Vágólapra másolva!
Ruud Gullit neve az elmúlt években eltűnt a futballkörökből, hiszen az egykori világklasszis labdarúgó azt követően, hogy 1999 augusztusában menesztették a Newcastle United kispadjáról, sehol sem edzősködött. A holland szakember ehelyett rendezte magánéletét, majd televíziós műsort vezetett hazájában, ám most úgy tűnik, hogy visszatér a focihoz: a holland szövetség ugyanis felajánlotta neki az U19-es válogatott irányítását, amit Gullit valószínűleg el is fogad.

Gullit edzői pályafutásának kezdete összemosódik játékoskarrierjének végével: az 1995-96-os idényben még 31 mérkőzésen lépett pályára a Premiershipben a Chelsea színeiben, majd miután a londoniak mestere, Glenn Hoddle angol szövetségi kapitány lett, a klub vezetősége őt nevezte ki a csapat élére.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A következő szezonban a rasztahajú középpályás játékos-edző volt, hiszen tucatnyi meccsen maga is beszállt, egy gólt ért el, de egy súlyos sérülést követően egyre inkább kikopott a csapatból, és csak az edzések vezetésével, illetve a kezdő tizenegy összeállításával foglalkozott.

Mindezt nem tette rosszul, hiszen első idényében FA-kupát nyert a Kékekkel, majd a következő szezonban is jó eredményeket ért el, ám hatalmas meglepetésre a bajnokság közben, 1998 februárjában menesztették - utódja a csapat csatára, Gianluca Vialli lett, aki a rossz nyelvek szerint "megfúrta" főnökét, hogy ő ülhessen a kispadra. A hivatalos indoklás szerint azért rúgták ki, mert túlságosan sok sztárallűrje volt.

Gullit persze gyorsan talált magának új állást, hiszen alig kezdődött el az 1998-99-es pontvadászat, a Newcastle mestere lett. A Szarkáknál a második fordulót követően menesztették Kenny Dalglisht, és Gullitot nevezték ki a helyére, aki beiktatásakor azt ígérte, hogy a csapat hamarosan a Manchester United és az Arsenal fő riválisa lesz, és igazi "szexi futballt" játszik majd.

Hollandia fanclub! Oranje rajongók ide!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=51954

Nem tudni, utóbbival mire akart utalni, ami tény: közel egy év alatt 33 millió fontot költött új játékosokra, de a gárda nem tudott javítani az előző szezonban elért 13. helyezésén, ráadásul Gullit összeveszett a csapatkapitánnyal, Alan Shearerrel is.

Az 1999-2000-es szezont a Newcastle katasztrofálisa kezdte. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az ői rivális, az élvonalban frissen feljutott Sunderlandtől hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget - mégpedig úgy, hogy Shearert Gullit csak csereként vette számításba. Ekkor már az eleinte a tréner pártján álló drukkerek is a szakember távozását követelték, aki pontosan egy évet és egy napot töltött a Newcastle kispadján.

Gullitot egyébként érezhetően megviselték az események, különösen az fájt neki, hogy az angol bulvárlapok túlságosan is belemélyedtek a magánéletébe, többször is a szemére vetették, hogy napokra hazautazik Amszterdamba a családjához. Nem csoda, hogy egy kis nyugalomra vágyott, és egy darabig nem akart edzősködéssel foglalkozni. Családi életét is rendezte: elvált korábbi feleségétől, és elvette barátnőjét, Estelle-t, aki nem más, mint a másik holland futball-legenda, Johann Cruyff unokahúga.

Nem sokkal később elvállalta egy televíziós műsor vezetését, amelynek keretén belül más hírességeket keresett fel otthonukban, hogy ott beszélgessen velül - interjút készített például Nelson Mandelával és Victoria Beckhammel is. Időről időre felreppent ugyan a neve, amikor megüresedett egy edzői kispad (tavaly például a nigériai válogatottal hozták kapcsolatba, majd Louis van Gaal lemondása után sokan már az Oranje élén látták), de Gullit minden ajánlatot visszautasított.

Egészen mostanáig, a hírek szerint ugyanis a holland szövetség felajánlotta a számára az U19-es válogatott irányítását, és Gullit el is fogadta az állást. A következő juniorvébét 2005-ben Hollandiában rendezik (az idei torna időpontja egyelőre bizonytalan a közel-keleti politikai helyzet miatt), és a szövetség azt szeretné, ha a gárda már most megkezdené a felkészülést a két év múlva rendezendő eseményre.

A hollandok az idei ifivébére nem jutottak ki, két évvel ezelőtt pedig alaposan leszerepeltek a tornán, hazai porondon azonban ezt mindenképpen el akarják kerülni. A keretben egyébként több olyan focista is van, aki már bemutatkozott a holland élvonalban: Michael Jansen és Stijn Schaars (Vitesse), Arnold Kruiswijk (Groningen), Wesley Sneijder (Ajax), Mounir el Hamdaoui (Excelsior) és Collins John (Twente) egyaránt játszott már a legjobbak között, vagyis Gullitnak meglehetősen jó alapanyag áll majd a rendelkezésére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!