Vágólapra másolva!
Helmut Marko, a Red Bull Forma-1-es istállójának tanácsadója ismerte, hogy hátrányt jelent a számukra, hogy Adrian Newey már nem dolgozik náluk, pedig véleménye szerint a brit mérnök sokat segíthetett volna a csapatnak kikecmeregni a gödörből.

A Red Bull a tavalyi szezonban tapasztalt hatalmas dominanciával kezdte a Forma-1 idei szezonját, ám az elmúlt hetekben látványosan szenved a csapat, ugyanis a fejlesztések nem hozták a várt előrelépést, az autókkal egyre több a probléma, ami igencsak megnehezíti Max Verstappen és Sergio Pérez dolgát. Sokak szerint a Red Bull formahanyatlása összefüggésben áll Adrian Newey-val, aki jövő tavasszal végleg távozik, de gyakorlatilag a bejelentése óta már nem vesz részt a fejlesztésekben.

F1 Grand Prix of Italy - Qualifying
Max Verstappen a hetedik helyet szerezte meg az Olasz Nagydíj időmérőjén
Fotó: NurPhoto via AFP

A Milton Keynes-i alakulat tanácsadója, Helmut Marko elismerte, hogy hiányzik számukra Newey tapasztalata és tudása, ami véleménye szerint most segíthetne nekik a jelenlegi helyzetben. Az osztrák szakember ugyanakkor kiemelte, hogy már nem hagyatkozhatnak a minden bizonnyal az Aston Martinnal igazoló brit mérnökre, ráadásul széles bázis áll rendelkezésükre, így van merítési lehetőségük.

"Newey már nem vesz részt teljesen a folyamatban. Ez egy olyan tényező, amelyet mindenképp figyelembe kell vennünk, de azért így is nagyszerű merítési lehetőségünk van. Az viszont való igaz, hogy a tapasztalata és a tudása egyértelműen sokat segíthetne most ebben a helyzetben" – utalt a Red Bull problémáinak egyik tényezőjére Marko.

F1 Grand Prix of Great Britain
Adrian Newey tapasztalata nagyon hiányzik a Red Bullnak
Fotó: NurPhoto via AFP

A konstruktőri bajnokságban az elmúlt hetekben 30 ponttal csökkentette az egyre jobb formában lévő McLaren a hátrányát a Red Bullal szemben, a helyzetet pedig ugyancsak rontja, hogy Max Verstappen és Sergio Perez sem szerepelt eddig túl jól a hétvégén Monzában. A háromszoros világbajnok holland pilóta az Olasz Nagydíj szombati időmérőjén mindössze a 7., míg mexikói csapattársa csak a 8. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon. Marko ettől függetlenül bizakodó.

Hála istennek, ez Monza, ahol lehet előzni. Nagyon-nagyon intenzív és kemény verseny lesz"

 - szögezte le a német Sky Sportnak adott interjújában Marko.

A 81 esztendős szakember ugyanakkor hozzátette, szerinte még a McLarennek sem lesz könnyű dolga ma délután.

"Nem hiszem, hogy bárki is el tud majd szakadni. Még a két McLaren sem, hacsak nem játszanak egy nagyszerű szélárnyékos játékot, és nem harcolnak egymással. De még nincs minden veszve, hacsak nem ugyanezt a teljesítményt nyújtjuk a versenyen is, mert akkor rosszul néz ki a helyzet".

Az 53 körös Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol, az Origo Sport pedig élőben közvetíti a futamot.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!