Bár Cristiano Ronaldo jobb alsó felé tartó lövésénél még a Betis kapusának, Fabriciónak volt komoly védenivalója, az első tíz perc végén mégis a sevillai csapat szerzett vezetést, Nacho védők mögé löbbölt labdáját Castro remek mozdulattal vette le - igaz, mintha közben a karját is érintette volna a labda -, majd az érkező Molina elé tálalt, aki a kapu jobb oldalába lőtt.
Negyedóráig vezetett a Betis, Özil passza után ugyanis az egyik hazai védő beragadt, így Higuaín kilépett, majd a rövid sarokba lőtt. A félidő végén szerencséje volt a Realnak, Salva Sevilla lefelé csapódó szabadrúgását Casillas ujjheggyel tolta a lécre.
A meccs góljai:
A második félidő előtt bírócserére került sor, Itturalde González ugyanis megsérült, a helyét a negyedik játékvezető, Gorka Sagués Oscoz vette át. Hat perc telt el a második félidőből, amikor már a Real állt jobban, Kaká keresztlabdája után Marcelo mutatott ki egy esernyőcselt, amely végül gólpassz lett, mert a labda pont jó volt Ronaldónak, aki ballal belőtte a kapuba.
Sokáig nem ünnepelhetett a vendégcsapat, mert az 54. percben egy szögletet követően Arbeloa rosszul vette le mellel a labdát, Montero pedig élt a lehetőséggel, és a jobb alsóba lőtt. Belelendült a hazai csapat, de Casillas másodperceken belül két nagy védést is bemutatott, és egy tizenegyesgyanús esetet is megúszott a Real, Xabi Alonso kézzel ért a labdához a 16-oson belül, de Sagués Oscoz nem ítélt semmit.
A túloldalon a Betis viszont nem úszta meg, Ronaldo a Sergio Ramos fejese után a kapus által kiütött labdát bikázta a kapu közepébe. A hosszabbítás perceiben újabb vitatott eset borzolta a kedélyeket, Montero lövését Sergio Ramos valószínűleg a kezével blokkolta, de a bíró ismét nem avatkozott közbe, így a Real 3-2-re nyert, amivel sorozatban tizedik idegenbeli bajnokiját húzta be, Mourinho számára pedig jól sikerült a 100. realos meccs.
Primera División, 26. forduló:
Betis - Real Madrid 2-3 (1-1)
gól: Jorge Molina (9.), Jefferson Montero (54.), illetve Higuaín (24.), Cristiano Ronaldo (51., 72.)
Sporting Gijón - Sevilla 1-0 (1-0)
gól: Castro (32.)
Málaga - Levante 1-0 (0-0)
gól: Rondon (51.)
Real Sociedad - Zaragoza 3-0 (3-0)
gól: Agirretxe (19., 40.), Vela (22.)
kiállítva: Lanzaro (84., Zaragoza)
Pintér Ádám kispados volt a Zaragozában.
A forduló további programja, vasárnap:
Atlético Madrid - Granada 12 ó
Espanyol - Rayo Vallecano 12 ó
Valencia-Real Mallorca 16 ó
Racing Santander - Barcelona 18 ó
Osasuna - Athletic Bilbao 21.30
hétfőn játsszák:
Villarreal - Getafe 21 ó
Az élcsoport:
1. Real Madrid 70 pont/26 mérkőzés
2. Barcelona 57/25
3. Valencia 43/25
4. Málaga 40/26
5. Levante 38/26
6. Bilbao 37/25