A játékvezetőt négy kollégája jelentette fel egy hete a német szövetségnél egy tavaly agusztusi kupamérkőzés miatt, "különböző gyanús előjelek, információk és szemtanúk beszámolója" alapján.
Az első vád az tavaly augusztus 21-én lejátszott Paderborn-Hamburg mérkőzés miatt érte a bírót: a találkozón úgy nyert a kiscsapat, hogy két kétes büntetőt is ítélt a javukra a játékvezető, ráadásul a vendégek csatárát, Emile Mpenzát is kiállította.
A szövetség azóta már legalább öt mérkőzés kapcsán gyanúsítja Hoyzert azzal, hogy előbb fogadott a találkozókra, majd játékvezetőként manipulálta azok végeredményét, és további hat meccsel kapcsolatban is vizsgálatot indított, habár ezeken nem Hoyzer fújta a sípot. Az egyik találkozót éppen Hoyzer egyik feljelentője, Manuel Graefe vezette...
Az esetből hatalmas botrány kerekedett a német sportsajtóban, az ügyet kirobbantó játékvezetők ugyanakkor közleményben jelentették ki: ők soha nem állították azt, hogy kollégájuk fogadott is a mérkőzésre. A szövetség azokat az értesüléseket cáfolta, hogy további két játékvezető ellen is nyomozást folytatnának.
Az illetékesek szerint mindenesetre elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy átadják az ügyet a bűnügyi hatóságoknak. Hoyzer, aki pénteken kilépett a játékvezetői testületből, minden vádat tagad.
A keddi német újságok továbbgöngyölítették a szálat, mondván, Hoyzer a hírek szerint szoros barátságot ápolt s összejátszott egy a horvát maffiából jól ismert testvérpárral.
A Német Labdarúgó Szövetség részéről Hellmut Krug, a bírói testület első embere nyilatkozott a Berliner Zeitungnak, s azt mondta: "Belső körökben már hosszú ideje napirenden volt a téma."
"Az ügynek katasztrofális hatása lehet a 2006-os világbajnokságra, hiszen mindenkiben hátsó gondolatok merülnek fel velünk kapcsolatban" - nyilatkozta Franz Beckenbauer, a vb szervezőbizottságának elnöke.
A Császár reményét fejezte ki, hogy Hoyzer képes lesz bizonyítani ártatlanságát. "Csak remélhetem, hogy kiderül, ártatlan a játékvezető, s a hibákat nem szándékosan követte el. Csak így okozhatja a legkisebb kárt nekünk."