Vágólapra másolva!
A Mercedes 39 éves versenyzője április óta nem végzett annyira hátul futamon, mint a Forma-1-es Azeri Nagydíjon. Lewis Hamilton a bakui versenyhétvége után a szenvedéseiről beszélt, de Toto Wolff vigasztalására még nem reagált semmit.

Lewis Hamilton eredetileg a hetedik helyen végzett az F1-es Azeri Nagydíj időmérőjén, ám a Mercedes úgy döntött, új erőforráselemeket tesz a brit pilóta autójába, aki ezáltal a bokszutcából rajtolhatott. Hamilton végül a kilencedik helyig tudott felzárkózni a futamon – a pontszerzést is leginkább Carlos Sainz és Sergio Pérez hajrábeli balesetének köszönheti. 

Forma-1, F1, Azeri Nagydíj, 2024, Baku, Mercedes, Lewis Hamilton
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton a kilencedik helyen zárta az F1-es Azeri Nagydíjat
Fotó: Andrej ISAKOVIC / AFP

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a leintés után a csapatrádión keresztül üzent: „Lewis, jó, hogy eljutottunk a végéig, ez egy horrorisztikus futam volt. Teljesen együtt tudok veled érezni, mindannyian ugyanígy érezzük. Legalább most vállaltuk be a büntetést. Nyomjuk tovább és tekintsünk előre.” Ám 

Hamilton a főnöke szavaira és kérésére ekkor, a levezető kör alatt semmit nem reagált, szótlanul szállt ki az autójából. 

Később azonban, még mielőtt Wolff-fal találkozott volna, az újságíróknak azonban már nyilatkozott, és panaszkodott az autójára.

Lewis Hamilton még sosem tapasztalt annyira rossz egyensúlyt, mint az F1-es Azeri Nagydíjon

„Valószínűleg ez volt az eddigi legrosszabb egyensúly, amit egy versenyautóban tapasztaltam. 

Nem így kellene vezetni egy autót: 

rángatnom kellett a kormányt, hogy megtörjem az első tapadást, és minden kanyaron át kellett csúsznom. Nem is lehetne ennél furcsábban versenyezni” – mondta Hamilton a futam után, és hozzátette, nem ő, hanem a csapat döntött arról, hogy Azerbajdzsánban bevállalják a rajthelybüntetést.

Később Wolff arról beszélt, azért Bakuban döntöttek a motorcsere mellett, mert a csapat szerint Austinban jobb győzelmi esélyei lehetnek a Mercedesnek, így nem szerettek volna az Amerikai Nagydíjon szembesülni a büntetéssel. A 2024-es Forma-1-es szezon e hét péntektől vasárnapig a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik, ezt követi majd az Amerikai Nagydíj október közepén.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!