Vágólapra másolva!
Tíz forduló elteltével nyert ismét a Győr, másodszor a bajnokságban. Nem éppen "pozitív történet", de ha azt tekintjük, hogy a 11. fordulót, az edzőváltást (Varga Zoltán helyett Tamási Zsolt lett a vezetőedző) követő négy mérkőzésen majdnem annyi pontot (5-öt) szerzett a csapat, mint az előző tizenegyen (7), akkor azért már más a helyzet megítélése.

győri ETO Sztrár Sport
Forrás: Sztár Sport
A nyerőember

Mégpedig két nagyon fontos góllal. Az MTK ellen a 88. percben egyenlített, a Kispest ellen pedig a 92.-ben szerezte meg a győztes találatot. Ettől, akárcsak a csapat valamennyi tagjának, természetesen neki is jobbra fordult a kedve, amit azzal is bizonyított, hogy első hívásunkra nem felelt, mert kocsijában a hangosan dübörgő zene elnyomta a csöngetést. "Egy hónapja ez biztosan nem fordult volna elő velem, akkoriban ugyanis nem nagyon volt kedvem autózás közben mulatni."

- A csapat összeállítása lényegében nem változott a Varga-érához képest, mégis jobbak az eredmények. Miért?
- Valóban ugyanazok játszanak, azzal a különbséggel, hogy akkor három-négy játékos folyamatosan cserélődött, nem volt megszokott felállásunk.

- Most, hogy kicsit oldódott a feszültség, mondanál néhány szót arról, Varga Zoltánnal miért nem tudott eredményes lenni a csapat?
- Ezen én is sokat gondolkoztam. Amikor elkezdtük vele a közös munkát, két-három hétig minden nagyon jól ment. Kezdetben törvényszerű volt a távolságtartás, ám miután megismertük egymást, akkor sem alakult ki kapcsolat vele. Szerintem ez volt a baj. Velem ugyan nem volt problémája, ám egy idő után már csak gyanakodott, hogy ki akar "bundázni", ki játszik ellene. Pedig erről szó sem volt. Emiatt óhatatlanul feszültté vált a légkör, ami aztán az eredményekben is megmutatkozott.

- Tamási Zsolt érdeme tehát az, hogy megnyugtatta a csapatot?
- Igen, mindenkivel elbeszélgetett, elsősorban pedagógiailag jelentett pozitív változást az ő színre lépése. A játékosoknak ugyanis nagyon fontos, hogy érezzék: az edzőjük bízik bennük.

- Te ugyancsak higgadt lehetsz, hiszen kétszer is a meccs hajrájában szereztél gólt. Ez a specialitásod?
- Bár újpesti koromban is volt egy időszak, amikor a meccsek vége felé többször betaláltam, specialitásnak mégse mondanám. Inkább némi rutin, higgadtság, koncentrálóképesség kell hozzá.

- Ha már szóba került az Újpest, a hét végén éppen a Megyeri úton játsszotok. Számodra ennek a meccsnek még van különleges jelentősége?
- Természetesen. Újpesten nevelkedtem, ott lettem első osztályú labdarúgó, azt az időszakot nem lehet elfelejteni. Szeretnék bizonyítani, hogy azt ne mondjam, kettőzött akarással játszom majd. Igazán nem bánnám, ha a kilencvenedik percben egy góllal tenném emlékezetessé a visszatérésemet.

- A nyári szünetben ugyan sejteni lehetett, hogy meggyengül a Győr, de hogy ennyire, azt nem. Szerinted mi lenne a reális helyezés a csapattól?
- Kicsit tényleg meggyengültünk, hiszen elment Posza Zsolt, Győri János és Kenesei Krisztián. Előbbi kettőt, úgy érzem, tudjuk pótolni, ám Kenő góljai nagyon hiányoznak. A bajnokság előtt úgy gondoltam, ott lehetünk az első hatban, ám miután tizenegy mérkőzést szinte elajándékoztunk, a hattól nyolcadik hely valamelyikével is elégedett lennék. Az biztos, hogy a jelenlegi kieső hely teljesen irreális.

Novák Miklós

Korábban:

Először nyert otthon a Győr

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!