Vágólapra másolva!
Bár Forma-1 jelenlegi uralkodója, Max Verstappen még csak 27 éves, és nem úgy néz ki, mintha leszálló ágban lenne a karrierje, nagyon sokan máris arról beszélnek ki lehet a sorozat következő nagy bajnoka. És a legtöbben ugyanazt a nevet mondják.

A Forma-1 előző három idénye egyértelműen Max Verstappenről szól, és bár az előző idényt leszámítva a holland fölénye nem olyan nyomasztó, mint egykor Michael Schumacheré, vagy a közelebbi múltba tekintve Lewis Hamiltoné volt, a 27 éves pilóta szépen halad a sorozatban negyedik vb-címe felé. Azaz semmi jele annak, hogy kifogyott volna a lendületből, pláne, hogy leszálló ágban lenne a pályafutása.

F1 Grand Prix of Hungary - Qualifying
Verstappen pontosan tudja, hogy még bőven van ideje nyerni és rekordokat dönteni
Fotó: Anadolu via AFP/Kurucz Árpád

Az emberek azonban már csak olyan, hogy alig kezdődött el valami, máris a végét várják, így a paddockban egyre gyakoribb téma, hogy ki lesz a holland hegemóniája után a következő nagy bajnok. A mezőny tele van tehetséges fiatalokkal, elég csak Lando Norrisra, George Russelre vagy Oscar Piastrira gondolni, ráadásul már ott toporog a következő generáció is, Oliver Bearmann-nal és Kimi Antonellivel a soraiban.

Ha mondani kell egy nevet...

Akkor csak az Alpine tanácsadói posztján a Forma-1-be nem régiben visszatérő zseniális olasz csapatvezetőt és menedzsert, Flavio Briatorét kell megkérdezni, aki Mark Webbert, a korábbi ausztrál klasszist tartja a kulcsfigurának ebben az ügyben.

"Őszintén, számomra Mark volt az egyik legmeggyőzőbb ember az F1-ben. Az egyik legjobb fickó, akivel az F1-ben találkoztam. Mindig tisztességes volt, őszinte és hűséges. 

Piastri bajnokalapanyagnak tűnik, szóval biztos, hogy sokat tanult tőle. Ha jövőre nem lesz világbajnok, akkor 2027-ben lesz.

 Amennyiben a McLarennek ütőképes autója lesz, szerintem Piastri ott lesz a legjobb versenyzők között” - jelentette ki magabiztosan az olasz.

Az M4 Sport cikke szerint ugyanezen a véleményen van Eddie Jordan is. A korábbi csapatfőnök ír üzeletember is hasonló véleményen vár, ráadásul ő ezt már rég megmondta.

Már nagyjából három futammal ezelőtt mondtam, még azelőtt, hogy megnyerte volna a magyar versenyt, hogy Piastri lesz a következő évtized egyik legjobb pilótája

 - mondta ellentmondást nem tűrően, és ugyanezen a véleményen van a korábbi indiai F1-es versenyző, Karun Chandhok is.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!