Vágólapra másolva!
Yorke-kal ellentétben a norvég Ole Gunnar Solskjaer ígéri, hogy karrierjét a Manchester United együttesében folytatja. A csatár tavaly öt évre szóló szerződést kötött klubjával, de állandóan kérők ostromolják, elsősorban a büszkeségére apellálva, hogy a MU-val ellentétben máshol alapember lehet. "Jól érzem magam a Manchesternél, ezért is írtam alá ilyen hosszú szerződést. Örülnék, ha kitölthetném a szerződésemben foglalt időszakot" - mondta a 28 éves csatár.

Az elmúlt fordulóban a MU az ő góljával egyenlített a Leeds ellen, a hét végén pedig a Liverpool következik. Solskjaer tudja, még egy mesterhármas sem garantálhatja a helyét a csatársorban.

"Igaz, hogy futballozni akarok, de most a legfontosabb, hogy megragadjam a lehetőséget. Gólt lőni nem olyan egyszerű dolog. Van úgy, hogy 70 percig ülök a kispadon, aztán frissen a pályára lépek, amikor a többiek már fáradnak."

Az is igaz, hogy a norvég támadó nem először a Leeds ellen mentette meg csapatát. A két évvel ezelőtti emlékezetes Manchester - Bayern München fináléban már jóval túl a 90. percen, ő lőtte csapata győztes gólját. "Nem tagadom, jól esik, ha a szurkolók skandálják a nevemet, s azért is emlékeznek rám jobban, mert a Bajnokok Ligája döntőire, s góllövőkre az utókor is emlékszik."

A Manchester együttesét az utóbbi időben sok kritika érte - még a nagy ellenfél, a Leeds trénerétől, O'Leary-től is - , hogy a 4-1-4-1-es rendszer nem ad megfelelő fazont a csapatnak. Solskjaer ezt cáfolja: "Semmi kétségem afelől, hogy jó a felállás, s egyre inkább összecsiszolódunk, emellett a harci szellem is jó. Még bőven vannak meccsek, amelyek alkalmat adnak arra, hogy feljöjjünk.

Thury Gábor

Korábban:

Rossz a taktika Manchesterben?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!