmagában nem hiszem, hogy nagy baj lett volna a köreimmel, de 

az autó egyszerűen nem elég jó, túl érzékeny és túl lassú. Nyilván bosszantó, hogy ha valaki az utolsó kanyarban az utamba áll, de a végén ez nem jelent nagy változást. Ha elég gyors vagy, mindig ott vagy

– folytatta Verstappen, aki Cunoda Juki balesete miatt az utolsó két percre már nem tért vissza a pályára az időmérőn.

F1 Grand Prix of Hungary - Qualifying
Verstappen csalódottan nyilatkozott az időmérő után
Fotó: Anadolu via AFP/Kurucz Árpád

A vasárnappal kapcsolatban Verstappen azt mondta, hogy a McLarennek meglesz az esélye arra, hogy kézben tartsa a futamot.

A McLaren általában gyorsabb a versenyek alatt is, nem hiszem, hogy hirtelen gyorsabbak leszünk náluk a verseny során. Ha gyorsabb vagy, megelőzöd őket, de ha nem, akkor tudnak csapatjátékot játszani

– tette hozzá a háromszoros világbajnok holland, aki azt is kiemelte, hogy most úgy érzi, mintha a Red Bull lenne az üldöző, a McLaren pedig az éllovas.

Verstappen egyéni ambíciói mellett csapaszinten még nagyobb a gond, hiszen a mexikói Sergio Pérez nem teszi be a közösbe a pontokat, így 

a konstruktőri versenyben folyamatosan olvad a Red Bull előnye és Pérez ezúttal könnyen ehet, hogy pontot sem szerez majd, hiszen már a Q1-ben csúnyán összetörte a Red Bullt, ami után már arról is lehetett hallani, hogy hiába az év közben kapott új szerződése, a Belga Nagydíj utáni egy hónapos szünetben az is szóba kerülhet, hogy már szezon közben lecserélje a csapat a mexikói pilótát.

A szombati időmérőn a Q1-ben, amikor a versenyzők még ismerkedtek a nedves körülményekkel, Sergio Péreznek 6:45 perccel a szakasz vége előtt a pálya hátsó részén megcsúszott a rázókövön, versenyautóját pedig a gumifalnak csapta, így csak a 16. helyről vághat neki a Magyar Nagydíjnak. 

Sergio Pérez autója is megsérült az időmérő edzésen
Fotó: AFP/Isza Ferenc

A kvalifikáció után érthetően szomorú és csalódott volt a mexikói.

„Rendben vagyok. De nagyon csalódott. A hétvége eddig igazán erős volt. 

Fáj, hogy az egész csapatot cserben hagytam. Ez nem történhet meg újra. De csak elszántabbá tesz, hogy visszanyerjem a formámat, a csapattal együtt. Igyekszem tanulni a hibából, amiből egyik követi a másikat. És próbálom a pozitívumokat nézni: pénteken a miénk volt a leggyorsabb autó a hosszú szakaszon.

Remélem, holnap is így lesz a versenyen, és akkor előrébb léphetünk, minimalizálhatjuk a kárt, és pontokat szerezhetünk” - mondta a Sky Sportsnak Sergio Pérez, aki hangsúlyozta, hogy a nehéz szembenéznie a médiával a borzaszó formája miatt, de annál édesebb lesz, amikor ismét jó formába kerül a Red Bull-lal.

Ha lesz még ilyen.

A Red Bull nem csak Pérezzel járt pórul, ugyanis a "fiókcsapat" tagja Juki Cunoda is balesetet szenvedett az időmérőn. A Q3 hajrájában Cunoda szélesebben vette az 5-ös kanyart, a kereke így belelógott az idén elhelyezett műfüves részbe, az autója pedig megcsúszott és nagy erővel a falba csapódott. A japán pilótát a balesete után egészségügyi okokból pihenőre kötelezték, ugyanis Cunoda a Red Bull mérései szerint 50 G-s erővel csapódott be a falba.

Az RB pilótája a televíziónak még nyilatkozott, de az időmérő után rendezett sajtótájékoztatón már nem vett részt, helyette az orvosi központba vitték ellenőrzésre. 

„Őszintén szólva, remekül éreztem magam a kanyarban. Nem számítottam erre, csak szélesre futottam ott. Még bőven a pályán belül voltam. A határon autóztam, a Q3-ról volt szó. A gumim fele lement a fűre, de megesik az ilyen. Talán mivel vizes volt, ez felnagyította. Szélesre futottam. Addig a kanyarig a köröm nagyszerű volt. Nagy kár érte” – mondta az F1TV-nek.

Cunoda balesetét az tette súlyosabbá, hogy pont ott történt, ahol idén módosításokat hajtottak végre a pályahatáros problémák enyhítésére. A nyújtott jobbos kijáratánál egy 2,5 méteres füves sávot alakítottak ki, hogy oda csúszva lassítsa, büntesse a hibázókat. Az M4 Sport információja szerint ezen változtatni fognak a vasárnapi versenyig.

Cunoda papíron a 10. helyről rajtolhat, de az autója komoly károkat szenvedett, így az is előfordulhat, hogy a boxutcából kell majd indulnia, ha komoly változtatásokat hajtanak végre az autóján.

 

A híres Herendi

Remek marketingérzékkel döntött úgy a végső győzelemre is esélyes Lando Norris, hogy Herendi sisakban versenyez a Hungaroringen. A McLaren pilótája a Herendi Porcelánmanufaktúrával közösen mutatta be  versenyhétvége előtt a speciális, kézzel festett sisakot, aminek az az apropója, hogy a brit tavaly véletlenül összetörte Verstappen Herendi trófeáját, miközben a dobogón kinyitotta a pezsgőjét.

NORRIS, Lando
Lando Norris Herendi díszítésű sisakban vesz részt a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

"Különleges lesz ebben a bukósisakban versenyezni, mert

az elmúlt időszakban nem gyakran fordult elő, hogy új sisakot készítettem volna bárkivel együttműködve. A tény, hogy ebben versenyezhetek, remélhetőleg azt is jelenti, hogy gyorsabban vezetek ennek köszönhetően

 - mondta az M4 Sportnak a brit versenyző még szerdán, az új felszerelés pedig eddig úgy tűnik, remek kabalát jelent, könnyen lehet, hogy újabb Herendi- trófeával gazdagodik a fiatal versenyző.

Lando Norris mellett Esteban Ocon is Herendi festésű sisakot választott, ugyanis ezzel akart tisztelegni azelőtt, hogy három éve a Hungaroringen aratta pályafutása első és eddigi egyetlen futamgyőzelmét. 

A Hungaroring a többi F1-es pályához hasonlóan megemlékezik az idén harminc éve elhunyt legendás Ayrton Sennáról, így a pálya középső szakaszán található S-kanyar rázóköveit a háromszoros vb-győztes brazil versenyző tiszteletére zöld-sárgára festették. A vasárnapi futam 15.00 órakor kezdődik majd és várhatóan ezúttal nem lesz eső, de az sem kizárt, hogy bekavar majd az időjárás, ami már szerdán, majd az időmérő alatt is megnehezítette a résztvevők dolgát.

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!